Zsolt Kozma

A megismerés folyójának a másik partján van egy túlvilág, amely más, mint az innenső. Tudom, hogy ott van Isten és az ő országa minden értékével, de érzékszerveim alkalmatlanok arra, hogy őt megismerjem, és ajándékait birtokba vegyem. És akkor Isten az én múlandókra törekvő, de örök értékekre vágyó világomat összeköti azzal a másikkal.

Egy rendkívüli írást lapozgatok. Tartalmában tömör és mégis szemléletes, mondatai axiómaszerűek, stílusa emelkedett, nyelvezete kulturált. Ennél többet nem kívánhat az, aki az elvontakból csemegézni akar.

Erről a legújabb kori népvándorlásról mindenkinek van valamilyen véleménye, de nagyon kevésnek van belátása abba, ami tulajdonképpen történik. Nekem sincs, de miért ne gondolkozhatnék én is erről, mint akárki más. Nem a taplólelkűekről beszélek, akiknek minden mindegy, fontos, hogy személy szerint őket ne érintse, hanem azokról, akiknek, ha erről hallanak, ha ezt a képernyőn látják, a „kis szürke agysejtjei” működésbe jönnek.

A Magyar Református Énekeskönyv tárgymutatója abban segíti a lelkipásztorokat, hogy a prédikációra néző (homiletikai szempontú) és az istentisztelet jellegét figyelembe vevő (liturgiai szempontú) énekek megtalálása könnyebbé, szakszerűbbé váljék.

A következő pár sorral azokat célzom meg, akik jobban meg szeretnék ismerni önmagukat, és akik másokat is teljesebb önismeretre akarnak juttatni. Azt kísérlem meg, hogy egy kissé érthetőbbé, megmagyarázottabbá tegyem az alcímben jelölt három fogalmat: bűn, megváltás, hit. Bár a teológiai gondolkozásnak nem a bűnből, hanem a megváltásból kell kiindulnia, itt egy formális logika szerint adom a sorrendet, amely tulajdonképpen a H.K. első két szakaszának (bűn, megváltás) a sorrendje.

Az előbbiekben azt fejtegettem, hogy az élet, a lenni, a vagyok meghatározói személyemnek: testi-lelki mivoltomnak, keresztyénségemnek, hitemnek, magyarságomnak, és azt is, hogy ezek mit jelentenek, mert a „micsodánál” is érdekesebb a „mit jelent, mire jó”. Ugyanezekről beszélek a következőkben is, de – most talán még elvontabban – nem is az élet, hanem maga lét felől nézve taglalom említett minőségeimet.

A Hegyi beszédben Jézus az aggodalmaskodásról prédikál: az életről (liliomok és madarak) és az eledelről (ruha és étel). Az élet, a test, több mint az étel és az öltözet. (Mt 6,25–34). Az elvont fogalmat képi szintre hozza le, hogy ezek az egyszerű halászok – még missziói útjuk előtt – lelkileg felszabadultan, aggodalommentesen kövessék őt. És mert itt, most nem prédikációról van szó, egy rövid időre visszavezetem gondolkozásunkat elméleti szintre.

Mi, lelkipásztorok, vallástanárok, teológiai tanárok szolgálatunk folyamán sok-sok hibát követünk el, s ez nem csupán a mi nemzedékünk felé elmondott bírálat. Kommunikációs hibákra gondolok, olyanokra, amelyekre nem figyelmeztettek tanítóink, vagy ha igen, hiába tették. Két ilyen pedagógiai vagy éppen teológiai mulasztásunkról, félrefogásunkról lesz szó. A kettőt akár egynek is lehetne venni, mert mindkettőnek alapja és magyarázata teológiai képzésünk és azért is, mert mindkettő kommunikációs kérdés.

A Tíz Ige nemcsak segítség és útjelző, hanem a Hegyi Beszéddel és a Szeretet Himnuszával együtt a keresztjén egyház „alkotmánya" is. Ezt a hármat éppen az tartja össze, amit Jézus Krisztus a kettős/egy parancsolatban foglalt össze: Szeresd az Urai és szeresd felebarátodat! E nélkül csak tíz szigorú rendelkezés, csak két kőtábla, amelyek vagy összetörnek fejünkön és akkor saját keresztyénségünket adtuk fel, vagy betörik fejünket. Isten egyiket sem akarja. Jézus Krisztus személyén és váltságművén keresztül a két tábla új értelmet nyer a Szeretet Himnuszában.

Pages

Subscribe to Zsolt Kozma