Olvastam egy jó könyvet... Időszerű beszélgetések kortárs teológiáról (3)

Egyfelől a keresztyén alaphitvallások nemcsak az Istenbe vetett hit hangsúlyozását tartják fontosnak, hanem azt is, hogy „hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat”. Másfelől viszont azt látjuk, hogy az egyházat számtalan kritika éri: kívülről és belülről egyaránt. Miközben az Istenbe vetett hit tételét a keresztyén közösséghez tartozás kizárólagos kritériumának tekintjük, az egyházhoz való viszonyulás esetében korántsem ilyen egyértelmű a következtetés. Mi lehet ennek az oka? Mi is az egyház? És mi a problémánk vele?

A Christian Albrecht szerkesztésében megjelenő Kirche / Egyház című könyv az UTB Teológiai Témák (Themen der Theologie) sorozatának tagja, és az egyház kérdését egyszerre több teológiai diszciplína oldaláról vizsgálja (Ószövetség, Újszövetség, Egyháztörténet, Rendszeres Teológia, Vallásszociológia és Gyakorlati Teológia). Erről a könyvről fogunk beszélni.

Az est meghívottja: Dr. Kiss Jenő professzor.

A rendezvény nyitott minden érdeklődő számára. A résztvevőket egy csésze teával várjuk.

Az esemény időpontja: 2018. április 24, kedd, 19.00 óra. Helyszín: Protestáns Teológiai Intézet, Könyvtári olvasóterem.