I. A válást elõidézõ okok és ezek következményeinek általános bemutatása:

 A házassági elválás olyan kérdés, amely tagadhatatlanul ott él körülöttünk, mellettünk, bennünk. Statisztikai adatokat lehetne közölni a válás iszonyatos méreteirõl, mely a mostani idõben jelentkezik, de talán fontosabb e kérdést a gyökerénél fogva megvizsgálni és tisztázni.
 Az ÓSZ. az ember teremtéstörténetekor utal a házastársak egységének fontosságára. " ... ragaszkodik feleségéhez ..." (1Móz.2,24 ) - az itt álló héber kifejezés (DáBaQ) olyan ragaszkodásról beszél amely tökéletes hozzáragadást, hozzátapadást jelent. Ezt szemléletessé lehet tenni azzal a képpel, mikor az ember vesz két papírlapot és õket összeragasztja. A két lap tökéletesen illik egymáshoz, de mikor szét próbáljuk õket választani, akkor valamelyik lap megsérül, elszakad. Nem lehet õket úgy szétválasztani, hogy kárt ne tegyünk bennük. Isten is így illeszti egymáshoz tökéletesen a házastársakat ( a "kötõanyag" maga Isten Igéje és a fogadalom), de ha válásra kerül sor, valamelyik, vagy mindkét fél sérültté válik. Ugyanis a válás nem egyéb, mint az ember önmaga fele részének elszakítása.
    Az ÚSZ-ben, a Mt. 19,1-9 -ben, szerepel az egyik válóok: a hûtlenség (paráznaság). A görög nyelv kétféleképpen is kifejezi ezt: . Az elõbbi egyszeri házasságtörési alkalomra vonatkozik és nem jelent minden esetben válóokot; a másik pedig a kimondott fajtalankodásra utal, ami Isten és emberek elõtt is utálatos, természetesen a házasság szentségének megtörését jelenti és mint ilyen a válás bekövetkeztét vonja maga után.
    A házassági eskü alkalmával a házastársak szavának szentnek kell lennie (holtomiglan-holtáiglan), ugyanis ez az igazi garancia. A házasság templomban való megáldása sajnos formalitássá vált már a mai szekularizálódó világban. Egy közvélemény-kutatáson megkérdeztek fiatal házasokat: mennyi idõre kötik a házasságot. Alapjában véve kétféle válasz érkezett: "tartósan" és "majd meglátjuk". Kérdés az, hogy ennyire "optimisták" a mai fiatalok?
 A probléma igazán az, hogy senki sem néz szembe egy esetlegesen bekövetkezõ válás három alapvetõ következményével: ez gyógyíthatatlan seb, önmagában nem megoldás és leginkább a gyermek vallja a kárát. Gyakran érkezik a válságos pillanatokban a "hasznos" tanács: "Válj el!". Sõt a gyerekek az óvodában is már nagy természetességgel beszélnek e kérdés valóságos jelenlétérõl: "Az én szüleim elváltak. Hát a te szüleid nem váltak el?" A gyermekben a válás mély sebeket hagy, amelyek felnõttkorában is jelentkeznek azáltal, hogy torz képet festenek a házasságról és kiábrándítják arra nézve, hogy létezik harmonikus családi élet. Fontos következmény az is, hogy a gyermekek jogi helyzete sok esetben tisztázatlan marad és lelki szempontból konfúz kötõdések maradnak a különélõ szülõk felé.

A leggyakoribb válóokok a következõk lehetnek:

 1. A modern életforma. A nõk egyenjogúsítása feloldotta azokat a kötelékeket, melyek régebben a nõt kényszerítették, hogy a megromlott házasságban mindvégig kitartson. A baj gyökere ott van, hogy az emberek gondolkozásából hiányzik a hûség mint alapvetõ erkölcsi érték.
 2. Erkölcsi okok. Két ellentétes gondolkozási mód áll egymással szemben: egyik szerint egyetlen "bûn", egyetlen "erkölcstelenség" van, a paráznaság; a másik szerint a szexualitás nem erkölcsi kérdés, hanem csupán biológiai szükség. Ezért kell hangsúlyozni az evangélium egészséges gondolatát, a szabad és tiszta önfegyelmet, mert ez az alapja a boldog házasságnak és a kiegyensúlyozott életnek.
 3.Túlzott alkoholfogyasztás. Ez a leggyakoribb válóok és ez okozza a legtöbb családi tragédiát is. Példaképpen álljon itt egy idézet egy elvált asszonytól: "Ivott, és ha ittasan jött haza, durva és erõszakos volt. Vert engem és verte a gyermekeket. Elváltam, mert nem akartam, hogy gyermekeim részeg trágárságainak hallatán és vadállati durvaságainak láttán nõjenek fel. Pedig ha józan volt, nagyon rendes, igazán jó ember volt...". Szomorú, hogy mostanában nemcsak a férfiak, hanem a nõk is a fokozott alkoholfogyasztás miatt elvesztik gátlásaikat, erkölcsi tudatukat, felelõsségérzetüket. Könnyelmûen és meggondolatlanul futó kalandokba keverednek, melyek házasságuk felbomlásához, családi életük széthullásához vezet. Éppen az ilyen okból felbomlott családok gyermekei szenvedik a legnagyobb lelki sérülést.
 4.A szülõk beleszólása a házasságba - "elhagyja a férfiú atyját és anyját..." (Mt19,5) . A szülõktõl való elszakadás nem mindig történik meg problémamentesen. Egykés gyermekek esetében gyakori ez, mivel a szülõ nem ismeri el, hogy az õ "drága kincse" másnak a "kiszolgálója" legyen. Ehhez még hozzájárulhat az is, hogy a fiatal házasok nem költöznek el, hanem együtt maradnak egyik fél szüleivel. Az apóshoz, anyóshoz való viszonyulás, illetve az õk beleszólása a fiatalok életébe, gyakran vezethet konfliktusokhoz, melyek a még zsenge házasélet tartósságát megtörik. Tanácsos, ha fiatalok teljesen különállóan kezdik el az életet.
 A váláshoz vezetõ út gyakran az, hogy a házastársak képtelenek kielégíteni egymás különbözõ igényét. Ezért gyakran kialakul egy olyan életforma, mely a következõ igényeket hierarchikus sorrendbe állítja:

 1. anyagi szükségletek és jólét biztosítása
 2. háztartás ellátása, lakás vagy házvásárlás
 3. a gyermek jövõjének biztosítása (tanulásának támogatása)
 4. a szûkebb rokonsággal való kapcsolattartás
 5. baráti kapcsolatok megtartása
 6. házastársi kapcsolat életben tartása

 Így megállapítható, hogy csak a sorrend végén kap helyet a házastársaknak az egymáshoz felé való fordulásuk, a gyöngédség és a szexualitás. Az "idõhiány" miatt kialakult helyzet krízissé válik, mert a "páros" élet lerövidül és csak formalitás lesz. Ez a krízis több folyamat metszéspontjában alakul ki: ha az egyik fél minden igényét a társának kell kielégítenie; ha egyik partner sem ismeri önmagát kellõképpen, igényeinek mértékét és így túlterheli a másikat; ha megmarad az ideális-partner képe és nem valóságosan ismeri meg egyik fél a másikat (ebben az esetben a házastársaknak "össze kell házasodniuk", mert eddig nem egymással, hanem egy ideállal éltek együtt).
Végül a válás folyamán megjelenik a gonosz, csábító harmadik személy aki mindennek okává válik és így kialakul egy háromszög. Neki kell kielégítenie mindazokat igényeket, amelyeket a házassági kapcsolat nem tud teljesíteni. A megcsalás, a harmadik személlyel való viszony pozitív funkciója abban van, hogy gyakran jeladás is a házastárs számára, aki így fel tudja ismerni, hogy mik a betöltetlen igények a házaséletükben, mert az eltávolodó fél ezt keresi az új kapcsolatban illetve maga a kapcsolat kompenzálja ezeket a hiányokat.
 A fenti példákból látszik, hogy az egyik fél tulajdonképpen nem is a partnertõl, hanem a lehetetlen, krízisbe jutott állapottól akar elszakadni. Ezért a válás folyamatában felismerhetõvé válik az, hogy milyen irányba kell a kapcsolatnak fejlõdnie ahhoz, hogy a pár együtt tudjon tovább élni. Ezért meg kell válni:

 1. attól a romantikus álomtól, hogy a házasság 10-20 év után is ugyanolyan marad mint kezdetben.
 2. attól a tévedéstõl, hogy a házasságot élni kell és nem pedig beszélni róla.
 3. attól a hiú reménytõl, hogy a "rossz emlékeket" el kell felejteni, anélkül, hogy azokról beszélnénk.
 4. attól a tévképzettõl, hogy a partner olyan, mint amilyennek én képzelem ( "jó" vagy "gonosz").
 5. attól az illúziótól, hogy annyira harmonikus lehet, hogy minden igényt ki tud elégíteni.
 6. attól a kényelmes igénytõl, hogy a másiknak mindig tudnia kell, mire van nekem szükségem (anélkül, hogy kimondanám) és így nem én, hanem õ a felelõs az én boldogságomért.

II. A házasságtípusok és válástípusok bemutatása:

1. Hagyományos házasság. Lényege az egyén fennmaradása, tehát a családalapítás csak az utódok, a gyerekek szempontjából lényeges. Mindkét félnek célja a gyerekekre koncentrálódik, hogy õket felneveljék és mindent megadjanak nekik. Így ez a fajta házasság egy "nevelõ intézménnyé" degradálódik. A konfliktusokban jelentkezõ érvek mutatják az egymás iránti érzelmek hiányát.

 2. Szövetség-jellegû házasság. Benne az elõbbi ellenkezõje jelentkezik, vagyis az érzelmek túlságos dominálása. Ez az ún. szerelem-házasság, ahol a kezdetkor fellépett erõteljes szerelem kezd meglankadni, csalódást, kiábrándulást okozni és ez nagyon éles konfliktushelyzethez vezet (gyakoriak a tragédiák). A konfliktusok rendszerint vádoló és visszavágó hangnemet kapnak szópárbajok, veszekedések formájában.

 3. Fúziós házasság. Ez úgy jött létre, hogy az egyik fél csak a nehéz unszolásra (nem teljes szívbõl) ment bele a házasságba, bár késõbb megszerette társát. Késõbb a konfliktusok fellépésekor elõjön ez az érzés és válás esetén mindig egyik fél a hibáztató és másik a felelõsségelhárító.

 4. Társulás-házasság. Ez az ún. érdek-házasság, mikor nem az érzelmek és nem a szeretet motivál, hanem az anyagi jólét, a másik fél szociális helyzete. Váláskor õk tudják a legkönnyebben megoldani a konfliktust: legyintenek és a következõ kijelentést teszik: "lesz más jobb is nálad".

A házasság jellegzetességei Válástípusok

 

A házasság típusa	A házasság célja	Felperes részérõl	Alperes részérõl
HAGYOMÁNYOS HÁZASSÁG	Olyan intézmény, amely az egyének fennmaradását célozza	MEGSEMMISÍ-TÕ VÁLÁS   "Mindenre képes vagyok..."   "Ezt tette velem és a gyerekekkel!"	ÖNVÉDELMI VÁLÁS  "Segítség, nyakamon a hurok!"  "Legalább ne tegyél tönkre!"
SZÖVETSÉG-JELLEGÛ HÁZASSÁG	Olyan intézmény, mely érzelmi szolidaritást foglal magába	BÜNTETÕ VÁLÁS  "Én, aki mindent beleadtam..."  "Feláldoztam a fiatalságomat!"  "Majd megtanítalak móresre!"	VISSZAVÁGÓ VÁLÁS  "Én többet adtam bele!"  "Magad akartad ezt a házasságot!"  "Azt hiszed, eltûrök mindent?"
FÚZIÓS HÁZASSÁG	Olyan intézmény, amely formalitássá sorvadt, de intenzív érzelmi szolidaritáson alapul	HIBÁZTATÓ VÁLÁS  "Te kényszerítesz rá!"  "Rá fogsz jönni, hogy rosszul döntöttél."  "Hogy tehetted ezt?"	FELELÕSSÉG-ELHÁRÍTÓ VÁLÁS  "Nem tehetek semmirõl!"  "Mindkettõnknek jobb lesz!"  "Te is ezt tetted volna!"
TÁRSULÁS-HÁZASSÁG	Már nem intézmény, hanem privát szerzõdés, amely a partnerek legnagyobb elégedettségét célozza	TRAMBULIN-VÁLÁS  "Csak jobb jöhet."  "Elõtted az élet..."	LEGYINTÕ VÁLÁS  "Senki sem pótolhatatlan..."  "Menj, ha menni akarsz!"

III. Lelkigondozói szempontok:

A lelkigondozónak komolyan és empátiával kell fordulnia azok felé, akik a válásról akarnak vele beszélni, hiszen ezek mindig szégyenérzettel szólalnak meg, mivel nehezükre esik errõl beszélni. Más a válásról beszélni és más elválni - a beszéd csökkenti a feszültséget és lehetõvé teszi a megoldások keresését.
A lelkigondozó csak akkor tud empatikus és megértõ magatartást tanúsítani a másik féllel szemben, ha nem ítéli el "eleve" a válást és egy olyan krízishelyzetnek tekinti, amelybe beletartózik a kapcsolat megváltoztatásának szükségessége és lehetõsége.
 Fel kell hívni a felek figyelmet a szükséges változtatásokra és tekintetüket a jövõ felé kell irányítani. Csak így kerülhetõ el a "mindenképpen válás - semmiképpen sem válhatunk el" gyötrelmes körforgása.
A válás lefolyásának szakaszai és a lelkigondozó feladatai:
 1. A házaspár krízisbe jut, szenved és ezen változtatni akar - ekkor fontos a csalódások mögött felbukkanó igényeket megnevezni és ezek teljesíthetõségét megvizsgálni. A feszültség csökkentésére kell törekedni.
 2. A válásról való döntés nyitott és ez az állapot, melyet egy állandó patthelyzet jellemez, akár éveken át is tarthat sok szenvedéssel telítve - ilyenkor jó átgondolni és összegezni az érveket, melyek alapján a feleknek el kell határozniuk együttlétük megváltoztatását: együtt maradnak vagy elválnak.
 3. A válás eldöntött ténnyé válik amikor a házastársak a válás adminisztratív lebonyolítására igyekeznek és búcsúznak, amelynek formája az állandó veszekedés is lehet - az a feladat, hogy felhívjuk a figyelmüket, hogy emberhez méltó módon történjék mindez.
 4. A válás megtörtént (formai-jogi szempontból is) - DE nem jelenti azt, hogy lelkileg is elváltak. Ezt igazolja az, hogy (a gyászkor is elõforduló) trauma a késõbbi idõben elõjön és veszélyeztetheti az újabb páros kapcsolatokat. A cél az, hogy önmaga szempontjából tekintse végérvényesnek a házasság felbomlását és felismerje a váláshoz vezetett okokat. Ha ez nem történik meg, akkor majd többszõr is el kell válnia az életben, mert egyszer sem vált el igazán.
A lelkigondozás során elõállhat egy kritikus szituáció is, mint pl.:"Hiába fáradozott velünk annyit tiszteletes úr, sajnos nem sokat használt, rajtunk nem lehet segíteni, el fogunk válni". Ez arra utal, hogy valószínûleg a pár úgy értette, hogy a lelkigondozó meg akarta javítani a tönkre ment kapcsolatot és õ akarta kezébe venni a sorsukat. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, mindjárt a beszélgetés elején nyilvánvalóvá kell válnia a következõknek:
1. Az ember fontosabb mint a házasság, azaz ne a házasság reparálása legyen a cél, hanem a felek kibékülése vagy nagyon indokolt esetben (testi sértés, gyermek nevelésének és eltartásának akadálya) az egyik fél személyes biztonságának a feltétele.
 2. Fontos, hogy a beszélgetés során minden kibeszélõdjön.
 3. A lelkigondozói beszélgetés elején tisztázni kell, hogy mi a megbeszélendõ téma. Ne az legyen, hogy "elváljunk-e vagy sem", hanem az, hogy fel kell ismertetni: mi okozta a csalódást és mi az amit nem adott meg az egyik fél a társának.

 Legvégül következzen a lelkigondozó magatartása és hozzáállása a kérdéshez: a beszélgetés során ne legyen döntõbíró, lehetõség szerint mindkét félt hallgassa meg és soha ne mondja ki, hogy "Váljanak el!", hanem segítse a házaspárt saját jövõje felé tartó útjának a megtalálására.

 IV. A válás teológiai-etikai értelmezése:

Az emberben él a véges és végtelen feszültsége. Ugyanis a jegyespárok álma az, hogy a boldog házasság örökké tartson. Az idõ elteltével viszont jelentkezik az elmúlás tapasztalat. Tudatosulnia kell annak, hogy e földi életben minden mulandó, még a házasság is.
 A házasság megromlása nem egyéb mint a teremtési rend megszegése és ebbõl a szempontból Isten elõtt bûnnek látszik.
 A lelkigondozónak a konfliktusban levõ házaspárral való beszélgetése nem jelenti a szándékukkal való egyetértést, hanem magatartásával Isten kegyelmét és bûnbocsánatát hirdeti.
 Teológiai szempontból a válás a házasság halálának tekinthetõ. Az egyháznak ki kell dolgoznia bûnvallási vagy bûnbocsánati istentiszteleti formát a békétlenségben elõ házastársak számára, mellyel megmentheti az elsüllyedni látszó házasságot. Az eklézsiakövetés (fegyelmezés) célja nem a megszégyenítés, hanem a közös bizonyságtétel a polgári jog felett álló Isten teremtésrendje mellett.
 Az 1Kor.7-ben végig Pál apostol a keresztyén házasság rendjét mutatja be. Szól arról, hogy ha a hívõ és hitetlen egy házasságban él, válás csak akkor történjen, ha a hitetlen fél kezdeményezi, de a hívõ sohase kezdeményezzen válást, "mert meg van szentelve a hitetlen férj az õ feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az õ férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek", tehát a hitetlenség nem válóok. "Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el feleségét." (1Kor.7,11). Ezzel olyan férfiak és asszonyok második házasságkötését tiltja, akiknek a válása kisebb okok miatt történt - pl. civakodás vagy egyhangúság - nem pedig valamelyikük házasságtörése miatt.
A római katolikus egyház a házasság egyszeri és szent voltát vallja. Mi is felbonthatatlannak tartjuk a házasságot, mert "amit az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza" (Mt.19,6). Mégis miért áldjuk meg az elvált emberek házasságát is a református templomainkban? Azért, mert a törvénykezés joga nem az emberek kezébe adatott. Isten a bíró és õ ítéli meg a szívek indulatait. És õ lehet, hogy ítéletet mond ott, ahol az emberek szemében minden rendezettnek látszik, de lehet, hogy kegyelmet hirdet ott, ahol mi csak rosszat látunk. Mi nem lehetünk szigorúbbak a mi Urunknál.
 Az egyház, ha az evangélium szerint jár el, nem törvénnyel akadályozza, hanem lelkigondozói munkával igyekszik megelõzni a válást, mert nem az ilyen, vagy amolyan törvény, hanem a házasság lelki tartalma biztosítja a házasság tisztaságát és fennmaradását.
 Kálvin azt hangsúlyozza, hogy ne a válás legyen az elromlott házasság gyógyírja, mert aki elválik párjától, "az mintegy önmagának fele részét szakítja el önmagától. Azt pedig egyáltalán nem tûri a természet, hogy valaki a saját testét tépje szét." (Kálvin János Magyarázata Máté, Márk és Lukács összhangba hozott evangéliumához. III.124.o).
 "Õrizzétek meg azért a ti lelketeket és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok! Mert gyûlölöm az elbocsátást, ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene." (Mal.2,15-16).

V. Nyitott kérdések:

Indokolt-e a válás a következõ esetekben:

 - ha az egyik fél gyógyíthatatlan betegségben szenved, mozgásképtelen, egész életére nyomorék és társa fiatal és életerõs (nõ esetében gyermeket akar)?
 - ha valamelyik házastársnál nemi impotencia lép fel (fõleg, ha a férj sokkal idõsebb mint a felesége és nincs gyermekük)?
 - ha valamelyik társ a börtönbe kerül igen hosszú idõre?
    Kimondhatja-e a lelkigondozó, hogy "Váljanak el!" akkor
 - ha a családtagokat (feleség, gyerekek) különös testi sértés éri az apa felõl és a házasélet "pokollá" változott?
 - ha az anya elhanyagolja a gyermeknevelést, elhagyja a családot?
 - ha valamelyik fél erõszakos vallási tiltást követel, vagy rákényszeríti a családot egy bizonyos megkötött vallási életformára?

 
Felhasznált irodalom:

 1. Hézser Gábor: A pásztori pszichológia gyakorlati kézikönyve. A Magy. Ref Egyh. Kálvin János kiadója, Budapest . 1995. 309-316
 2. Ablonczy - Gyökössy - Adorján: Nem jó az embernek egyedül, Kiadja a Ref. Zsinati Iroda Sajtóosztálya. II.,            Budapest. 140-144
 3. Fodorné Nagy Sarolta: Ház - Házasság - Haza, A Ref. Zsinati Iroda kiadványa, Budapest. 1990. 95-99
 4. Hernádi Miklós: Válni veszélyes, Lap- és Könyvkiadó, Budapest - 1989. 26-28.
 5. Török István: Etika, Free University Press, Amsterdam - 1988. 195.

KÖVETKEZÕ