Old Testament

A tanítványság intézménye rendkívüli jelentőséggel bír az Újszövetség szempontjából. De vajon van-e valamilyen nyoma ennek az intézménynek a hellenista világon túl? Beszélhetünk-e tanítványságról az Ószövetségben? Játszott-e valamiféle szerepet az Ószövetség abban, hogy a tanítványság ilyen formát öltött a zsidóságon belül?

Zsolt 139,13-16 az ószövetségi antropológia szempontjából fölvet néhány rendkívül izgalmas kérdést. A költemény a magzat anyaméhben való alakulását Isten teremtő munkájának tekinti. A 15. vers egymással párhuzamba állítja a magzat anyaméhben való formálódását és a föld mélyén való alakulást. Mit is jelent ez, az ószövetségi klasszikus teremtéstörténet fényében meglehetősen szokatlan képzet? Milyen könyvről beszél a 16. vers és milyen értelemben vonatkozik ez a könyv a még meg sem született ember életére?

Mózes 4. könyvében (4Móz 1 és 26) található népszámlálási adatok számos kérdést vetnek fel az írásmagyarázók előtt. A szó szerinti olvasat nemcsak a racionális történész-teológus elé állít akadályt, hanem komoly intertextuális konfliktust is eredményez. A tanulmány e számok funkcióját kereső modelleket értékeli röviden és javasol egy újabb módszert a cenzus adatainak értelmezéséhez. A függelékben található, a tárgyalt textusokhoz kapcsolódó igehirdetési vázlat egyben utalás is a kérdés gyakorlati jelentőségére.

„Készítsétek az Úrnak útját…” Keresztelő János ézsaiási próféciát újraélesztő igehirdetése az által vált tartalmassá, átütő erejűvé és tömegeket mozgatóvá, hogy nem a teljes újdonság erejével hatott. Így János a régi és nagyon mélyre nyúló gyökerek sarjasztásával vált az áthagyományozás kiemelkedő mesterévé. Ez pedig magának Istennek a módszere volt. Ő Isai régi törzsökéből sarjasztott új termővesszőt. Jézus szintén ugyanezzel a módszerrel hirdette meg még „mesteribb” programját: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére.

Naast de sporadische expliciete verwijzingen naar de receptie van de profetie door andere profeten in een latere tijd zijn er een aantal indirecte bewijzen met betrekking tot het onderlinge verband tussen de profetische teksten. Het doel van deze bijdrage is om de aanwezigheid en functie van de traditie te onderzoeken binnen de zogenaamde volkenprofetieën; dat wil zeggen: profetieën die gaan over de vreemde volken rondom Israël.

In contrast to most opinions concerning Isa 33 this pericope is far too complex to be explained as one coherent literary unit. Isa 33 has a short anti-Assyrian woe-cry at its bases (vv. 1+4), which once closed the woe-cries of Isa 28–32. Vv. 1+4 were supplemented first (around 598 or 587) by a communal lament, vv. 2-3+5+7-12, bringing the idea of the punishment of Judah and the temporised destruction of the enemy in vv. 1+4 further. Second, (shortly after 539) vv. 1-5.7-12 were expanded by a salvation prophecy, vv. 6+13-24, concerning the returnees, the restoration of Jerusalem and the monarchy.

Pages

Subscribe to Old Testament