Egyházzenei műfaismeret és formatan I

A hallgató szert tesz általános formatani ismeretekre, megismerkedik a legjelentősebb zenei formákkal és műfajokkal, azok szerkezeti jellemzőivel, sajátosságaival. A harmónium órákon kapott útmutatás segítségével, a hallgató megtanul önállóan leolvasni harmóniumon/orgonán egy dallamot, eljátszani három- négyszólamú könnyebb korálokat.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A hallgató megtanulja felismerni egy-egy zenei műben a művet tagoló részeket, megismerkedik a zeneirodalom műfajaihoz tartozó legjelentősebb művekkel, azok formai, szerkezeti és műfaji sajátosságaival. A hallgató olyan ismeretekre tesz szert, melyek segítségére lesznek az egyházzene történet könnyebb megértésében. A harmónium órákon kapott útmutatás segítségével, a hallgató önállóan le tud majd olvasni harmóniumon/orgonán egy dallamot, el tud játszani egyszerűbb három-négyszólamú korálokat.

Általános kompetenciák

Az órák anyaga hozzájárul az általános műveltség bővítéséhez, az esztétikai érzék és a zenei ízlés fejlesztéséhez.

Óraszerkezet

  1. A zenei forma

    motivum, frazis, periodus, cezura, azonossag-kulonbseg egyensulya, tonika-dominans-tonika mozgas

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 94-98 (5)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 179-183 (5)
  2. Az egytagú forma

    tag, periodus,

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 98-98 (1)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 183-184 (2)
  3. Az egyszerű kéttagú forma

    tag, periódus, cezura

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 99-99 (1)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 183-184 (2)
  4. Visszatéréses kéttagú és a háromtagú forma

    visszatérő frázis, periódus

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 100-101 (2)
  5. A triós forma. A rondó.

    trió, rondeau, rondó, kuplé, epizód, refrén

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 101-103 (3)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 205-209 (5)
  6. A variációs forma

    téma, variació, szabad variálás, kötöt variálás, Ciacconna, Passacaglia

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 103-103 (1)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 210-224 (15)
  7. A kánon és a fúga

    imitáció, augmentálás, diminució, rák-kánon, tükör-kánon, ellenpont, szabad fejlesztés

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 104-105 (2)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 225-234 (10)
  8. A szvit és táncai

    monotematika, kéttagúság, tonika-domináns-tonika mozgás. Allemande, Courrante, Sarabande, Gigue, Menüett

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 105-106 (2)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 189-195 (7)
  9. A szonáta forma

    expozíció, főtéma, melléktéma, záró téma, modulálás, coda

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 117-118 (2)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 135-141 (7)
  10. A szonáta, a szimfónia és a versenymű

    szonáta forma, a három- és négytételes szonáta, szonáta-rondó, a dal forma

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 107-109 (3)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 249-261 (13)
  11. A protestáns korál és a kantáta

    korál, korálelőjáték, korál-fúga, korál-fughetta, korál-fantázia, korál-partita, egyházi év, recitativo, ária

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 226-227 (2)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 345-347 (3)
  12. A zenei mise

    ordinárium, proprium, missa brevis, missa solemnis, Missa sine nomine, L´home arme, Requiem

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 235-238 (4)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 365-371 (7)
  13. Az oratórium

    recitativo, ária, evangélista, turba

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 227-229 (3)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 348-358 (11)
  14. A passió

    korál-passió, motetta-passió, evangélista, turba,

    Olvasmány:

    • Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, 229-234 (6)
    • Jean-Jacques Rapin: Să descoperim muzica, 360-364 (5)

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 1 óra/hét (Kurzus: 0 | Szeminárium: 1 | Gyakorlat: 0)
  • 14 óra/szemeszter (Kurzus: 0 | Szeminárium: 14 | Gyakorlat: 0)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 14 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 0 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 16 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 4 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 34 óra/szemeszter.
  • Összesen: 48 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

Félév folyamán folyamatos ellenőrzés a kiadott irodalomból és az órai jegyzet anyagából. Harmónium gyakorlatból a hallgatók feljátszanak a félév folyamán 6 három vagy négyszólamú gyakorlatot a kiadott harmónium gyakorlatokat tartalmazó füzetből, vagy 4 korált a Korálkönyvből.