Lectures

2010

Csaba Balogh · Pápa · 2010-08-26
Csaba Balogh · Vycné Ruzbachy · 2010-07-29
Csaba Balogh · Beresztelke · 2010-05-06

Adott a következő három bibliai idézet. Szólt Isten Sámuel prófétához és ezt mondta neki: „Megbántam, hogy királlyá tettem Sault.” (1 Sám 15,11). Ugyanebben a történetben, néhány verssel később, miután Sámuel tudtára adja Saul királynak, hogy Isten elvette tőle a királyságot, ezt mondja a próféta Saulnak: „Izráel örök Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit.” (1 Sám 15,29).

Csaba Balogh · Ákos · 2010-04-19

Fenntartható-e a gyermekkeresztség gyakorlata az egyre inkább individualizálódó, a hit személyes megélését és megvallását központba állító keresztyén szemlélettől áthatott egyházi közgondolkodásban? Nagyobb eséllyel mondhatnánk igent az ősi gyakorlatra, ha meggyőző módon igazolhatnák azt a Biblia alapján.

Pages