Teljes szívvel

Egyik vasárnap reggel, szolgálat előtt azzal a kérdéssel állított be hozzám nyolcéves fiam: Anya, ha ötven százalék jó és ötven százalék rossz van bennem, akkor hova fogok kerülni? A pokolba vagy a mennybe? Azt hittem, jön a reggelije felől érdeklődni, ehhez képest valami egészen más, valami egészen emberi foglalkoztatja élete hajnalán. Igen, mert a gyermek is érzi öntudatára ébredésekor, hogy nehezen egyezik ki a jó és a rossz bennünk. Érzi, hogy sok benne az ellentmondás: szót fogadok, de mégis szeretek a tilos utcára ráhajtani; szeretem a testvéremet, de olyan jó őt piszkálni. Talán a legbecsületesebb arány, amit élete alkonyáig az ember elérhet és megőrizhet az, amire a fiam éles észjárása is utalt: 50-50. Ezzel az elosztással valahogy kiegyezünk, mintha egész életünkben ezt a szintet őriznénk, a többi az Isten dolga, törje Isten a fejét azon, hogy no akkor örök élet vagy örök kárhozat lesz ebből. Mi lehet a válasz erre a furfangos kérdésre?
A felolvasott igeszakasz éppen arra mutat rá, hogy a megtértek, a világosság gyermekei, Krisztus követői, „a templomosok” sem „száz százalékosak”. Rengeteg parancs, intelem, szabály, házirend, felszólítás található a Bibliában. Mintha az egész Szentírás egy nagy felkiáltójel lenne. Miért? Mert az embert mindig terelgetni kell. Ha nincs terelgetve, elterelődik. Elkószál. Minden istentisztelet, a mai is, Isten terelgetése. Az Ő szava hazahívó szó. Az ige alapján ma azt nézzük meg közelebbről, hogy honnan – hova vezet és terel maga az Úr Isten. Hiszen ő mindig mozgat, indít, és az ember feladata az, hogy vegye számba, honnan akarja elindítani és mi felé akarja vezetni. Úgy ahogy a navigációban is látjuk egyszerre az A és a B pontot, még ha sokszor kanyargós is eljutni a célig, meg rossz utak, zsákutcák is akadnak, van, hogy dugóba kerülünk, de ha eléggé kitartóak vagyunk és nagyon el akarunk jutni valahova, akkor nem fordulunk vissza.

1. Esztelenségtől a bölcsességig
Először így olvassuk: „jól vigyázzatok hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen”. Vagyis el akar minket juttatni az Úr az esztelenségtől a bölcsességig. De jó is volna megszabadulni a sok ostobaságtól, ha megszűnne ezen a világon minden butaság, bolondság, rövidlátás. Ma az intelligencia nagyon divatos lett, nagy érték, már nemcsak IQ, hanem EQ (érzelmi intelligencia), SQ (szociális intelligencia), RQ (kapcsolati/relational intelligencia) létezik, és még sorolhatnánk tovább azt a rengeteg intelligenciát, amivel belepjük a Földünket. A természettudósok (pl. Adam Frank) már planetáris intelligenciáról beszélnek, és arról a globális tudatról, ami a bioszférától a technoszféráig való ugrásban szemléli az emberiség túlélésének esélyeit. A földi civilizációnak egyetlen közös intelligenciát kell alkotnia, hogy elkerülhesse bukását és megsemmisülését. Vajon erre kell-e nekünk eljutnunk?
Úgy gondolom, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy könnyen összetévesszük az intelligenciát a bölcsességgel. Sokszor azt hisszük, a diplomás ember, a tanult ember bölcs is. Nézzünk csak körül: hány iskolázatlan öreganyó és öregapó, vagy egyszeri munkás nagyobb bölcsességgel szólal meg, és rendezi családjának ügyeit, mint a diplomás unoka vagy szomszéd.
A Példabeszédek könyvéből olvassuk: „A bölcsesség kezdete az Úrnak a félelme” (9,10). Ezzel kapcsolatosan két dolgot szeretnék kiemelni.
Egyfelől azt, hogy lássuk meg: a bölcsességünk forrása nem egy könyv vagy egy könyvtár, hanem egy személy és a vele való élő, szoros kapcsolat. Esztelenül élni: Isten nélkül élni, ahogy később olvassuk: meggondolatlanul élni azt jelenti, hogy nem számolok az Istennel, az ő munkálkodásával, hogy létezik a világban egy isteni akarat, az ő hatalmával és gondoskodásával. (Ld. az okos és gonosz szolga történetét: Mt 24,45–51, ahol az esztelenség a gonoszsággal összefügg). Bölcsen élni tehát az jelenti, hogy istenfélelemmel járom az utamat, tudok az Istenről, fontos, amit közöl, amit parancsol igéjén keresztül.
A bölcsesség másfelől azt jelenti, azon túl, hogy számolok vele, ráhangolódom Isten akaratára, az ő időzítésére. Az ige figyelmeztet: ki kell használni, más fordítás szerint áron is megvenni az alkalmakat, mert az idők gonoszak. Ma azt mondanánk, hogy igen, igaza van a szentírónak, az idő valóban gonosz, mert múlik. Rettentő hamar (ld. Siessetek hamar lejár). Mindig azt érezzük, hogy ahhoz képest, amit el kell végeznünk, kevés az időnk. Vagy nincs időnk. A pszichológia tudománya korábban sokat beszélt a minőségi idő emberi kapcsolatokban betöltött szerepéről. Ma már hozzáteszi: azért a mennyiség is legalább annyira fontos, mint a minőség. De ennél talán még közelebbi a mindfulness jelensége, a jelenlét spiritualitására épülő iparágak. Az ember hol a múltba révedezik, hol a jövőbe szalad előre, csak éppen a jelenben nincs ott. Ezt felismerve kezdte a pszichológia a tudatos jelenlét formáit népszerűsíteni a minőségi élet megalapozására nézve. Az efézusi levél minden tudományt megelőzve hangsúlyozza: a földnek nemcsak kezdete és vége van, hanem kairosza is, alkalmai, lehetőségei vannak, ezeket a lehetőségeket a jelenben kell felismerni, az itt és mostban. Az ember legnagyobb lehetősége felismerni: rá vagyok szorulva Isten kegyelmére, a szabadításra. Arra, hogy jöjjön Jézus Krisztus, és ott, ahol éppen vagyok, az „itt és mostban”, bánatban vagy szomorúságban, örömben vagy gyászban, kételkedésben vagy bizonyosságban, lépjen oda hozzám, és éreztesse jelenlétét, szeretetét.
Egyszer egyik holland ismerősöm kérdezte: hányszor lehet nemet mondani a lelkipásztori pályán? Hiszen azon a pályán, amelyen ő dolgozik, ha az ember egyszer nemet mondott, azzal megpecsételte egész pályafutását. A kérdés azóta is sokszor visszhangzik bennem, de nemcsak a „lelkészi nemek” miatt. Legalább annyira izgalmas számbavenni azt, hogy vajon az Istennel és embertársainkkal való kapcsolatainkra gondolva, hányszor lehet nemet mondani? Az alkalmas idő éppen ezért az „igen” mondás ideje is. Gondolj családodra: mire kellene igent mondanod? Kitől vontad meg oly régóta az igeneidet? A gyülekezetben: mire kellene igent mondani, annyi visszahúzódás, menekülés után? Milyen jó lenne ráhangolódni Isten idejére, az ő időzítésére, hozzá igazítani a mi óránkat, úgy ahogy a karóránkat is igazítjuk a nap után. A pontos idő Istennél van, tőle kell elkérni a bölcsességet, hogy felismerjük, minek van most itt az ideje, és mire kell nekünk az itt és mostban igent mondanunk.

2. Kicsapongástól a szeretetig
Az esztelenségtől a bölcsességig vezető úton túl, az ige még egy nagyon fontos irányt is megszab. Azt mondja: ne részegedjetek meg a bortól, hanem teljetek meg Lélekkel.
Ennél a pontnál azt kell nekünk nagyon komolyan számba vennünk, hogy milyen hatást engedek közel magamhoz és családomhoz. Mi az, ami nagy hatással van rám, ami uralja gondolataimat, döntéseimet, azt, ahogyan intézem dolgaimat, ahogyan megküzdök a mindennapi kihívásokkal, ahogyan pályát vagy párt választok. Mit tükröznek életem nagy döntései? Az ige a részegséget emeli ki és nevezi néven, mint a pusztulásnak, a kicsapongásnak, az erkölcstelenségnek az összefoglalóját. Így volt ez a bibliai időkben, és így van ez ma is. Naponta látjuk, tapasztaljuk: mennyi szenvedés származik a mértéktelen alkoholfogyasztásból. Traumatizált gyerekek, asszonyok, férjek, szétment családok, mennyi veszekedés, kiabálás, hűtlenség, baleset, abúzus, tragikus halál kötődik hozzá. Az alkohol állati szintre süllyeszti le az embert, fokozatosan leépíti a szervezetét, és egy idő után már nem lesz elég az akaraterő, hogy helyrehozzuk a dolgokat, hogy újjáépítsük elpusztult, tönkrement életünket, testünket. Milyen hatást engedek közel magamhoz? Azokat, amelyek lefele húznak (próbáljuk ki: az ülő embert sokkal könnyebb lehúzni a székről, mint felemelni – ez lelki értelemben is így van), amelyek sokszor a szemmel látható pusztulás felé visznek vagy vannak más hatások is az életemben? (ld. Bojtorján slágerét: „Vigyázz jól, mert a város hideg, büszke és irigy.”)
Azt mondja az Úr: teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak. Vagyis: keresd az Istent dicsőítő emberek társaságát, légy minél többet jelen a közösségben, ahova tartozol, a gyülekezeti alkalmakon. Faluhelyeken gyakran látjuk, hogy a kocsma és a templom egymás szomszédságában van. Az életben is így kerül nagyon közel egymáshoz a jó és a rossz hatás. (Ld. az emberben élő gonosz és a rossz farkas történetét. A kisfiú kíváncsi, hogy ki fog végül győzni? – Az, amelyiket táplálod).
Mintha egy zenés áhítatnak a leírását olvasnánk ezekben a versekben. Olyan fontos lenne az éneklés? Bizony így van. Sokszor átéljük azt, a szavak nem elegendőek akkor, amikor hitről, Jézusról, szeretetről akarunk kérdezni vagy mondani valamit. Van, amikor élethelyzeteinkhez egy-egy ének lesz a válasz. Érzed, hogy kísért a sátán? Mit mond a világ? Igyál! Mit mond a Biblia? Énekelj! Érzed, hogy hited elgyengült? Igyál! Énekelj! Értelmetlennek és céltalannak látod életed? Igyál, felejtsd el minden bánatod. De a Lélek azt mondja: Énekelj, és közben megérkeznek a jó gondolatok, rendeződik benned és körülötted is az összegabalyodott világ! Mindenkor-mindenért énekelj! Az éneklés mintha átmosná az ember lelkét, és felemelné, mintha könnyebb lenne a lélek, az élet általa. Az ige alapján azt is tudjuk, hogy nem lehet mentségünk az, hogy nincs hangunk vagy nincs jó hallásunk. Az éneklés legfontosabb érzékszerve a szív. „Énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak”.
Teljes szívvel feléje fordulni. Mit jelenthet ez? Szó volt arról, hogy a bölcsesség forrása az Úrnak félelme. De az Isten terelgetése nem áll meg ennél a bölcsességnél, az istenfélelemnél. Miért? Mert ő nem azt akarja, hogy „istenfélelemmel” legyen tele a szív, hanem mivel? Szeretettel. A teljes szív az Isten iránti szeretetünk kiáradását jelenti. Istent nem lehet fél szívvel szeretni, ötven százalékosan. Az önbecsapás, önáltatás. Az iránta való szeretetünk áradó szeretet, mind többet és többet akar megtapasztalni az Atyából. Mindenkor és mindenért, teljes szívvel. Szereted-e őt teljes szívedből, teljes elmédből és teljes lelkedből? Szereted-e őt minden napoddal, nemcsak ünnepekkor, hanem az ünneptelenségben is? Szereted-e őt minden fájdalmaddal, csalódásoddal, kételyeddel együtt? Kérd Isten Lelkét, hogy áradjon benned, töltsön el, árasszon el az ő imádása, az iránta való hódolatod.
A gyermeki kérdésre a válaszom az volt: nem könnyűt kérdeztél, fiam. Én csak azt tudom mondani neked: a számok helyett koncentrálj a személyre, Jézus Krisztusra. Ha számolni kezdünk, megtelünk félelemmel és szorongással. Számolás helyett szerethetünk, az itt és mostban, szerethetjük egyre áradóbb és mélyebb szeretettel, vággyal, odaadással, elköteleződéssel Jézus Krisztusunkat, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad. Ámen.

Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy ma is terelgettél bennünket igéd által. Szeretnénk a te akaratodat minél jobban, mélyebben megismerni. Szeretnénk mi magunk is látni a változást, az elmozdulást az életünkben. Kérünk, tisztíts meg minket minden esztelenségtől, hiábavaló gondolatoktól és cselekedetektől, hadd rendezzük úgy életünk dolgait, hogy abban benne van a bölcsesség, az átgondolás, a megfontolás, a mérlegelés. Valljuk, Urunk, a mi bölcsességünk forrása te magad vagy, hisszük, hogy tetőled vannak azok a gondolatok, amelyek előbbre viszik az életet, amelyek növekedést és gazdagodást hoznak. Köszönjük, hogy ennek a világnak nemcsak kezdete és vége van, hanem alkalmas órái, napjai, lehetőségei is vannak. Lehetőség arra, hogy jót cselekedjünk azokkal, akiket ránk bíztál, hogy jót szóljunk mindenkihez, és legfőképp áldunk azért, hogy a te nagy neved dicsőítésére is lehetőséget adtál. Már annyiszor az életünk során, és ma is. Együtt lehettünk a te gyermekeidként, és leborulhattunk teelőtted. Add, hogy téged teljes szívvel imádjunk és áldjunk. Kérjük a te Lelkedet, hadd áradjon ki bennünk, és téged egyre jobban szerethessünk. Hiszen nem az ötven százalék, hanem a száz százalék méltó tehozzád. Így kérünk, légy velünk az előttünk álló hét küzdelmeiben, feladataiban. Terád bízzuk jövendőnket, te tudod mi az, ami fele haladunk, és hisszük, hogy tőled a megszabott időben megkapjuk a szükséges erőt, reménységet, bizodalmat. Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

Szemléltetések:
1. Az idő motívuma kapcsán – Petőfi Sándor: Pató Pál úr („Ej, ráérünk arra még”)
Viktor Frankl: „Ha halhatatlanok lennénk – akkor mindent, de valóban mindent halogathatnánk. Mert semmi nem múlna azon, hogy valamit most teszünk-e meg vagy holnap vagy holnapután… Nem fenyegetne bennünket halál és semmilyen vég, nem lennének korlátozottak a lehetőségeink, nem éreznénk indíttatást arra, hogy éppen most hajtsunk végre egy tettet.” (Az élet értelméről, 51)

2. Közmondások: Egyik idő a másikat tanítja. Nincs ideje, ki az időre várakozik. Az idő pénz. Aki időt nyer, életet nyer. Bolondságból tanulni bölcsesség. Nincs oly bölcs, kit a bor meg nem bolondít. A bölcs is hétszer botlik egy nap.

3. Kálvin János gondolatai az esztelenségről és bölcsességről:
„Az imént mondottam, hogy a lélek képességei az elmében és a szívben vannak. Nézzük meg most mire képes az egyik, és mire a másik. A filozófusok jobbára egyetértenek abban a feltevésben, hogy az értelem székhelye az elme, amely lámpásként világítja meg az utat minden döntéshez, és királynőként kormányozza az akaratot. Ugyanis annyira áthatja az isteni fény, hogy a legjobb tanácsot tudja adni, és annyira erős, hogy a legalkalmasabb az uralkodásra… Ha a kívánság engedelmeskedik az értelemnek, és nem engedi, hogy az érzék leigázza, jóra fog törekedni, helyes úton jár, és akarat lesz belőle…a rossz erkölcsök miatt…az efféle betegségek elárasztják az ember lelkét, oly féktelen tombolásba kezdenek, hogy egykönnyen már nem zabolázhatók meg; és nem haboznak ezeket szilaj paripákhoz hasonlítani, amelyek megbokrosodva ledobják hátukról a lovast, és zabolátlanul, irányítás nélkül csatangolnak.” (Inst. 2.2.2)

4. Kálvin János gondolatai az istendicsőítésről:
„Kérve és könyörögve öntjük ki Isten elé kívánságainkat, kérvén egyrészt, ami dicsőségét növeli és nevét ragyogóvá teszi, másrészt jótéteményeit, amelyek javunkra szolgálnak. A hálaadással pedig akkor magasztaljuk méltóképpen jótéteményeiért, ha jóságának tulajdonítunk minden tőle érkezett áldást… Ennélfogva súlyos vétek a dicséret és a hálaadás áldozatának megszakítása, hiszen Isten nem szűnik meg jótéteményt jótéteményre halmozni, hogy minket, akik amúgy restek és tunyák vagyunk, hálaadásra késztessen. Egyszóval, Isten jósága oly sokféleképpen és oly gazdagon árad reánk, csodái pedig oly végtelenek és nagyszerűek, bármerre tekintsünk is, hogy mindig van oka és tárgya dicséretünknek és hálaadásunknak… Éppen ezért kell időpontokat megállapítani és kijelölni; ezeknek Isten előtt nincs semmi jelentőségük, ám igen fontosak az emberek számára, hogy mindenkinek megfelelők legyenek.” (Inst. 3.20.28,29)

5. Pilinszky János: Meditáció
„Lehetséges-e a páriák művészete? Az emberben megrekedt állati igénytelenség remélhet formát, szavakat? Ritmus, ami csak pulzál, mint a kutyák nyaranta, lehetséges-e? Szellem, amely szegényebb minden hasonlatnál, s kopár, akár a kő, nem a tudatunkban, hanem a földre helyezve? Nyelv, aminek nem volt ereje kibontani lombját-ágait? Mert van itt valamiféle szomjúság, amit még senki meg nem itatott. Nyomorúság, aminek törzse mind irtóztatóbban zihál. Övé lesz minden hatalom és dicsőség.”

6. Pilinszky János: Itt és most
A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
Vagy egyszerűen az, hogy létezel
Mozdítja meg itt és most a világot.