Egyház Isten Országában, Isten Országa az egyházban

Isten Országa legátfogóbb fogalma az Újszövetségnek – visszavetülésben az Éden kertig terjed, és majd az eszkatonban teljesedik ki. Isten uralmára, királyságára, országára vonatkozó távlatok bennünket ott indítanak cselekvésre, ahol vagyunk: a családban, a gazdaságban, a kultúrában és természetben, a politikában és egyházban – mert mindenütt csak egy a szükséges: keressétek először az Isten országát. Isten Országa az egyházban – Jézus személyes jelenléte az egyház életében, nem egy fogalom, nem egy eszmét képvisel a világban, hanem Isten szeretetét, jelenlétét, az emberre tartó igényét, és vágyát. Jézussal való közösségben, ahol betegek meggyógyulnak és elveszettek megtaláltatnak, megvetetteket befogadnak és szegények felfedezik méltóságukat, ahol a megmerevedtek megújulnak és a régi fáradt élet ismét fiatal és termékeny lesz: ott Isten országa veszi kezdetét. Úgy kezdődik mint a vetés, csírái már ebbe az életbe behatolnak és ezért megtapasztalható lesz. De a reménység tárgya is: a vetés növekedni fog, a megtalált haza fog térni, a betegségből meggyógyítottak a halálból is fel akarnak támadni. Így válik egyszerre a tapasztalatnak és a várakozásnak a tárgyává, ahol tapasztalás és reménység kölcsönösen erősítik egymást
Egyház Isten Országában: az eszkatológiai távlatot jelöli, másképpen az egyháznak Isten Országa iránti irányultságát fejezi ki. Introvertált egyházi orientációnak extrovertálttá kell válnia. Ez azt jelenti, hogy nem önmagáért, hanem Jézus ügyéért van. Minden egyéni érdek – állagmegőrzés, befolyás megőrzése – Isten Országa érdekének van alárendelve, különben ezek a megnyilvánulások jogtalanok és nem leszünk méltók arra, hogy Krisztus egyházának nevezzük magunkat – és igaz lesz rajtunk az ítélet, hogy amelyik ház meghasonlik önmagával, az pusztulásra van ítélve, nem áll meg.
"Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetszõ módon: tisztelettel és félelemmel." (Zsid 12,28)