Református Szemle

Némely elszórtan jelentkező közvetlen utalás mellett, amely a prófécia későbbi korban való recepciójával foglalkozik, találunk egynéhány közvetett utalást is a prófétai szövegek egymással való kapcsolatát illetően. E tanulmánynak az a célja, hogy a prófétai tradíció jelenlétét és szerepét vizsgálja olyan szövegek esetében, amelyeket tárgyuknál fogva idegen népek elleni próféciáknak nevezünk.

Tekintettel arra, hogy Izrael sorsa történelmileg számos ponton kötődik az őt körülvevő nemzetekéhez, nem kelt különösebb feltűnést az, hogy az idegen népeknek a prófétai irodalom mindvégig előkelő helyet biztosít. Hóseás könyve kivételével minden prófétánál találunk olyan szövegeket, amelyek elsősorban nem Izrael vagy Júda jelenét és jövőjét taglalják, hanem idegen népekről szólnak. Ez a tanulmány az idegen népekkel kapcsolatos próféciagyűjteményeket vizsgálja az ószövetségi prófétai irodalomban.

Nyelvtani és teológiai érvek szólnak az ellen, hogy a ברך nif‘al alakját szenvedő, mediális, vagy reflexív értelemben fordítsuk. A ברך nif‘al reciprok cselekvést fejez ki, mint több más ige esetében is. 1Móz 12,3b kontextusában ez azt jelenti, hogy Ábrahám által, azaz Ábrahám nevének említése által áldják majd egymást a különböző népek, közösségek tagjai. Ennek több példájával találkozunk az Ószövetségben, amelyek közül a legjelentősebb 1Móz 48,20.

Az ószövetségi Izrael számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izrael az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára.

Mózes 4. könyvében (4Móz 1 és 26) található népszámlálási adatok számos kérdést vetnek fel az írásmagyarázók előtt. A szó szerinti olvasat nemcsak a racionális történész-teológus elé állít akadályt, hanem komoly intertextuális konfliktust is eredményez. A tanulmány e számok funkcióját kereső modelleket értékeli röviden és javasol egy újabb módszert a cenzus adatainak értelmezéséhez. A függelékben található, a tárgyalt textusokhoz kapcsolódó igehirdetési vázlat egyben utalás is a kérdés gyakorlati jelentőségére.

Pages

Subscribe to Református Szemle