Protestáns egyháztörténet III

A tárgy célja megismertetni a hallgatókkal a Reformáció erdélyi eseményeit, az Erdélyi Református Egyház kialakulásának körülményeit, illetve annak 16–17. századi történetét. A kurzus követi azokat az eseményeket, amelyek a fejedelemség korabeli erdélyi református egyházat meghatározták. Követi az egyházi struktúra, törvénykezés és kultúra kialakulását, változását, megszilárdulását e jelzett korszakban.

Competences

Specific competences

A hallgató ismeri a 17. századi teológiai szövegeket, jártas a reformációkori és a reformáció utáni teológiában, elemezni tudja a teológiai szövegeket, és ismeri a protestáns tanítás sarkalatos téziseit. A hallgató képes arra, hogy azonosítsa és szakavatott módon alkalmazza a teológiai fogalmakat, elméleteket és missziós paradigmákat. Ismeri a közösségek és intézmények kulturális, vallási és történeti hátterét. Meg tudja határozni a kulturális, vallási és történelmi háttér szerepét és a vallási közösségekre gyakorolt hatását. Azonosítani tudja a társadalom fejlődése szempontjából jelentős teológiai elveket és spirituális értékeket. Értelmezni tudja a társadalmi valóságot a vallási, spirituális értékek szemszögéből. Értelmezni tudja a kulturális háttérnek a teológiai elvek közlésére gyakorolt hatását.

General competences

A hallgató képes arra, hogy elemezze a kulturális háttér azon tényezőit, amelyek elősegítik vagy gátolják a vallási közösségek integrációját. Képes olyan analitikus terveket és beavatkozási módokat előkészíteni, amelyek segítik a vallási közösségeknek bizonyos kulturális kerethez való viszonyulását. A hallgató fel tudja sorolni azokat a fogalmakat, melyek olyan kulturális vallási és történeti tényezőket írnak le, amelyek meghatározzák a kulturális hátteret. A hallgató kritikusan elemezni tudja egy társadalomban ható spirituális és vallás-erkölcsi tanításokat. Ki tudja dolgozni és alkalmazni tudja azon kommunikációs stratégiákat és folyamatokat, amelyeket interkulturális közegben lehet alkalmazni. A hallgató képes hatékony együttműködésre különböző szerepkörökben, tiszteletben tartva mások hitelveit.

Total estimated time

Classroom study Course Seminar Practice
2 hours/week 2 0 0
28 hours/semester 28 0 0
Individual study Hours/sem
Total estimated time 92
Studying course notes and bibliography 40
Further documentation in libraries, electronic platforms, or on the field 24
Preparing essays, papers, or documentation 0
Personal tutoring 0
Total individual study 64

Examination

A záróvizsga a végleges vizsgajegy 60%-t teszi ki. A további 40%-t a hallgató által elkészített szemináriumi dolgozattal lehet megszerezni.

Bibliography

Book

Collection of studies