A könyörülő Úrról festett portré meghatározó vonása Máté Jézusról szóló beszámolójának. A Mt 8,1–15 éppen ezt az alapgondolatot villantja fel elsőként az evangéliumi elbeszélések sorában, hogy egyértelművé tegye: aki hatalommal tanít Isten akaratára, és aki ezt a hatalmat kézzelfoghatóvá is teszi gyógyító tettei-ben, nos ez a Jézus, a könyörülő Úr, Isten mennyei uralmának letéteményese az emberek között. Mindezt Máté úgy juttatja kifejezésre, hogy gondosan elkerüli, hogy a Jézus könyörülő jóindulatára konkrét fogalommal utaljon.
Dezső Kállay
Pál apostol a megváltott ember új életéről vallott nézeteit a Róm 6,1–23-ban fejti ki részletesen. A gonddal megrajzolt képet tovább árnyalja a 8,1–13-ban,1 ahol a Szentlélek munkája felől világítja meg az új élet lényeges vetületeit. Ebből a szempontból a 8,9–11 a szakasz legfontosabb tartalmi egysége.
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) Kutatóközpontjának most megjelent kötetét a hatvanötödik életévét betöltött dr. Rezi Elek teológiai tanárnak ajánljuk.
Amennyiben az evangélium a benne kifejezésre jutó viszonyulások dinamikája által fejti ki hatását, úgy a Filippibeliekhez írott levél első fejezetében ennek a dinamizmusnak a hívő ember által felismert evilági vonatkozásai állnak előttünk. Azok a vonatkozások, amelyek a hétköznapi élet eseményeinek a szintjén, az evangélium szolgálatában álló és az evangéliumon tájékozódó életben vagy az evangéliumhoz valamilyen módon viszonyulni kénytelen helyzetben megragadhatók és kifejezésre juttathatók.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Miniszter Úr!
Főtiszteletű Püspök Urak!
Nagytiszteletű Lelkipásztorok!
Tisztelt Gondnok Urak!
Tisztelt Jelenlévők!
Kedves Vendégeink!
Nem kevesebb a dolga a protestáns lelkipásztornak, mint hogy rátaláljon az Írás értelmére, és üzenetté formálva lényeges közlésként közvetítse az isteni gondolatot az eligazításra, a jobb, igazabb élet megtalálására váró híveknek.
Pages
