Prelegeri

2024

Kállay Dezső · Sárospatak · 2024-04-05

Jézus felszólítja az örök élet lehetősége felől érdeklődő gazdagot, hogy adja el minden vagyonát, ossza szét a szegényeknek, és kincse lesz a mennyben, majd induljon és kövess őt (Lk 18,22b). A korábban még lelkes kérdező némán, megszomorodva távozik. Az ár, amit Jézus szab, túl magas, neki ugyanis nagy vagyona van. Ekkor fordul Jézus a tanítványaihoz és ecseteli előttük, hogy milyen nehéz is, sőt, szinte lehetetlen a gazdagnak bejutni az Isten országába. A megállapítás súlyát a gazdag szomorú esete még inkább megnövelik; nincs senki, aki védelmére kelne a gazdagoknak.

Kovács Sándor · Várfalva · 2024-03-23

2023

Kovács Sándor · Cluj-Napoca · 2023-11-11
Kállay Dezső · Cluj-Napoca · 2023-09-11

A Nagy Konstantin császár alatt végbement változások folytán az üldözött Egyház komoly társadalmi és politikai tényezővé vált a Római Birodalomban. Pozícióját tovább erősítette Nagy Theodosius, aki a keresztyénséget államvallássá tette. A világi hatalom és Isten országa egybefonódott a földi életszférában: az állam hatalmat kínált az egyháznak, az egyház pedig – Isten országának a letéteményeseként – isteni fénnyel vette körül a császár alakját. A világ egypólusúvá vált. A helyzeten Augustinus igyekezett változtatni, kifejtve a két városról szóló tanítását.

Koppándi Botond Péter · Csehétfalva · 2023-06-12
Kiss Jenő · Cluj-Napoca · 2023-05-12
Kovács Sándor · Cluj-Napoca · 2023-05-03
Kovács Sándor · Cluj-Napoca · 2023-03-31
Koppándi Botond Péter · Barót · 2023-02-18
Papp György · Budapesta · 2023-02-07

A Zsoltárok könyvének szövege Péchi Simon Psalteriumában több ponton is eltér a XVII. században használatban lévő zsoltárszövegek szinte standardnak tekinthető megoldásaitól. Ahogyan Szilády Áron az 1913-as szövegkiadás előszavában jellemzi Péchi tudós habitusát, aki mélyreható nyelvtudását és széleskörű héber irodalmi ismeretét kamatoztatva olyan zsoltárfordítást készített, amelyből „mindenki meggyőződhetik, hogy írónak sem kisebb azoknál (ti. más zsoltárfordítóknál, mint pl.

2022

Kolumbán Vilmos József · Cluj-Napoca · 2022-11-15

Előadás az OLTT keretében szervezett teológiai továbbképzésen.

Kiss Jenő · Debrecen · 2022-11-04
Koppándi Botond Péter · Cluj-Napoca · 2022-09-23
Kiss Jenő · Debrecen · 2022-09-09
Visky Sándor Béla · Debrecen · 2022-08-24

Az egyház rendeltetése, hogy benne kiábrázolódjék a világ teremtésének célja: Istennel és a teremtménytársakkal való harmonikus közösség. A közösségen belüli perikhorétikus kölcsönösségben ismerhető fel egyedül Isten szentháromságos léte. Az egyház az igazi politika inkarnációja a világban.

Koppándi Botond Péter · Budapesta · 2022-08-12
Koppándi Botond Péter · Csehétfalva · 2022-06-14
Kovács Sándor · Csehétfalva · 2022-06-13
Kállay Dezső · Várkudu · 2022-05-23

Az Újszövetség szövegállományát figyelembe véve általában igen keveset mondhatunk az ember megigazításáról, jóllehet reformátori örökségünknek megfelelően ebben foglalható össze megváltásunk titka. Egyházi gyakorlatunkban ezt a kérdést leginkább a reformációra emlékezve feszegetjük. Akkor is azt tapasztaljunk, hogy viszonylag kevés, és a fogalmi zártsága miatt alig oldható textus áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy kilépve a nehézkes dogmatikai nyelvezetből a prédikáció vagy a gyülekezetnek szánt rövidebb előadás szintjén bontsuk ki azt, ami a megigazulásról világossá tehető.

Kiss Jenő · Pápa · 2022-04-20

Pages