A „sorok mögött” fölsejlő emberi arc. „Lelkipásztori arcképcsarnok” az óegyházi keresztyénüldözések korából

Az előadás célkitűzése egy virtuális arcképcsarnok fölvonultatása a hallgatók előtt, amelynek során – remélhetőleg – kevésbé ismert, de teológiai szempontból jelenős írók lelkipásztori és emberi habitusa közelebb kerül a mai kor emberéhez. Mivel a címben meghatározott kor keresztyén írói tollából nem maradtak reánk önéletírás-jellegű művek, mindössze két forrásra támaszkodhatunk: egyfelől a saját írásaikban elszórtan jelentkező indirekt utalásokra, másfelől pedig a kortársak műveiben fennmaradt vallomásokra. A kérdés, amelyre az előadásban (és remélhetőleg az azt követő beszélgetésben keressük a választ): hogyan befolyásolják egymást az emberi tényezők és az isteni megbízatás tudata az üldözött egyház igehirdetőinek életében?

Dátum és időpont: 
csütörtök, 2019, November 14 - 15:00