Húsvéti konceptus

De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. (1Jn 5,20)

A hit biztos ismeret és szívbéli bizodalom, tanultuk meg az első kátéórák alkalmával. A feltámadásról való hitünkben több a bizodalom, mint a biztos ismeret, mert az emberi értelem nehezen tudja befogadni, megemészteni az isteni csodát. Szépen előjön ez az emmausi tanítványok történetében is, amikor a tanítást ugyan figyelmesen hallgatják az úton a tanítványok, de igazán akkor ismerik fel Jézust és áll össze bennük a kép, hogy a feltámadott Jézus Krisztus szegődött melléjük az úton, amikor leülnek és közösen készülnek elfogyasztani a vacsorát. Az ahogy Jézus megáldja a kenyeret és megtöri azt, megnyitja a szemüket. Uram add, hogy lássam is azt, amit hiszek és add, hogy higgyem is azt, amit látok.

Nem hanyagolandó el az ismeret sem és az arra való törekvésünk, hogy értelemmel felfogjuk az első húsvétkor történteket. Az eredeti görög szóban ott van az, hogy ez az ismeret egyfajta átkötő, híd szerepét is betölti.

Az, ahogy a feltámadott Jézus Krisztussal találkozó emberek élete megváltozott alátámasztja azt is, hogy nemcsak értelmet kaptak, hogy megismerjék az Igazat, hanem az életük is értelmet nyert. Bátran kimentek a bezárkozóttságukból és hirdették azt, hogy Jézus Krisztus feltámadt. Ezt a megelevenítő hitet kérjük a magunk számára, a húsvét ünnepére összesereglett gyülekezet számára, tudjunk egy közösséggé kovácsolódni e hit által. Ha mindannyian a Jézus Krisztusban való hitben magunkra találunk, akkor megvan a reménységünk, hogy örömteli lesz az egymással való találkozásunk is.

Hálásan köszönjük, hogy fogadjátok ünnepi legátusainkat. Áldott ünnepet kívánunk!

Kolozsvárt, 2023 húsvétján
a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanári karának nevében Sógor Árpád, ifjúsági lelkész

A fényképet Dr. Kovács Sándor rektor úr készítette egy kirándulás alkalmával.