Teológiai angol nyelv II

A második félével angol teológiai nyelvórák képessé teszik a tanulót arra, hogy önállóan kommunikáljon angolul, használva az teológiai szaknyelvet. Ehhez elsajátít egy angol teológiai szókincset, megtanul hatékonyan olvasni, szöveget megérteni, feldolgozni, összefoglalni és önállóan írásbeli és szóbeli véleményt formálni teológiai kérdésekben.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A hallgató az angol teológiai nyelv szakszótárát bővíti, az megismert kifejezésekkel önállóan dolgozik, fogalmaz szóban és írásban. Fogalomköröket határol és rendszerezni képes a tanultakat. Ismeretei elmélyítéseként szövegeket olvas, elemez és összefoglal, írásban és szóban egyaránt. Református teológiai meggyőződését megtanulja megfogalmazni angol nyelven. Részt vesz vitafórumon, előadja álláspontját és értékelni a vele vitatkozó szemszögét is. Véleményét indokolni képes.

Általános kompetenciák

Képes az angol teológiai szókincs használatával vitatkozni és állást foglalni teológiai kérdésekben, véleményét szabatosan előadni és ütköztetni, ha szükséges.

Óraszerkezet

  1. Krisztus : Isten és ember egy személyben - a tanítványság lehetségessé létele

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 192-202 (11)
  2. A Szentlélek személye és természete

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 203-218 (16)
  3. A Szentlélek személye és természete

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 203-218 (16)
  4. Szentlélek munkái - megváltás és megváltottság

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 216-231 (16)
  5. A tanítványi lét mint életforma, jogok és kötelességek

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 232-268 (37)
  6. Egyház: fogalom és valóság

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 269-294 (26)
  7. A tanítványság - életforma az egyházban

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 277-298 (22)
  8. Van-e üdvösség az egyházon kívül: az egyház ellenségeinek véleménye és a mi álláspontunk a témában

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 277-281 (5)
  9. Eszkatológia: mit tanít a Biblia?

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 299-331 (33)
  10. Eszkatológia: 2012 - a világnak nem volt vége! A vulgáreszkhatológia csapdái - szekták

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 319-327 (9)
  11. Isten és Istenismeret a mindennapokban

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 332-334 (3)
  12. Tegyetek tanítványokká - a saját Istenismeret megoszthatósága

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 98-100 (3)
  13. Az angol teológiai nyelv használata a teológus öntanulásában

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 22-28 (7)
  14. Befejezés: az ismeretek összefoglalása, mit változtat egy teológus gondolkodásán egy idegen teológiai nyelv ismerete?

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 1-334 (334)
  15. Ismétlés, a tanult fogalmak elmélyítése

    Olvasmány:

    • Pierson, Cheri L., Dickerson, Lonna J., Scott, Florence R.: Exploring Theological English. Student Textbook: Reading, Vocabulary, and Grammar for ESL/EFL, 44-48 (5) 72-76 (5) 106-110 (5) 134-138 (5) 164-168 (5) 198-202 (5) 227-231 (5) 265-268 (4) 295-298 (4) 328-331 (4)

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 2 óra/hét (Kurzus: 0 | Szeminárium: 2 | Gyakorlat: 0)
  • 28 óra/szemeszter (Kurzus: 0 | Szeminárium: 28 | Gyakorlat: 0)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 28 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 14 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 6 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 2 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 50 óra/szemeszter.
  • Összesen: 78 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

A vizsga az előre meghirdetett időpontokban tartott szóbeli és írásbeli részvizsgából tevődik össze, melyet egy általános tudást felmérő tesztvizsga zár. Ezen túlmenően a tárgy teljesítésének előfeltétele a kötelező angol nyelvvizsgán megszerzett minimális B1-es szint.