Bonhoeffer, Dietrich

Gyilkos történelmi korban, a nácizmus éveiben kényszerült a fiatal teológus-lelkipásztor, Dietrich Bonhoeffer arra, hogy alaposan átgondolja: mit is jelenthet ilyenkor keresztyén emberként helyesen cselekedni? 1940-ben kezdi el Etikája különböző fejezeteinek a megírását, amelyen kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1943. április 5-én bekövetkezett letartóztatásáig dolgozik, majd a börtönben is születnek ide illő töredékek. Két év múlva, 1945. április 9-én kivégzik.

Amikor a Szentírás Jézus követéséről beszél, akkor azzal az ember felszabadítását hirdeti meg minden emberi rendelkezés, minden nyomasztó, terhelő, neki gondot és lelkiismereti gyötrelmet okozó kényszer alól. A követésben az emberek saját törvényeik kemény igájából Jézus Krisztus könnyű igája alá kerülnek. Árthat-e ez Jézus parancsa komolyságának? Nem, sőt inkább csak ott válik lehetségessé az emberek teljes felszabadítása a Jézussal való közösségre, ahol megmarad Jézus teljes parancsa, a feltétlen követésre hívás.

Bonhoeffer szerint a Bibliában találjuk meg a válaszokat minden kérdésünkre. Az Ige az a szilárd talaj a lábunk alatt, amelyen képesek vagyunk megállni. A Zsoltárok könyvének jelen olvasata kiválóan szemlélteti, hogy Bonhoeffer bibliamagyarázatainak középpontjában mindig Jézus Krisztus személye áll, elsősorban arra kérdez, hogy mit üzen nekünk ma Isten a Szentíráson keresztül.

„Jöjjön el a te országod”- ez nem a menekülő kegyes lélek könyörgése; az álmok és utópiák kergetője vagy a keménynyakú világjobbító nem így imádkozik. Egyedül csak a föld gyermekeinek gyülekezete könyörög így, azok, akik nem különülnek el, akiknek nincsen különösebb világjavító javaslatuk, akik maguk sem jobbak a világnál, de akik oda állnak, ahol a part szakad, és együtt kitartanak a mélységben, a mindennapok taposómalmában, a szolgaságnak alávetett világban.

Subscribe to Bonhoeffer, Dietrich