Egyik vasárnap reggel, szolgálat előtt azzal a kérdéssel állított be hozzám nyolcéves fiam: Anya, ha ötven százalék jó és ötven százalék rossz van bennem, akkor hova fogok kerülni? A pokolba vagy a mennybe? Azt hittem, jön a reggelije felől érdeklődni, ehhez képest valami egészen más, valami egészen emberi foglalkoztatja élete hajnalán. Igen, mert a gyermek is érzi öntudatára ébredésekor, hogy nehezen egyezik ki a jó és a rossz bennünk. Érzi, hogy sok benne az ellentmondás: szót fogadok, de mégis szeretek a tilos utcára ráhajtani; szeretem a testvéremet, de olyan jó őt piszkálni.