Megalakult a Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kör

A gyakorlati teológiai kör egyrészt a szakmai konferenciák szervezésében, másrészt a műhelymunkák koordinálásában vállal feladatot. A Kör így reflektál az egyházi élet és a gyülekezeti szolgálat aktuális kérdéseire, és azokra egyfajta laboratóriumként válaszokat keres és fogalmaz meg.


A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Gyakorlati Teológia Tanszéke 2017. május 19-én találkozót szervezett azoknak, akik a gyakorlati teológia szakterülete iránt érdeklődnek. A találkozón tizennyolcan vettek részt.
Kiss Jenő Róma 15,14–21 alapján tartott áhítatát Kozma Zsolt Ravasz László homiletikai gondolkodásának mai olvasata című előadása követte, amely mentén élénk beszélgetés bontakozott ki aktuális teológiai kérdésekről.

A Kör szerkezetének és tevékenységének körvonalazása céljából minden jelenlévő beszámolt az őt foglalkoztató kérdésekről, illetve a főbb érdeklődési területéről. A beszámolók alapján világossá vált, hogy a gyakorlati teológiai körre elsősorban az a feladat hárul, hogy megszervezze a szakmai konferenciákat és koordinálja a műhelyek munkáját. A konferencia megfelelő keretet biztosít arra, hogy tematizáljunk olyan kérdéseket, amelyek átfogják a gyakorlati teológiai szakágait, illetve érintik a teológia és a társtudományok, a teológia és az egyházi gyakorlat közötti viszonyt. A műhelyek szakmai csoportokban rokon tudományterületek mentén működnek (homiletika és liturgika, katachétika és valláspedagógia, lelkigondozás és hivatásgondozás, missziológia és gyülekezetépítés). A Kör így reflektál az egyházi élet és a gyülekezeti szolgálat aktuális kérdéseire, és azokra egyfajta laboratóriumként válaszokat keres és fogalmaz meg. A műhelyek szakmai fórumként teret nyújtanak arra is, hogy a tagok beszámoljanak saját tevékenységükről. A Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kör protestáns jellegű és nyitott a rokon foglalkozásúak felé.

A jelenlévők egyhangúan elhatározták a Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kör megalakulását és megválasztották Kiss Jenőt elnöknek, Somfalvi Editet pedig titkárnak. Döntés született arról is, hogy a Kör évente egy alkalommal szervez konferenciát, illetve, hogy a különböző műhelyek önállóan végzik tevékenységüket. Megszervezésükkor figyelembe kell venni a földrajzi adottságokat és feltételeket. Az egyes műhelyek megalakulása a jövő évi konferencián lesz esedékes.

A Kör a tagok számára levelezőlistát hoz létre. Ugyanakkor megbízza az elnökséget, hogy hirdetés és személyes meghívás által további tagokat toborozzon.