Evangélikus egyházi ének VI

Az egyházi ének és himnológia órák anyagát az érvényben levő egyházi énekeskönyv énekanyaga képezi. A tantárgy célja, hogy a hallgatók tanuljanak meg helyesen énekelni, sajátítsák el az érvényben lévő egyházi énekeskönyv énekanyagát, és legyenek tisztában a gyülekezeti éneklés lényegével és annak istentiszteleti szerepével. Az énekek dallamának és szövegének elsajátítása mellett az egyes énekek történeti (énekszerzők), stiláris, teológiai és funkcionális (liturgiai) sajátosságainak megismerésének segítségével a hallgató az énekeskönyv anyagában való teológiai-tartalmi tájékozódásra, valamint alapvető himnológiai ismeretekre is szert tesz.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A helyes énekléshez szükséges légzés elsajátítása segítségére lesz a hallgatónak abban, hogy lelkészi szolgálatában érthetően, tagoltan, és a hangszálakat kímélő módon énekeljen és beszéljen. Az énekek könyvnélküli ismeretének köszönhetően a hallgató könnyebben tud az énekeskönyv anyagában tájékozódni. A hallgató képességet szerez arra, hogy bármilyen jellegű szolgálatra az annak leginkább megfelelő gyülekezeti éneket válassza ki, a szolgálatokon az énekeket énekelni vagy adott esetben akár vezetni is tudja.

Általános kompetenciák

A himnológiai ismeretek birtokában a hallgató felismerheti a gyülekezeti ének és a különböző teológiai tárgyak közötti összefüggéseket (biblia ismeret, egyháztörténet, liturgika stb.).

Óraszerkezet

  1. EÉ 237, EÉ 239, EÉ 240, EÉ 244

    Előtted állok, drága Jézusom (EÉ 237, Dobszay 554 sz.)
    Én Istenem, én bűnös ember (EÉ 239, Dobszay 559.sz.)
    Ne szállj perbe énvelem (EÉ 240)
    Jézus, ki bűnös lelkemet (EÉ 244)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 112-112 (1) 167-167 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 221-222 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 243-247 (5) 249-250 (2)
  2. EÉ 246, EÉ 246, EÉ 249, EÉ 250

    Ó, én bűnös, jaj mit tegyek (EÉ 245, Dobszay 488sz./ E420)
    Teljes minden éltemben (EÉ 246, Dobszay 490.sz./ E426)
    Ím nagy Isten, most előtted (EÉ 249, Dobszay 621.sz.)
    Lábaidhoz hullok tört reménnyel (EÉ 250)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 186-187 (2)
    • Dobszay László: A magyar népének, 202-202 (1) 204-204 (1) 234-234 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 251-253 (3) 256-257 (2)
  3. EÉ 252, EÉ 253, EÉ 254, EÉ 255

    Amint vagyok, sok bűn alatt (EÉ 252)
    Egyetlen forrása (EÉ 253)
    A nagy mélységből szüntelen (EÉ 254)
    Feljebb emeljetek, feljebb (EÉ 255)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 223-224 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 258-262 (5)
  4. EÉ 256, EÉ 257, EÉ 258, EÉ 518

    Szelíd szemed,Úr Jézus (EÉ 256)
    Bűnösök hozzád kiáltunk (EÉ 257)
    Eljött hozzánk az üdvösség (EÉ 258, Dobszay 386 sz./E320)
    Könyörögjünk az Istennek, Szentlelkének (EÉ 518)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 120-121 (2) 197-198 (2) 225-225 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 150-150 (1)
  5. EÉ 519, EÉ 520, EÉ 523, EÉ 524

    A pünkösdnek jeles napján (EÉ 519, Dobszay 214 sz.)
    Isten élő Lelke, jöjj (EÉ 520)
    Mi valljuk, hiszünk Istenben (EÉ 523, Dobszay 114 sz.)
    Szent vagy örökké (EÉ 524)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 138-139 (2) 224-225 (2)
    • Dobszay László: A magyar népének, 48-48 (1) 76-77 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 524-525 (2) 527-529 (3)
  6. EÉ 525, EÉ 526, EÉ 528, EÉ 529

    Téged, ó, Isten dicsérünk ( EÉ 525)
    Jer, dicsérd Istent, nagyvilág (EÉ 526, Dobszay 654 sz./E252)
    Lásd meg a mennyből, Úristen (EÉ 528, Dobszay 386 sz./E257)
    Adjunk hálát mindnyájan (EÉ 529)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 140-143 (4) 198-199 (2)
    • Dobszay László: A magyar népének, 150-150 (1) 243-244 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 530-532 (3) 534-536 (3)
  7. Részletvizsga az 1- 6. órák anyagából

  8. EÉ 259, EÉ 265, EÉ 266, EÉ 267

    Jer, örvendjünk keresztyének (EÉ 259)
    Mint a szép híves patakra (EÉ 265)
    Isten felséges adománya (EÉ 266)
    Szegény fejem, hová hajtnálak (EÉ 267, Dobszay 630 sz.)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 32-33 (2) 168-169 (2)
    • Dobszay László: A magyar népének, 232-232 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 266-267 (2) 272-275 (4)
  9. EÉ 269, EÉ 270, EÉ 272, EÉ 273

    Itt az Isten köztünk (EÉ 269)
    Hadd menjek, Istenem, mindig feléd (EÉ 270)
    Tebenned bíztunk eleitől fogva (EÉ 272)
    Irgalmazz, Úristen, immáron énnékem (EÉ 273)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 52-53 (2) 96-97 (2) 147-148 (2) 215-216 (2)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 277-279 (3) 280-282 (3)
  10. EÉ 274, EÉ 276, EÉ 277, EÉ 283

    Az Istennek jó tetszése (EÉ 274,)
    Bár hitemért szenvednem kell (EÉ 276,)
    Istentől el nem állok (EÉ 277, Dobszay 383 sz. /E 227)
    Ki dolgát csak Istenre hagyja (EÉ 283, CsTK- Ki Istenének átad mindent)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 158-159 (2) 173-173 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 149-149 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 283-287 (5) 293-294 (2)
  11. EÉ 284, EÉ 530, EÉ 534, EÉ 535

    Légy csendes szívvel (EÉ 284)
    Új világosság jelenék (EÉ 530)
    Kelj fel, kelj fel, fényes nap (EÉ 534, Dobszay 391 sz. /E265)
    Isten szívén megpihenve (EÉ 535)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 155-156 (2) 170-170 (1) 207-207 (1)
    • Dobszay László: A magyar népének, 151-151 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 294-296 (3) 537-537 (1) 540-541 (2)
  12. EÉ 536, EÉ 541, EÉ 542

    Az egyháznak a Jézus a fundamentuma (EÉ 536)
    Adj békét a mi időnkben (EÉ 541)
    Hallgass meg minket, nagy Úristen (EÉ 542)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 105-106 (2) 133-134 (2) 204-204 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 542-543 (2) 546-547 (2)
  13. EÉ 543, EÉ 544, EÉ 545

    Mondjatok dicséretet (EÉ 543)
    Van örök kincsünk becsesebb (EÉ 544, Dobszay 386 sz./ E286)
    Áll az Úristen temploma (EÉ 545, Dobszay 653 sz./E288)

    Olvasmány:

    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 106-107 (2)
    • Dobszay László: A magyar népének, 150-150 (1) 243-243 (1)
    • Kovács László Attila: Evangélikus Énekeskönyv. A Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház magyarajkú gyülekezeteinek énekeskönyve, 548-551 (4)
  14. Részletvizsga a 8-13. órák anyagából.

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 1 óra/hét (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 1)
  • 14 óra/szemeszter (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 14)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 20 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 2 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 0 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 0 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 22 óra/szemeszter.
  • Összesen: 36 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

A hallgató el kell tudja énekelni kívülről a kijelölt énekek dallamát azok első versszakával, szükség szerint tudnia kell a dallamot más szövegre is alkalmazni. A hallgatónak ismernie kell az énekek himnológiai sajátosságait a kiadott irodalom alapján. Elégséges minősítéshez a kapott tétel minden kérdésére (minden tételen két megadott és egy szabadon választott ének, az énekek himnológiai elemzése) el kell érni az elégséges minősítést.