Bihar. Történelmi visszapillantás
Bihar gazdag történelmi múltú nagyközség, Nagyváradtól északra
(14 km) a Szatmárnémetibe vezető útvonal mentén.
A hajdani Biharvár, Bihar vármegye névadó székhelye
lett. Hatalmas méretű földvára hazánk legimpozánsabb ilynemű emléke. A
téglalap alakú, 150x115 m nagyságú, 6-7 m magas földhányásból álló földvár
a honfoglalás előtti időből származik. Történészek szerint bolgár szlávok
építették a IX. században. Maga Bihar helynév is szláv eredetű. Anonymus
Gesta Hungarorum című művében a bihari vár Ménmarót fejedelem székhelyeként
tűnik fel. A honfoglalást követően Árpád negyedik, legkisebb fiának Zolta
trónörökös országának központja. Bihar történelmének legszebb lapjai az
Árpád-ház első királyainak idején íródtak. A Szent István alapította -
történészek véleménye szerint 44 - vármegyék egyikének székhelye éppen
Biharvár. Hóman Bálint Szent István és kora című munkájában olvashatjuk:
"A vármegyék középpontjában egy-egy vár állott, amely vagy már korábbi
építmény volt s így a szerteszét itt talált néptöredékek nyelvén való elnevezésüket
tartották meg, vagy pedig Szent István alatt építették őket s ekkor első
ispánjuk után nevezték el."
Biharvár központja volt a hercegségnek (dukátus) is,
melyet a krónikák szerint Árpád unokaöccse, Előd fia, a Csák nemzetség
őse Szabolcs (X. század) trónörökös szervezett meg. A legkalandosabb életű
magyar király, Salamon és Géza herceg 1064 januárjában a főpapok közvetítésével
kibékülnek. Együtt űlik meg - áprilisban - a húsvéti ünnepeket és megosztják
a hatalmat. Salamon megtartotta a királyság területének 2/3-át, 1/3 részét
pedig a hercegre (dux) bízta, királyi jogkörrel. "Gézáé lett a dukátus,
amelynek vezetésébe bevonta testvérét, Lászlót is. A hercegek közül Géza
feltehetően a nyitrai, míg bátyja megbízásából László a bihari részek irányítását
látta el." (Kristó Gyula - Makk Ferenc)
Szent István a világi igazgatással párhuzamosan az egyházmegyéket
is kijelölte, közülük többet még életében (1038 előtt) meg is szervezett:
az eszetergomi érsekséget, a veszprémi, győri, pécsi, váci, egri, kalocsai
püspökséget. "A további három püspökség közül csak a csanádiról vannak
biztos adataink, mégis a bihari (később váradi) és az erdélyi (később gyulafehérvári)
püspökségről is bizvást feltehetjük, hogy István koriak. A bihari püspökséget
azért vélik többen I. László király alapításának, mert később ő helyeztette
át Váradra, igaz ugyan, hogy 1111-ben még szó esik a bihari püspökségről
de két évvel később már a váradi püspöknek, nevezetesen a fehérvári királyi
kincstár ereklyéjeinek hitelességét ellenőrízte." (Bakay Kornél)
1068-ban a borgói, 1091-ben a törcsvári szoroson kunok,
valójában török nyelvű besenyők és úzok törtek be Erdélybe, majd a meszesi
kapun áthatolva szinte teljesen felégették a Nyírséget, Érmelléket és Bihart.
Biharvár, e súlyos csapásokat követően veszítette el jelentőségét. Szent
László király az általa alapított váradi monostor köré, 1091-1093 között
egy kör alakú földvárat építetett és átköltöztette a püspökséget is.
Bihar első írásos említése 1067 körül történik: "Byhoriensis
civitas" (várispánság), 1075-ben pedig "Bichor civitatis" alakban jelenik
meg: "1075-ben I. Géza a garamszentbenedeki apátságnak adta Biharvára közelében
Ártándot, s Bihar mellett egy földet melyen 20 ház jobbágy lakott" (Györffy
György). 1093-1094 között Szent László Biharvár és a Körös vámját a bihari
püspökségnek adományozta.
Régeny (villa Reguen), ma puszta Bihar mellett - északnyugatra
- 1177. évi határjárásában a bihari vár kapuőrzőinek földjét említik, ami
bizonyítja, hogy a vár továbbra is betöltötte igazgatási, gazdasági szerepét
a vármegye életében.
Biharvár még a XIII. század elején is jelentős szerepet
játszott a vármegye életében; a társadalmi és gazdasági élet minden képződményében
jelen van. "Idevaló poroszlók 1214, 1215, 1219, 1220-ban szerepelnek" (Györffy
György). A poroszlók (pristaldus) tekintélynek örvendő bírósági tisztségviselők
voltak a középkorban. Feladatuk volt a megidézés, az ítélet szabályszerű
végrehajtása, mi több tanúvallomásaikat a hatóságok hitelesnek fogadták
el.
A középkorban nemcsak Váradnak (Olaszi, Velence városrészek),
Szalacsnak (Bécs, Burga negyedek) voltak idegenből származó lakosai (hospesek)
de Biharnak is, akik főként kézművesek voltak és az egyházi építkezésben
játszottak fontos szerepet. "A XII. század végén élt azon német nevű (valderus)
bihari telepes, akinek unokája, Hus fia István pap 1235-ben 6 M-ért felszabadította
a nála zálogban levő Hémi Henguch-et családjával együtt. Ez az adat német
lakosságra mutat" (Györffy György).
Egy 1213. évi Váradi Regestrum-beli adat szerint egy
tűzesvaspróbán megégett ember a bihari egyházba menekül. Az itteni esperességről
is ekkortól vannak adatok., mely a Sebes-Köröstől északra eső plébániákat
felügyelte.
A váradi püspökség 1290-1294 közöttre tehető tizedjegyzéke
szerint Bihar egy évben 120 kepe tizedet fizetett, papja pedig 1/2 márka
szeretetadományt pénzben.
1332-1337 között pápai adószedők járják az országot
és hat éven át beszedik a papság tizedjövedelmének tizedrészét. "Két papja
1332-37 között évente 50 gs. pápai tizedet fizet, ami mezővárosi szintre
mutat" (Györffy György). Szokás szerint, a középkorban hospes kiváltsággal
bíró települések mezővárosok voltak, vagy azokká fejlődtek. A pápai tizedjegyzékben
feltüntetett összegek alapján Várad 327, Debrecen 144, Váradolaszi 114,
Bihar 50, Püspöki 50, Belényes 42 garasával a vármegye legnépesebb települései
voltak.
Bihar középkori külső képét, települési rendjét ma már
szinte lehetetlen rekonstruálni, azt azonban Bunyitaytól tudjuk, hogy több
utcás település volt: nevezetesen a Szent-Miklós, Szent-János, Szent-Péter
és Tót-utcák neve őrződött meg.
Bihar folyamatosan vámszedő hely volt, egy 1470. évi
adat pedig "oppidium Byhar" néven említi. Ezek az adatok bizonyos tisztségviselők,
de kézművesek jelenlétét is feltételezik: bodnárok, bognárok, kovácsok.
1552 februárjában a pozsonyi országgyűlés elrendelte,
hogy minden jobbágytelekből három, a következő két évben pedig évenként
másfél forint szedessék az ország költségeinek fedezésére. Városi és községi
bírák szedték az adót, amiről jegyzőkönyvet vezettek. A vármegye legnagyobb
települése ekkor Debrecen volt 1216 portával. A mai Bihar megye legnépesebb
települései Ştefan Pascu számításai szerint a következők voltak: Várad
540 porta, 1150 család, 5500 lélek; Bihar 157 porta, kb. 3380 lélek; Diószeg
99 1/2 porta, kb. 2150 lélek; Püspöki 73 porta, kb. 1550 lélek; Belényes
70 porta, kb. 1510 lélek.
Az 1552-es összeírást követő adatokat már nem ismerjük
pontosan, hisz azokat már a török adószedők állították össze. Sajnos, portyázó
török csapatok egyre gyakrabban rabolnak, fosztogatnak, égetnek fel falvakat.
A lakosság pedig menekül, hol a nádasokba, hol a hegyekbe is. A török hódoltságot
követően elnéptelenedett falvak, pusztává változott települések, fűvel
benőtt templomromok érzékeltetik a pusztítás mértékét. Bihar község túlélte
a törökvilágot.
1692-ben már megalakul az új kamarai kerület Nagyvárad
középponttal és nyomban el is kezdi a lakott és laktalan helyek összeírását,
feltüntetve a lakosok nevét, vagyoni és gazdasági viszonyaikat. Az összeírást
elsőként Mezősi Károly dolgozta fel. Ami mindjárt feltűnő, a lakosság nagyarányú
pusztulása!
Bihar 44 háztartással szerepel, Nagyvárad eggyel sem,
annak tudhatóan, hogy a 32 évi török uralom alatt teljesen kipusztult.
A megye legnépesebb helysége Diószeg volt, 201 családot írtak össze benne.
Bihar község népessége és gazdasági viszonyai 1692-ben:
| Háztartások száma |
44 |
| Egész telkek száma |
2 |
| 1/2 telkek száma |
0 |
| 1/3 telkek száma |
0 |
| 1/4 telkek száma |
0 |
| Nők száma |
25 |
| Férfiak száma |
42 |
| Lovak száma |
9 |
| Ökrök száma |
103 |
| Tehenek száma |
37 |
| Borjúk száma |
39 |
| Disznók száma |
18 |
| Méhesek száma |
9 |
| Szôlô kapás napszámok száma |
496 |
| Őszi és tavaszi köböl vetések száma |
0 |
| Szekér széna száma |
0 |
Rögvest megállapítható, hogy feltünően nagy a szarvasmarhák
száma, ellentétben az igavonó lovakkal. Juh, kecske is van elég, de kevés
a disznó. Szénát senki sem takarított be, vetni sem vetettek. Mindez arra
enged következtetni, hogy a hadak útjába eső Bihar lakóinak többsége más
faluba, védettebb helyen húzodhatott meg, és még 1692 őszén is csak kevesen
merészkedtek haza. Nagy a szőlőterület, de azt aligha hagyták műveletlenül,
még a hódoltság éveiben sem.
Ez volt hát az alap, melyből Bihar fejlődése kiindulhatott
a törökvilágot követően! Mezősi Károly alapján talán érdemes közölni azoknak
a bihariaknak a személynevét akik már 1588-ban is itt laktak, átvészelték
a hódoltságot és az 1692-es összeírásban is itt szerepelnek: Gyulay, Kagyay,
Kun, Méhes, Molnár, Nagy, Pap, Szép, Tar, Veres és Virginiás.
Bihar pusztult a Rákóczi-szabadságharc idején is, mi
több egy tragikus esemény színhelye volt. Elsőként a megyében a diószegi
kurucok ragadtak fegyvert Bóné András vezetésével, ám 1703. augusztus elején
véres vereséget szenvedtek a váradolaszi rác katonaságtól, hogy alig egy
hónap leforgása alatt - megerősödve - előbb lerombolják a rácok lakóhelyét,
majd Bélfenyérnél széttverjék őket az ezredeskapitány vezetésével. A lelkes
de harcértékben a császári zsoldosoknál képzetlenebb kurucok, Várad ostroma
idején, hol Diószegen, hol Félegyházán, hol Biharon táboroznak. Bél Mátyás
(1684-1749) történetíró, "a kuruc idők kortársa", aki feltehetően 1726-ban
járt megyénkben, értékes leírást rögzített, talán szemtanútól, a Biharon
történtekről: "A közeli polgárháborúban sokan haltak meg itt nemcsak magyarok,
de németek is., miközben most ezek, majd azok foglalták el a várost. De
nem volt nagyobb pusztulás, mint ami a magyarokkal történt, akik a háború
befejezése után vigyázatlanul itt késedelmeskedtek. Ugyanis amikor néhány
csapatuk egy kiváló férfinek, Thordainak a vezetésével a városban megszállt,
és a templom mellé épített sáncban és árokban merészebben, mint ami megengedhető
volt, rejtőztek, a váradi védelemtől és néhány rác csapattól megtalálva,
mindnyájan, néhányukat kivéve, akik sebesülten elmenekültek, elpusztultak.
Tudniillik a német katonaság, miután felgyújtotta a várost, betört a sáncba,
és mindenkit, aki eléje került ledöfött. Akkor nagy csapás érte a város
lakóit, nemcsak a lakóhelyeiket veszítették el, hanem sokáig számkivetésben
kellett lenniük a sok katona miatt, a város körüli falvakban". Talán azt
róhatnók fel Bél Mátyásnak, hogy az esemény nem a szabadságharc végén,
hanem 1704. január 8. hajnalán történt. A sok-sok névtelen kuruc vitéz
mellett elestek Székely Mózes, Tordy Ferenc kapitányok is. Emléküket márvány
tábla őrzi : "Itt nyugszanak/ Az 1704 évi január 7-én éjeli ütközetben/
Jármy Ferencz/ Kurucz kapitánnyal együtt dicsően elesett/ Kurucz vitézek/
Hazáért és szabadságért vérzett hősök emlékére/ Állítatta Bihar község
közössége az Úr 1908-ik évében".
A Rákóczi-szabadságharcot követően, több mint egy évszázadon át Bihar is
zavartalanul fejlődhetett. Az 1720. évi országos összeírásban már 202 adózó
háztartást vettek számba. Bél Mátyás is említi erős, tüzes borait. Érdekességként,
a bihari szőlőket már a XIII. század elején emlitik: "1214-ben Boleszló
váci püspök azon 5 bihari szőlőt, melyet testvérétől, Elvin váradi püspöktől
vásárolt, a leleszi prépostságnak adta" (Györffy György). Bihar egészen
napjainkig mezőgazdasági jellegű település, melynek több mint 8000 holdas
határát változatosnak, de jó minőségűnek mondják. Fényes Elek statisztikai
igényességgel ír Biharról is. "Váradhoz 1 mérföldnyire, síkságon, 330 r.
kath., 2000 ref., 12 zsidó lak., szép új kath. paroch. házzal és templommal,
ref. tornyos anyaegyházzal, postahivatallal. Határa 8334 hlod, melyből
2898 h. szántó, 1676 h. rét, 1063 h. legelő, 2700 hold szőlő; erdeje nincs.
Ebből urb. szántó 888, rét 666; majorsági szántó 2010, rét 1010 hold. Földje
jó mivelés mellett, mindent gazdagon visszaad; roppant szőlőhegye híres
fejér bort terem, s ezen a debreczenieknek s más vidékieknek sok szőlőt
birnak. Határát nedvesítik a Kis-Körös és Kösmő vizek. A város északi végétől
néhány száz lépésnyire, éppen a Székelyhídra vezető jó kavicsos országút
mellett épségben látható egy roppant földvár négyszegletre építve. Ezt
némellyek még Ménmarót bihari fejedelem által épített várnak tartják, de
bizonytalan...Vásárokat nem tart. A város birtokosa a váradi püspök."
Az 1848-49-es szabadságharcban bihari nemzetőrök is
derekasan harcoltak, az otthon maradottak pedig adományokkal segítették
a forradalmat: gabonával, szénával, pár csizmákkal, inggel, lábravalóval
a honvédeket. A szabadságharc bukása után itt talált menedéket, nyugalmat
Gáspár András (1803-1884) honvéd-tábornok. A cs. kir. hadsereg IX. Miklós
cár nevét viselő huszárezredének volt a kapitánya, de a szabadságharc kitörésekor
lemondott rangjáról és a nemzeti hadseregbe lépett ahol tábornokságig vitte.
Ám megismerve a "függetlenségi nyilatkozatot", ahogy Klapka írta: "némileg
visszvonult s többé szolgálatot nem teljesített". Előbb halálra ítélték,
majd azt tíz évi várfogságra mérsékelték. Másfél év után szabadult a börtönből
és Biharon telepedett le. 1868-ig postamester volt, 1868-1875 között pedig
a bihari kerület országos képviselője. 
Bihar, ki tudja mióta, de erősen vonza a történelem,
a honismeret iránt érdeklődők figyelmét. K. Nagy Sándor (1846-1921) a Bihar
megyei helytörténeti írás úttörője szép szavakkal tárja elénk a nagyközséget,
érződik melegsége ahogy az itteni emberekről szól, érdekesek a földvárra
vonatkozó megállapításai, méginkább amit a református templomról mond.
"Bihar barátságos kis tiszta magyar mezőváros, jó szőlő- és bortermő, északról
délre nyúló hegy tövében, egészen síkon, - fehérre meszelt nádas, cserepes
házai közül kimagasló két sugár magas fehér tornya messze ellátszik a nyugat
felöl elterülő, csak nádas rét s alig észrevehető apró halmok által félbeszakított
termékeny alföldi rónaságon. Itt van az alföldi délibábos rónaság északkeleti
határa, honnan kiindulva a keletfelé vonuló hegyek...A bihari templomról
az a hír volt elterjedve, hogy nem lehet bemeszelni belől, mert a fal mindig
keresztül veresedik. Vajon nem valami régi falfestményekre lehet ezt a
hírt vonatkoztatni? Ha megkérdezzük azokat a szép magyarfajta erős, izmos,
barátságos lakosokat, szívesen eljönnek velünk a város északi részéhez
alig 300 lépésnyire levő nagy földsánchoz, a "Földvárhoz", melynek külső
kerülete 1100, belől 616 lépés, magassága kívülről 34, belől 19 lépés,
- az alap 50 lépés szélességből indul felfelé s 4 lépés szélességben végződik;
van rajta 3 kapuhely; délről, délnyugatról és északról, - keleti részéhez
van függesztve egy másik kis földvár az un. Leányvár, melynek kerülete
218 lépés s a földhányás teteje 5 öl széles; - e mellett egy 15 öl hosszú
kettős sánc árok nyúlik kelet felé, párhuzamosan, 2 öl távolságra egymástól;
a fővár közepén egy ó-kut van, - a monda szerint - telve fegyverekkel és
ember-csontokkal".
Bihar községet a századfordulón a fellendült gazdasági élet jellemezte,
ami nagyarányú építkezést indított el és a kulturális élet fejlődését is
maga után vonta. De van lelkesedés, adakozási kedv is, hogy millenniumi
emlékművet emeljenek, majd emléktáblát állítsanak a lemészárolt kuruc vitézek
emlékére. Száz esztendő távlatában, úgy érzem érdemes megidézni a korabeli
Bihar népesedési, vallási és oktatási adatait: 1850/2342 lakos, 1857/2021,
1870/2501, 1880/2350, 1890/2534, 1900/2889 élt a nagyközségben.
A népesség megoszlása vallásfelekezetek szerint:
|
Református |
Római katolikus |
Görög keleti |
Görög katolikus |
Evangélikus |
Izraelita |
| 1880 |
1647
|
403
|
104
|
73
|
-
|
123
|
|
1890
|
1789
|
472
|
97
|
44
|
4
|
128
|
|
1900
|
2126
|
449
|
102
|
94
|
6
|
112
|
Sipos Orbán szerint, Biharon a századfordulón református
és római katolikus vegyes iskola működött, az előbbi alapítási éve feltételezhetően
a XVI. századra tehető, míg a katolikusról tudjuk, 1828-ban alakult. A
6-11 éves tanköteles gyermekek száma 441, kiket 4 okleveles tanító tanított:
Borbély Lajos, Herczegh Kálmán, Juhos Lajos a reformátusokat, Bellovits
Antal pedig a római katolikusokat.
Az 1992-es népszámlálási adatok szerint Biharon ma 3072 ember él, akik
közül 2777 magyar, 288 román. Felekezeti megoszlás szerint 2095 református,
292 római katolikus, 228 görög keleti és 162 baptista.
Csónak alakú fejfák
E szép múlttal rendelkező, ideális földrajzi fekvésű,
utak metszéspontjában álló településen a lakosság többsége ma is a mezőgazdaságból
él, de a ‘89-es fordulatot követően elszaporodtak a községben a vállalkozások,
melyek igen széles skálán mozognak és részt vállalnak a szolgáltatások
színvonalának emelésében.
A református templom
Ez a templom nem tekinthető falunk első templomának.
Hogy az első templom hol lehetett, mikor épült és milyen volt, arról csak
feltételezéseink vannak.
Sorrendben tehát ez a második templom. Valószínűleg
a tatárdulás után épült, de pontosan meghatározni, hogy mikor-, nem tudjuk.
Az akkori igények szerint, az elsőnél lényegesen nagyobb templomot építettek:
a mai templom ősét.
A sok átalakítás elmosta eredeti stílusa saját jellemzőit.
A valószínűleg XIV. századra mutató jelek (oszlopok vonala) csúcsíves templomot
sejtetnek, melynek eredetileg -valószínűleg - boltíves mennyezete volt,
közepén oszlopsorral. Ez a belső teret ketté osztotta, kéthajós teret képezve.
Feljegyzett, régi hagyomány szerint ezeket az oszlopokat “kőből faragott
emberi alakok” díszítették, ami a faragott gyámkövekre utal.
A régi jegyek idővel eltűntek: a mennyezet megváltozott,
a csúcsíves ablakokat befalazták, újakat vágtak, az egykori szentély eltűnt
és a helyére épített karzatra orgona került. Eredetileg ezen a részen lehetett
a torony is, melynek romjai még a múlt század közepén látszottak.
A templom eredeti méreteiben is nagynak számított (26
x 14 m), mely utal a falu népes múltjára.
Az 1802-ben befejezett nagy átépítés nyomán egész szerkezete
megváltozott, kívűl-belűl új formát kapott. Jelentősebb még az 1979-es
közadakozásból történt renoválás.
1994-ben a torony és a tetőszerkezetett javították meg,
1995-ben a teljes templombelsőt, majd 1996-ban a templonkülsőt és a templomot
övező kőkerítés teljes felújítása következett. 1996.
augusztus 4-én a III. Magyar Reformátusok Világtalálkozója alkalmából Dr.
Kocsis Elemér a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke újraszenteli.
Az orgonát 1837. június 11-én Alvintzy Mihályné Máthé
Sára adományozta. Ezt később, 1892-ben Fradl Lipót nagyváradi orgonakészítő
átalakította, kibővítette s így lett 12 regiszteressé. 1934-ben volt javítva,
majd a háborús sérelmeket 1963-ban orvosolták (de 3 sor síp mind a mai
napig hiányzik).
Eredetileg 3 harangunk volt: egy 198 kg-os (1786-ból),
358 kg-os (1815-ből), 573 kg-os nagy harang (1805-ből). Az első világháború
ismert intézkedése nyomán 1917. április 9-én az első két harangot hadi
célokra elvitték s maradtunk eggyel. E mellé 1955-ben került egy kis harang.
Ugyancsak a toronyban található az idős óraszerkezet,
mely a budapesti Müller János óragyárából származik. A 3 koloncos óra ma
is működik.
A második világháború szomorú sebeket ejtett egyházunkon.
A parókiát feldúlták, az iratok, anyakönyvek megsemmisültek és a régi kegyszerek
eltűntek. Csak egykori egyházi kiadványainkból tudjuk, milyen kelyhek,-kancsók
voltak birtokunkban:
A templomban látható keresztelőmedence (baptisztérium) 1931-ben
készült.
Tűzvészek, világégések után a hívek anyagi áldozatai
és munkái révén - a templomot bár pusztították, de el nem pusztult. Eleink
példája int: "Ragaszkodjunk vallásunkhoz!" (Zsid 4,14) és “Vigyázzatok,
hogy valaha ne legyen bármelykőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő
Istentől elszakadjon!” (Zsid 3,12)
A megváltozott igények eredeményeként, egyházunk új
dísze a Bárkának nevezet imaterem. 1991-ben született a határozat, s 1992.
szeptember 20-án lett felszentelve ez a második lelki otthon, ahol vallásóra,
bibliaóra, délutáni istentisztelet, IKE, presbitergyűlés van. Az épület
anyagát adományból vásároltuk meg, a presbiterekkel az élen közmunkával
épült és a hollandiai Arnhem városi testvérgyülekezetünk adta teljes bútorzatát,
120 űlőhelyes.
A katolikus templom
A katolikus gyülekezetnek valamikor Szent Péter apostol
tiszteletére épített temploma volt (ebből maradt fent a Péter utca elnevezés).
A jelenlegi templomot, melyet három évig építettek, 1826. augusztus 15-én,
Vurum József püspöksége idején, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték
fel. A torony magassága 26 m, hosszúsága 21 m és szélessége 12 m.
Oltárképe és orgonája (6 regiszter) az 1830-as évekből
származik. Az életnagyságú Mária szobrot, 1912-ben, az olaszországi Tirolból
hozták. 1919-ben Szentkirályi Zoltán adományából csináltatták a mozaikolást
és az ablakok fémkereteit. Ugyanakkor készítették a szószéket és a padokat.
A templomtoronyban eredetileg három harang volt. 1914-ben
két harangot elvittek, a legkisebb harang maradt meg épen a toronyban.
1926-ban egy hat mázsás harangot kapott a templom Ausztriából, amely 1985-ben,
Pünkösd napjára megrepedt. 1986-ban a repedt harang helyére a tenkei Vass
Zoltán református lelkipásztor műhelyében egy négy és fél mázsás harangot
öntöttek. Polgár János plébános idejében a Boldogságos Szűzanya tiszteletére
Dr. Dászkál István ordinárus szentelte fel.
A templom külsejét 1973-ban felújították, Gocsy György kanonok idejében,
valamint 1990-ben Polgár János tisztelendő idejében. A kerítést a Nagyváradon
feloszlatott Olaszi Temető kerítéséből építették 1985-ben. 1997-ben a gyülekezet
a hiányzó kerítést felépítette. (Mahajduda János plébános idejében).
A feszületet 1912-ben Papp László állítatta. A ‘60-as
években eltűnt a feszület, melynek helyére 1987-ben újat tettek. A templombelső
1959-ben volt renoválva és bevezették az áramot. 1988-89-ben újra felújították
és a mennyezetre három szentkép került fel: Utolsó vacsora, Gecsemáné-kert,
Úrunk színeváltozása.
Kegytárgyai közzül külön megemlítjük az oltári szentségtartót
és a miséző kelyhet.
Megjegyzés:
Bihar legutóbbi adatai szerint (1997) összlakossága 3065
(1475 férfi és 1549 nő), utcáinak hossza 15130 m. Mezőgazdasági összterülete
3359 hektár, melyből 2592 hektár szántóföld (1285 hektár társas, 1307 magánszektor),
414 hektár legelő, 258 hektár szőlő, 95 hektár kaszáló.
IRODALOM
-
Alexandru Avram/ Ioan Godea: Monumente istorice din Ţara
Crişurilor; Meridiane, 1975.
-
Szent István élete és alkotásai; Budapest, 1938.
-
Kristó Gyula/Makk Ferenc: Az Árpádház uralkodói; I.P.C. Könyvek.
-
Bakay Kornél: A magyar államalapítás; Gondolat, 1981.
-
Györffy György: Az Arpád-kori Magyarország történeti földrajza;
Budapest, 1978.
-
Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapításától
a jelenkorig. 1-111.Nagyvárad. 1883-84.
-
Stefan Pascu: Voievodatul Transilvaniei; 11. Dacia, 1979.
-
Mezősi Károly: Bihar megye a török uralom megszünése idejében/1692/;
Budapest, 1943.
-
Bél Mátyás: Bihar megye leírása/ A Bihari Múzeum Évkönyve;
11. Berettyóújfalu, 1978.
-
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. 1951/1984/.
-
K. Nagy Sándor: Bihar-Ország; Nagyvárad, 1-111. 1883-1888.
-
Sipos Orbán: Bihar vármegye a népesedési, vallási, nemzetiségi
és közoktatási statisztikai szempontból; Nagyvárad, 1903.