Mission (im)possible

Teológusnapon jött elémbe ez az ige. Nyilván, hogy ismertem korábbról a történetet, de valahogy akkor figyeltem fel az első fejezet érdekes részleteire. Eldöntöttem, hogy erről fogok prédikálni a pünkösdi kibocsátón, aztán elraktároztam az igét magamba. Valahányszor elővettem, mind több és több kapcsolópontot találtam a Jónás története és a mi életünk között, a Jónás prófétasága és a mi tanítványságunk között. Lássunk ezek közül néhányat.

Elhívástörténet. Általában, az elhívás történetünkre, mindig, mint valami pozitív eseményre szoktunk emlékezni. Akkortól van bizonyosságunk arról, hogy az Úristen szolgálatába szegődtünk. Jónás történetéből is láthatjuk, hogy az elhívás, az nem egy gondtalan együttlétre való elhívás, ahol a külvilágtól elzárva csak az Úrral való közösségben együtt örvendezünk, hanem mindig egyfajta küldetés is. Küldetés, misszió, van úgy, hogy olyan irányba, ahova nem szeretnénk menni, olyan emberekkel való közösségvállalás, akikkel nem szívesen vagyunk egy társaságban, olyan emberek iránt való felelősségvállalás, akiket nem szeretünk különösebben. De az Úristent ez nem érdekli, hiszen nem az a szempont, hogy odaküldjön, ahol jól érezzük magunkat, hanem oda, ahol szükség van ránk.

Isten megszólítja Jónást és elküldi Ninivébe. De Jónás nem megy el Ninivébe. Túl messze van, de nem is ez a nagyobb baj, hanem, hogy nem akarja átadni azt az üzenetet, amit az Úristen rábízott. Ítéletet kellett hirdetnie Ninive városa felett. Mint később kiderül, ő nem szeretné, ha Ninivé megtérne és megmenekülne. De ez még odébb van, valószínűbb, hogy mivel Jónás neve azt jelenti, hogy galamb, olyan ember lehetett, aki békét hoz vagy a békéről beszél. Nehéz lehetett neki az ítéletes prédikációt elmondani. Gat-Héfer („vájt sajtó”) kicsi városából származott, néhány kilométerre a Genezáret tavától.

Joggal gondolhatta azt, hogy nem lesz egy könnyű feladat Ninivében prédikálni. Mi lesz, ha a város népének nem tetszik majd az, amit mond? Nem fogja elkergetni, rosszabb esetben megölni? De, nagyon is elképzelhető forgatókönyv lett volna. Jónás veszélyérzete egészen reális volt. Aztán ott volt az is, hogy gondolhatta azt, hogy mi közöm ezekhez az emberekhez, Ninive polgáraihoz, az asszír birodalomhoz? Idegen népek, tegyem kockára az életemet és még csak nem is a saját népemért, az ellenségemért tegyem kockára életemet?

Legációválasztáskor kéri egyik teológus a másikat, mondj egy helyet, hova menjek. Mondja. Á, az nem jó, túl messze van. Ugye milyen könnyen ítéletet mondunk Jónás felett, hogy engedetlen volt, nem hallgatott az Úr szavára, méltó volt a büntetésre, a megleckéztetésre, s közben mi sem vagyunk jobbak nála.

Tavaly azt találtam mondani az első éven, hogy nézzétek meg jól egymást, mert nem fog mindenki eljutni a hatodév végére. Utána külön megkeresett néhány ember, hogy rá gondoltam? Egyszerűen csak az volt a fejemben, hogy lesznek, akik lemaradnak, mert elmennek tanulni meg igen, lesz lemorzsolódás, amikor egyesek úgy gondolják, talán biztonságosabb lesz más hajóra szállni. Meg az is benne van, hogyha könnyen bejutottatok, akkor könnyebben itt is lehet hagyni a Teológiát.

Jónás hátat fordított az Úrnak, a prófétaságnak és Tárzisba akart jutni, Ninivével teljesen ellenkező irányba. Ehhez előbb Jáfóba kellett eljutnia, egy kikötővárosba. Talán mindegy is volt neki az úticél, csak minél távolabb Ninivétől. Lehet, hogy az első hajóra szállt fel, kifizette az útiköltséget és elindultak. Egyszerűen el akart tűnni ebben a Galilea-Jáfó-Társis „Bermuda-háromszögben” az Úr szeme elől. Azt hitte Tárzisba tart, közben Ninive fele indult csak egy kis 3 napos kitérővel. Mert az Úristen akarata elől nem lehet kitérni, lehet húzni-halasztani a dolgot, de végülis engedelmeskedni kell az ő szavának.
Nagyon érdekes és tanulságos ez a hajóút, ami Jónásra vár és az a hajóút is, amelyen mi haladunk életünk során.

Nem mi választjuk meg azt, hogy kivel utazunk a hajón. A hajót esetleg mi választjuk ki, de a célt nem, csak a részcélokat. Jónás végül eljutott Ninivébe csak egy kis kerülővel.

A hajón mindenki a maga istenéhez imádkozott, amikor veszélyt érzékeltek. Jónás lement a hajó gyomrába és mély álomba szenderült. A meneküléstől elfáradhatott, de máskülönben sokak szerint, ez egy jó stratégia, átaludni a veszélyhelyzetet. Majd mások megoldják helyettem a problémát. Teológusok között is vannak ilyen hétalvók, akiknek ez a stratégiájuk, majd csak valahogy átalszom ezt a hat évet, aztán majd én leszek a kormányos a saját hajómon. Sokféle hely és helyzet lehet ez a hajó gyomrában való alvás itt a Teológián. Lehet ez egy számítógépes játék, egy virtuális világba való menekülés, végtelen filmnézés, akár egy második egyetem is, ami lassan elsővé válik, mindegy csak lehetőleg ne halljam az Úr szavát, mert olyasmit bízna rám, amihez nincs kedvem.

Amikor a paradicsomban Ádám elbújt és az Úr azt kiáltotta, Ádám hol vagy, akkor nem azért kérdezte, mintha nem tudta volna, hanem hogy Ádám ébredjen annak tudatára, hogy hol van, mit csinált. Itt ugyan nem az Úristen, de az emberek vonják kérdőre Jónást, úgy ahogy minket is számon kérhetnek. Mit csinálsz itt? Miért alszol? Miért fecséreled a drága idődet fölösleges dolgokra? Kitől menekülsz, a feladattól, a félelemtől, az Úrtól, önmagadtól?

Látszólag egyszerűbbet kérdeznek Jónástól a hajón vele együtt utazó emberek. Miért van e veszedelem rajtunk, mi a te foglalkozásod, honnan jössz, melyik a te hazád, miféle népből vagy te? Öt egyszerű kérdés.

Elég furcsa helyzet, a hajó süllyedni látszik, már minden fölösleges terhet kidobtak, az életüket mentenék és egy teljes szakmai önéletrajzot kérnek Jónástól. Hát van erre idő? Az elmúlt héten, Budapesten 7 perc alatt süllyedt el a Hableány hajó és veszett a habok közé 27 ember.

Miért volt fontos tudniuk a választ ezekre a kérdésekre? Ha baj van, akkor általában mi is másban keressük a hibát. Legációban meg szokták kérdezni a lelkészek, hogy mi hír a Teológián? És akkor egy kis unszolásra elsoroljátok szépen, hogy mennyi baj van, senki sem végzi rendesen a dolgát, nem akartok rosszat mondani senkiről, de kiderül, hogy a gazdasági igazgató az oka minden gondnak, meg a tanárok, az ifjúsági lelkész, az évfolyamtárs, mindenki, de nagyon kevesen merik azt kimondani, amit Jónás később kimond, én vagyok az oka mindennek, mert nem végzem hűségesen azt a feladatot, amit rám bízott Isten.

Jónás kivágta a rezet. Egy rövid tőmondattal válaszolt minden kérdésre. Héber vagyok. Az a vicc jutott eszembe, amikor a vadász megkérdi az erdőben kis kosárkával sétáló kislányt, hogy hogy hívnak, hova mész, mi van a kosaradban, mire a kislány egy szóval válaszol a három kérdésre: ESZTERGOMBA.

Jónás azt mondja: Héber vagyok. És ebben benne van a válasz mind az 5 kérdésre. Sokan átvették ezt a gondolatot a történelem során, hogy a zsidók hibásak mindenért, egyszerűbb volt így bűnbakot találni, mint szembenézni a saját mulasztásainkkal, bűneinkkel. És ebben a rövid válaszban benne van, hogy tulajdonképpen hazátlan vagyok, próféta, az Isten embere, aki Uram elől futok, próbálok elbújni, de lám a haragja utol ért. És ez a pont a fordulópontja a történetnek. Amikor felvállalja identitását Jónás, akkor lesz bátorsága azt mondani, az, aki addig féltette az életét, hogy vessetek a tengerbe és megszűnik a vihar, a baj, amit rátok hoztam. „Aki elveszíti életét énérettem, megtalálja azt.” (Mt 10,39) – mondja Jézus a tanítványainak. A prófétasors, a tanítványság egyet jelent ezzel az áldozatvállalással. Nem fér össze az egyéni karrier építgetésével. Nem fér össze azzal, hogy méricskélem, a szolgálat melyik része jár kisebb áldozatvállalással. Van egy nagyon kegyetlen szerelmes vers, Szabó Lőrinc: Semmiért egészen című versét olvassuk el úgy, hogy a próféta és Isten kapcsolatára gondoljunk.

A történetnek egy fontos íve az, ami a háttérben, húzódik, de mégis nagyon lényeges.
5. vers: Félelem fogta el a hajósokat, mindegyik a maga istenéhez kiáltott
14 vers: Ekkor így kiáltottak az Úrhoz: Jaj, Uram ne vesszünk el emiatt az ember miatt. Te Uram azt teszel, amit akarsz
16 vers: az emberek nagy félelemmel félték az Urat, áldozatot mutattak be és fogadalmakat tettek az Úrnak.
Egy hajó legénysége és utasai megtértek és az Urat imádták, mert egy, a megbízatása, feladata elől menekülő prófétát is fel tud használni Isten arra, hogy embereket megtérítsen.
Fel a fejjel, semmi remény, szokta mondogatni egyik tanár vizsgák előtt. Én azt mondom, fel a fejjel, mert amikor semmi remény, még akkor is Isten véghez viszi akaratát.

Azt mondtam, hogy az a pont a fordulópont, amikor Jónás felvállalja identitását és azt mondja, héber vagyok. De még valamit hozzátesz és ez is nagyon lényeges a történet további alakulása szempontjából. Az Urat, a menny istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. Jónás megvallja hitét. Bizonyságot tesz hitéről, Istenéről. Nem volt hosszú prédikáció, de nagyon hatásos volt. Ennek hatására, a hajó legénysége, akik veszedelemben, mindenki a maga istenéhez imádkozott, a veszély elmúltával egyedül az Úristent, a menny istenét imádta.
Jónás felvállalta identitását, elmondta, hogy ki is ő valójában és megvallotta a hitét és ennek köszönhetően a hajón vele utazók megmenekültek és megtértek.
„Ki vagyok én, / hogy bár látod bűnömet, / újból rám emeled szent tekinteted?
Ki vagyok én, / hogy a hangod hallhatom, / és a vihar csendesül kívül és belül?”

Külső és belső viharok mindig lesznek életünkben, van úgy, hogy egyik gerjeszti a másikat. Nem tudunk elmenekülni a vihar elől. De Jónáshoz hasonlóan felvállalhatjuk azt, akik vagyunk valójában és hitvallást tehetünk Istenünkről. És akkor, ahogy az előbb idézett ifjúsági ének angol eredeti szövegében, az, aki lecsendesítette a háborgó tengert, az lecsendesíti bennem is a vihart. Ámen