A filozófusok istenkeresése
A filozófia a bölcsesség szeretete a nemtudás tudásában. Feszültségterhes törekvése során annak a veszélynek van kitéve, hogy a gondolkodás köztes állomásai végcélként tűnnek fel előtte, holott a nemtudásban gyökerező bölcselet mindig az ismeretlen abszolútumra irányul. Mivel ez az ismeretlen abszolútum óhatatlanul előhívja az istengondolatot, az istenkérdés – akarva akaratlan, pozitívan és negatívan-minden filozófiában felmerül. Ennek tudatában könyvünk megrajzolja azt az utat, melyen az ókortól napjainkig terjedő gondolatok találkoznak. Az út kiindulópontja az ember, aki a transzcendens valóságra vonatkozó kérdést felteszi. Ezután a kérdés Istenre irányultságának kifejtése következik. A középső rész az Isten létezése körüli vitákkal foglalkozik, rámutatva, hogy az istenbizonyítékok kihívást jelentenek ugyan, de Isten létezésének elfogadását nem a matematikai demonstrációk erejével kívánják kikényszeríteni… Az istenkérdés hitbeli megválaszolása sem törli el azonban a problémákat, s a kérdező embernek újra meg újra rá kell döbbennie, hogy önmagára és a véges világára van visszautalva. Visszautaltsága azonban nem teszi hiábavalóvá a filozofálást, ellenkezőleg, megsejteti, hogy a filozófiai igazságkeresés annak az útnak a tartozéka, melyen az ember végességében célja, a feltétlen felé haladva sohasem ér el e keresés végére.