üdvösség

Korunk globális jellégének elengedhetetlen velejárója Nyugaton Európában a keleti vallások – elsősorban a buddhizmus – egyre gyorsabb terjedése. A velük való párbeszéd egyik legkomolyabb akadálya a közös semleges fogalomkincs hiánya – vagy éppen a többletjelentést hordozó speciális fogalmak egymásnak való óvatlan megfeleltetése. A tanulmány elsődleges célja hogy egy olyan átfogó üdvösségfogalmat definiáljon ami a keresztényeknek sem idegen és megvizsgálja annak a lehetőségét hogy ez missziós terepen milyen nyitási lehetőségeket kínál.

A Fil 2,12–13 magyarázata két sajátos értelmezési problémával szembesít: milyen értelemben beszél Pál az üdvösség véghezviteléről a keresztyén ember lehetőségeként, amikor ő azt rend szerint Isten kizárólagos kegyelmi tettének tekinti, és hogyan viszonyítható egymáshoz az isteni és emberi munkavégzés a végső üdvösségre nézve úgy, hogy a kettő el ne nyomja egymást, az emberi cselekvés pedig ne váljon az isteni üdvmunka feltételévé.

A Fil 2,12–13 magyarázata két sajátos értelmezési problémával szembesít: milyen értelemben beszél Pál az üdvösség véghezviteléről a keresztyén ember lehetőségeként, amikor ő azt rend szerint Isten kizárólagos kegyelmi tettének tekinti, és hogyan viszonyítható egymáshoz az isteni és emberi munkavégzés a végső üdvösségre nézve úgy, hogy a kettő el ne nyomja egymást, az emberi cselekvés pedig ne váljon az isteni üdvmunka feltételévé. A szakasz kontextusbeli helye alapján felismerhető, hogy a Krisztus-himnusz és az intelmi egység között szoros összefüggés van.

Oldalak

Subscribe to üdvösség