Vallástörténet II

A tárgy célja bevezetni a hallgatókat a világvallások rejtelmeibe, megismertetni kialakulásuk, fejlődésük történetét. Az előadások során bemutatjuk a különböző vallásalapítók, jelentékeny személyiségek életútját és a különféle iskolák tanításait. Foglalkozunk a világkép a megváltás különféle útjaival, majd a vallások etikai értékeit és normáit vesszük vizsgálat alá, végül, de nem utolsó sorban a rituálé – ünnepek, szokások, áldozat, ima, meditáció – kérdéskörével ismerkedünk meg.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A tárgy célja nem több mint bevezetés a világvallások történetébe és mai állapotuknak világába, hogy az eljövendő lelkészek képesek legyenek eligazodni a világvallások területein.

Általános kompetenciák

A vallási jelenségek vizsgálata, a hitek, hiedelmek elemzése egy-egy kultúra megértésének kulcsa lehet.

Óraszerkezet

  1. A bráhmanizmus. A bráhmánák és az eposzok kora. Az upanisádok kora

    Olvasmány:

    • Puskás Ildikó: Lélek a körforgásban. A hinduizmus születése, 179-214 (36)
    • Erdő János: Vallástörténelem, 84-88 (5)
  2. A heterodox vallási rendszerek. A dzsainizmus

    Olvasmány:

    • Puskás Ildikó: Lélek a körforgásban. A hinduizmus születése, 215-223 (9)
    • Erdő János: Vallástörténelem, 94-96 (3)
  3. Heterodox vallási rendszerek. Buddhizmus I.

    Olvasmány:

    • Puskás Ildikó: Lélek a körforgásban. A hinduizmus születése, 224-249 (26)
  4. Heterodox vallási rendszerek. Buddhizmus II.

    Olvasmány:

    • Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, 127-157 (31)
  5. A hinduizmus

    Olvasmány:

    • Puskás Ildikó: Lélek a körforgásban. A hinduizmus születése, 250-285 (36)
  6. Kínai vallások. Taoizmus és konfucionizmus

    Olvasmány:

    • Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, 84-99 (16)
    • N. N.: Mitológiai ÁBÉCÉ, 340-354 (15)
  7. Japán vallásai

    Olvasmány:

    • Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, 101-106 (6)
    • N. N.: Mitológiai ÁBÉCÉ, 291-302 (12)
  8. A judaizmus rövid története

    Olvasmány:

    • Hahn István: Istenek és népek, 96-114 (19)
    • Lange, de Nicholas: A zsidó világ atlasza, 14-76 (63)
  9. Zsidó ünnepek. Szertartások és szokások

    Olvasmány:

    • Lange, de Nicholas: A zsidó világ atlasza, 82-96 (15)
    • N. N.: A judaizmus, 47-81 (35)
  10. A magyar zsidóság története

    Olvasmány:

    • Hahn István: A zsidó nép története, 140-145 (6) 169-199 (31)
  11. Az erdélyi szombatosok története

    Olvasmány:

    • Kovács András: Az erdélyi szombatosság nyomában, 5-160 (156)
  12. Az iszlám. A kezdetek. Mohamed élete és prófétai küldetése

    Olvasmány:

    • Watt, Montgomery William: Az iszlám rövid története, 13-33 (21)
    • Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, 229-241 (13)
  13. Az iszlám. Mohamed élete és prófétai küldetése. A Korán tanításai

    Olvasmány:

    • Watt, Montgomery William: Az iszlám rövid története, 58-103 (46)
  14. Az iszlám teológia. Szunniták és siíták.

    Olvasmány:

    • Watt, Montgomery William: Az iszlám rövid története, 123-155 (33)
    • Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, 242-265 (24)

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 2 óra/hét (Kurzus: 1 | Szeminárium: 1 | Gyakorlat: 0)
  • 28 óra/szemeszter (Kurzus: 14 | Szeminárium: 14 | Gyakorlat: 0)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 30 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 15 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 25 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 5 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 75 óra/szemeszter.
  • Összesen: 103 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

A vizsga előfeltétele az óralátogatás és a vitaindítók megtartása a szemináriumokon. A szemináriumi tevékenység a vizsgajegy 40%.