lelkigondozás

Az írás, melynek ez a harmadik része, azt taglalja, hogy milyen új módszerek vannak a fejlődési szakaszokat figyelembe vevő lelkigondozásnak a gyermekek esetében.

Az írás, melynek ez a második része, azt taglalja, hogy milyen új módszerek vannak a fejlődési szakaszokat figyelembe vevő lelkigondozásnak a gyermekek esetében.

Az írás, melynek ez az első része, azt taglalja, hogy milyen új módszerek vannak a fejlődési szakaszokat figyelembe vevő lelkigondozásnak a gyermekek esetében.

A dolgozat a lelkigondozás és a pszichológia néhány határkérdését vizsgálja meg és tárja fel röviden, hogy ezáltal rámutasson, miben más a keresztyén lelkigondozás.

Az írás a történetmondás lelkigondozói lehetőségeit taglalja, különös tekintettel a kisgyermekkorra, amikor a kisgyermek egyik "kommunikációs formája" a történet. Kiderül, hogy a történetmondás mint esemény és élmény, befolyásolja a gyermeknek a kedélyállapotát, lelkiállapotát és akár lelki egészségét is. Röviden összefoglalva: az a gyermek, akinek a felnőtt történetet mesél, kiegyensúlyozottabb és egészségesebb.

A diákot felkészíteni a lelkigondozói munkára: az elmélet megtanulása mellett a lelkigondozói magatartás elsajátítása. Ennek része kell legyen a saját személyiségével való szembenézés (gyengeségek és erősségek egyaránt). A csoportmunka része: kommunikációs, önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatok, amit kiegészít a négyszemközti konzultálás.

Azzal az interdiszciplináris tudással való ismerkedés, ami a lelki egészség helyreállítását és megőrzését tartja szem előtt, külön figyelve a lelkészi szolgálat sajátos helyzeteire.

Azzal az interdiszciplináris tudással való ismerkedés, ami a lelki egészség helyreállítását és megőrzését tartja szem előtt, külön figyelve a lelkészi szolgálat sajátos helyzeteire.

Pages

Subscribe to lelkigondozás