2020-2021. akadémiai évnyitó és kibocsátó istentisztelet a Teológiai Intézetben

2020. szeptember 20-án vasárnapi istentisztelet keretében búcsúztak el a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet magiszteri záróvizsgát tett hallgatói. Összesen huszonhárman. A vasárnapi istentiszteleten Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdette az igét. Az alkalom időpontja, helyszíne, formája egyaránt eltért a hagyományostól.


2020. szeptember 20-án vasárnapi istentisztelet keretében búcsúztak el a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet magiszteri záróvizsgát tett hallgatói. Összesen huszonhárman. A vasárnapi istentiszteleten Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdette az igét. Az alkalom időpontja, helyszíne, formája egyaránt eltért a hagyományostól.

A 2020-as járványhelyzet sok vonatkozásban alakította át a világ történéseit. A jól bejáratott, megszokott rend rövid idő leforgása alatt megingatta az évszázados hagyományokkal rendelkező szervezetek, intézmények stabil működési kereteit is. Az ismert okok miatt a 2020. júniusi vizsgaidőszak után a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben is elmaradt az évzáró ünnepély, és ezzel együtt az egyetemi élet egyik felemelő pillanata is: a végzős magiszteri hallgatók kibocsátása gyülekezeti szolgálatra. Erre az eseményre most került sor, az őszi évnyitó alkalmával.

A búcsú mozzanatai mindig olyan pillanatok, amikor az ember szeretné közel tudni magához azt, akivel várhatóan hosszú ideig még nem fog találkozni. Az aktuális helyzetben viszont nem volt könnyű ennek az egzisztenciális szimbólumnak érvényt szerezni. Tartani kellett a távolságot. S ott ahol még utoljára a búcsúzó ismerősök egymásra néztek volna, egészségügyi vagy stilizált maszkok állták a szavaknál sokszor jelentőségteljesebb nonverbális kommunikáció útját. Jobbára elmaradtak a baráti kézfogások, elmaradtak az ölelések. A helyzet kényelmetlenségének zavarában egy-egy rövid pillantásra maradt csupán lehetőség.

De mégis a hálaadás alkalma ez, amelynek keretében 23 új munkást küldhetünk szolgálatba. Közülük tizenheten az Erdélyi Református Egyházkerületben, öten a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben, egy végzett hallgató pedig a Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Egyházban kezdi el szolgálatait. A hallgatók azzal a fogadalommal hagyták el az intézményt, amelyben hat éven át készültek, hogy Krisztushoz méltó felelősséggel viselik a teológus nevet, amely állandó kötelezettséget ró rájuk.

Az egyházak részéről Gyenge János református tanácsos és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök mondtak beszédet. Gyenge János a reformátori hitvallás alapján a végzős hallgatók előtt álló lelkipásztori feladatról beszélt, Adorjáni Dezső Zoltán püspök pedig az évszázados református-evangélikus kapcsolatok áldásait méltatta. A végzős hallgatók nevében Lészai Róbert emlékezett meg az elmúlt tanulmányi időszakról és vett búcsút az intézmény oktatóitól, diákjaitól.

Frissen végzett hallgatóinknak áldott szolgálatot, eredményes munkát kívánunk. Találjanak örömöt abban a szolgálatban, amelyre elhívta őket az Egyház Ura!