Tavaszy Sándor > Életrajzi adatok

1888 február 25-én született Marossárpatakon, középbirtokos családból, Tavaszy Károly falusi jegyző és Egyed Berta első fiaként (József nevű testvére 1890-ben született). A család később Pókán telepedett le. Gimnáziumi tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte.
1907 szeptemberében beiratkozott a kolozsvári Református Teológiai Fakultásra, s a fakultás rendje szerint a kolozsvári Tudományegyetem filozófia szakára is. Itt Ravasz Lászlóval, Tankó Bélával, Bartók György-gyel és Makkai Sándorral együtt tanítványa az újkantiánus iskolateremtő Böhm Károlynak.
1911 Teológiai tanulmányai befejeztével németországi tanulmányútra indult. A téli szemesztert Jénában töltötte, ahol újkantiánus filozófusok előadásait, valamint teológiai és pszichológiai kurzusokat hallgatott.
1912/13 Jénát követően Berlinbe utazott, ahol 1913 nyaráig három egyetemi félévet töltött el, s elsősorban ismeretelméleti és vallásfilozófiai előadásokat hallgatott. A két helyről Halle és Lipcse egyetemére is átjárt.
1913-15 Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki titkára, D. Kenessey Béla püspök mellett.
1913 Vallástanár a kolozsvári állami tanító- és tanítónőképzőkben.
1914 Megjelent első nagyszabású munkája, mely elsősorban a Németországban töltött négy félév szellemi hozadékának tekinthető. A munka címe: Az ismeretelmélet és a megismerés pszichológiája (1914).
1915-20 Hitoktató és helyettes tanár a kolozsvári református kollégiumban.
1915 februárjában filozófiából doktorált a kolozsvári Tudományegyetemen.
1915 karácsonyán házasságot kötött Borbáth Lujzával, a tanítónőképző tanárával. Házasságukból öt gyermek született: Mária (1916, Juhász Istvánné), Ilona (1918), Emese (1920, Tonk Emilné), Sándor (1922, csecsemőhalálozás) és Csaba (1924).
1919 Schleiermacherről írt dolgozatával a kolozsvári Református Teológiai Fakultáson magántanári képesítést nyert. A tanulmány egy évvel korábban nyomtatásban is megjelent, Schleiermacher filozófiája címen (1918). Magántanárként világnézeti és vallásfilozófiai előadásokat tart.
1920 A református Teológia meghívott helyettes tanára.
1921 A kolozsvári Teológiai Fakultás rendes tanárának hívta meg, ahol előbb Révész Imre nyomában az egyháztörténelmi tanszéken tanított, majd 1926-tól Makkai Sándort követően a rendszeres teológia tanszéken adott elő: dogmatika, etika, vallásfilozófia és filozófia tárgyakban.
1924 A kolozsvári Református Teológia igazgató professzorává választották meg, s e tisztségét nyolc évig töltötte be.
1924 Az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjává, később alelnökévé választotta. Tagja volt még az 1931-ben alakult Károli Gáspár Irodalmi Társaságnak.
1920-as években a liberális teológiától egyre inkább a hitvallásos kálvinizmus felé fordult, 1924-29 között egyre több cikket közölt Kálvin tanításáról, a kálvinista világnézetről és a magyar kálvinizmus szerepéről. Külön kötetként jelntek meg olyan írásai, mint: Kálvin élete (1924), A kálvinizmus világmissziója (1929), Kálvin üzenete. Kálvin tanítása (1937).
1920-30-as évek fordulóján írásában már az újreformátori dialektika teológia elkötelezettjeként és annak erdélyi előkészítőjeként mutatkozott meg: A dialektika teológia problémája és problémái (1929), A Kijelentés feltétele alatt (1929), A dialektika teológia a főiskolai oktatásban (1931), A teológiai irányok átértékelése (1931). Karl Barth dialekitka teológiáján keresztül ismerkedett meg elsősorban Kierkegaard egzisztencializmusával, megerősítve benne az emberi lét válságának gondolatát. A dán keresztyén filozófusnak Kierkegaard személyisége és gondolkozása (1930) címen külön írást szentelt.
1930 A harmincas évektől kezdődően széleskörű közművelődési tevékenységet folytatott. Részt vállalt egy sor kiadvány szerkesztésében: Az Út (1923-tól Imre Lajossal és Makkai Sándorral , majd 1936-tól Imre Lajossal); Református Szemle (1925-28; 1937-46); Kálvinista Világ (megalapította, Maksay Alberttel, Nagy Gézával és László Dezsővel szerkesztette 1927-33 között) és utódlapja, a Kiáltó Szó (1934-44). Ezen kívül hossza-rövidebb ideig szerkesztője illetve munkatársa volt az Erdélyi Szemle, a Pásztortűz, az Erdélyi Múzeum, az Ellenzék és a Független Újság lapoknak. A Minerva Könyvtár sorozatát 1925-28 között a katolikus Rass Károly-lyal együtt szerkesztette.
1930 Az Erdélyi Múzeum Egyesület - melynek 1920 óta tagja volt - alelnökévé választotta; 1930-40 között az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudomány szakosztály elnöke. Hasonlóképpen tagja majd alelnöke lett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE).
1930 A hitvallásosság iránti elkötelezettségének gyümölcseként jeletn meg Heidelbergi Káté-fordítása, mely az erdélyi lelkészek és gyülekezeti tagok használatában van ma is.
1932 Megjelent Református keresztyén dogmatika című átfogó teológiai műve.
1934 Csatlakozott az Erdélyi Helikon Íróközösséghez, annak marosvécsi találkozóihoz.
1936 A neves német református teológus, Karl Barth 1936. október 4-6 között meglátogatta a kolozsvári református teológiát, ahol Tavaszy és tanártársai fogadták. Isten kegyelmi kiválasztásáról tartott előadás-sorozatot. Barthot 1937-ben a Fakultás tiszteletbeli tanárává választották, Barth pedig a Fakultás iránti hálából 1948-ban Egyházi Dogmatikájának I/2 kötetét a Teológiának ajánlotta.
1937 Az Erdélyi (Kolozsvári) Református Egyházkerület főjegyzővé és püspök-helyettessé választotta Vásárhelyi János püspök mellé. E tisztségében is számos egyházi kormányzó szerv és bizottság tagja, gyülekezeti vizitációkon vett rszét, előadásokat tartott.
1937 A lelkes természetjáró Tavaszyt az Erdélyi Kárpát Egyesület elnökévé választották, mely tisztséget 1945-ig töltötte be. Erdélyi tetők. Úti élmények és természeti képek című kötetét az Erdélyi Szépmíves Céh adta ki 1938-ban.
1940 A Corvin-koszorú magyar állami kitüntetettje olyan erdélyi közéleti személyiségekkel egy évben, mint Berde Mária, báró Kemény János, Kós Károly, Nyírő József és Tamási Áron.
1944/45 A kolozsvári Egyetem filozófia professzorának nevezték ki. Számos filozófiai munkán dolgozott, elsősorban egy etikai, egy metafizikai és egy ismeretelméleti traktátuson. Ezeket már nem tudta befejezni.
1948 egyetemi tanársága a kommunista hatalomátvétel nyomán, teológiai tanársága pedig kényszernyugdíjazása révén szűnt meg.
1951 december 8-án hunyt el szívrohamban, 63 éves korában. Ravatalát a Teológia dísztermenék szószéke alatt állították fel.
1951 december 12-én helyezték örök nyugalomra a kolozsvári Házsongárdi temetőben Vásárhelyi János püspök igei szolgálatával. Sírjára Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor kolozsvári szobrászművészek faragták a fehér márvány sírkövet, rajta a három jelképpel: a nyitott könyv az Alpha és Omega betűkkel az Igét kutató teológust, a kezdetet és véget értelmező filozófust, a könyvjelzőként rajta levő három szál havasi gyopár pedig a természetjárót jelképezi.