Kató Szabolcs Ferencz

Talán sokan ismeritek Andersennek azt a meséjét, amely „A császár új ruhája” címet viseli. A mese szerint volt réges-régen egy császár, aki nem törődött semmi egyébbel, csak a pompásabbnál pompásabb ruhákkal. Hiúságának hódolva újabbnál újabb öltözékeket csináltatott, és azokban tetszelgett magának. Történt azután, hogy két csaló takács jött fel az udvarba, akik azt állították, hogy olyan kelmét tudnak szőni, amely mindamellett, hogy páratlanul szép és díszes, egy olyan tulajdonsággal is rendelkezik, hogy a tisztségére méltatlan vagy ostoba emberek számára láthatatlan.

Júdás tragédiája ott bontakozik ki, hogy saját elképzelései szerint fel akarja használni Jézust. Ő nem olyan messiás, de a halála által még olyanná lehet a nép számára. Ez indíthatta Júdást, hogy kiszolgáltassa Mesterét a főpapoknak és az írástudóknak.

A kolozsvári teátrum egy progresszív színház. Akár műértő szakember, akár műkedvelő érdeklődő ül be a kolozsvári színház nézőterére, mind érzi, hogy ami itt történik az messze túlmutat az egyszerű történetmondás és a könnyed szórakoztatás határán. A megragadott témák nagyrésze természetesen egy-egy társadalmi kérdést mutat be, ám mindezt olyan módon teszi, hogy az sokkolja, mellbe vágja a gondolkodó nézőt. Ami égbekiáltó igazságtalanság, ami undorító aljasság, az gyomorforgató, eliszonyító módon kerül tálalásra, hogy valami átmenjen a virtuális világban magasra hangolt ingerküszöbünkön.

Az ugariti szövegek 1928-as felfedezése hatalmas szenzáció volt az 20. század első felében. Nemcsak egy nyugat-sémi kultúra írásos, szellemi örökségét fedezték fel Rasz Samra törmelékei alatt, hanem a vallásos szövegek istennevei a legnagyobb mértékig megegyeztek az ÓSZ-ben Jhwh mellett olvasható istennevekkel. Az ÓSZ-ből ismert „kánaáni” istenek, hirtelen megelevenedtek mítoszok, eposzok, rituálék és más kultikus szövegek ékírásos agyagtábláin. Nem maradhatott el a tudományos ováció, amely röviddel a felfedezés után Mezopotámia helyett Ugarit felé fordította figyelmét.

Mózes apósának a neve és személye nem egységes az ÓSZ-ben: hol Jetrónak (Ex 3,1; 4,18; 18,1 stb.), hol Reúélnek (Ex 2,19), hol Hobábnak (Bír 4,11) nevezik őt a hagyományok. Mindazonáltal abban egyetértés van az elbeszélések között, hogy egy midianita papról van szó, akivel Mózes házasság útján lép kapcsolatba. A kutatásban az is felmerül az Ex 18,10–12 alapján, hogy Jetró nem akármilyen pogány isten szolgálója, hanem Jhwh papja.

Protestáns hagyományunkban hangsúlyos tantétel a sola scriptura elve, azaz, hogy mind az egyházi tanításunknak mind a tanítás tettekbe átültetett megnyilvánulásainak bibliai alapja kell hogy legyen. Nem lehet ez másként a hitvallás esetében sem. Annak, hogy megvalljuk a hitünket nyilvánosan, pontokba szedetten kinyilvánítjuk az álláspontunkat vallási és abból kiindulva más, társadalmi téren, bibliai gyökere kell hogy legyen. Nemcsak a tartalomnak kell a Bibliából kiindulnia, hanem a a megvallott hit gyakorlatának is.

Der Monotheismus in Israel entwickelte sich über einen längeren Zeitraum hin. Was stand am Anfang dieser Entwicklung? Was für ein Gott war Jhwh, bevor er zu „dem einen“ Gott wurde? Die Antworten auf diese Fragen variieren, je nachdem, wie man den Namen Jhwh etymologisch herleitet und wie man für literarisches Urgestein gehaltene Texte literar- und traditionsgeschichtlich einordnet. In der Regel werden als Quellen dabei fast ausschließlich poetische Texte herangezogen (v.a. Ri 5, Hab 3, Dtn 33; Ps 68).

Der Tempelweihspruch (I Reg 8,12–13) ist in einer längeren Version in der LXX (III Bas 8,53) überliefert. Wie verhalten sich die beiden Fassungen zueinander? Dieser Artikel argumentiert dafür, dass sowohl der MT als auch die LXX auf eine gemeinsame fehlerhafte Quelle zurückgehen, die der Herausgeber des MT dahingehend korrigierte, dass er Sätze des ursprünglichen Spruches wegließ, während der Übersetzer der LXX den Spruch möglichst wörtlich zu übersetzen versuchte.

Vannak mondatok, amelyeket nehéz kiejteni. De nem valamilyen nyelvtörő mássalhangzótorlódás miatt, vagy azért mert idegen szavakat ültetünk át toldalékoló nyelvünkbe, hanem a helyzet miatt tudjuk nehezen kimondani a szavakat. Mikor azt, aki fontos nekünk látjuk eltűnni a repülőterek fotocellás ajtajókkal leválasztott labirintusaiban, amikor a távolsági buszállomáson záródva sziszeg a jármű ajtaja, amikor a peronon felsikít a kalauz érces sípjának hangja, nehéz kimondani, hogy „Isten veled”, hogy „ég áldjon”. Nehéz bármit is mondani, nagyon nehéz elbúcsúzni.

Oldalak

Subscribe to Kató Szabolcs Ferencz