Csendesnapok 2018

A 2017-2018-as akadémiai év második féléve a hagyományos csendesnapokkal kezdődött. A református, evangélikus és unitárius hallgatókat több külső meghívott szakember előadása, szakmai beszámolója segítette a lelkipásztori szolgálatra való készülésben.


A félévkezdő csendesnapokra pénteken és szombaton, február 9-10-én került sor.

Az unitárius kar Varga Sándor nyugalmazott unitárius lelkipásztort és Dr. Szent-Iványi Ilona magyarországi unitárius főjegyzőt hívta meg előadóként a pénteki napra, akik a lelkészi szolgálatról tartottak előadást. Szombaton pedig Demény Péter költőt látták vendégül, aki a kortárs irodalomról beszélt. Demény Péter a Refo500 program keretén belül meghirdetett irodalmi pályázat líra kategóriájának győztese lett.

A református-evangélikus kar Beke Boróka karatnai lelkipásztort, az Erdélyi Református Lelkészértekezlet elnökét hívta meg, aki A lelkipásztori életpálya kritikus pillanatai címmel tartott előadást péntek délután. Előadásában a lelkipásztori szolgálat során előforduló természetes és akcidentális krízisekről szólt. Szombat délelőtt Mike Pál magyarkéci lelkipásztor tartott előadást. A jó és hű szolga természetrajza témakörben a lelkipásztori szolgálat gyümölcseiről és a gyümölcstermés akadályairól beszélt őszinte és hiteles módon.

Szombat délután az unitárius és református kar tanárai és diákjai közösen vettek részt Ferenczi Zoltán magyarországi református lelkész, addiktológus előadásán, aki a Mérgező és gyógyító konfliktusaink az egyházban címmel tartott előadást. Megrázó volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy maga az egyházi struktúra is lehet megbetegítő és hosszú távon káros, ha a szeretet leplével takarja el a konfliktusokat.

Mindkét nap áhítattal zárult. Pénteken este Csűry István püspök hirdette az igét, aki az áhítat után időt szakított arra is, hogy kötetlen formában a diákokkal beszélgessen. Szombat este Dr. Szent-Iványi Ilona főjegyző hirdette az igét. A záró áhítat után szeretetvendégséggel zárultak a csendesnapok.