Jézus beszéde nem üres utópia, hanem cselekvő erő. A tekintélyes kortárs gondolkodó ennek a felismerésnek a horizontján értelmezi az evangéliumi példázatokat – egyszerre szöveghű és eredeti módon. Magyarázatában a szívbe oltott értelem, az elháríthatatlan elköteleződés, a hallott Igének megfelelő cselekvés, az ideologikus gondolkodás lebontása éppen azt a belső teret hódítja vissza számunkra, „amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a világon kívül leljünk újra otthonra.”

A tanulmány a református gyülekezetekben élő népszokások közül a halál átmeneti rítusához kapcsolódakat gyűjti össze, a teljesség igénye nélkül. A virrasztó és a halotti tor napjainkig élő hagyományai változatos formákban maradtak fenn a gyülekezetekben.
Ezeknek gyűjteménye a tanulmány, mely összefoglalásként megállapítja, hogy ezek a régi szokások ma is élnek, és néprazi, valamint lelkigondozói szempontból nagyon fontos, hogy fenn is maradjanak.

Mircea Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Kutatásai mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásmintákra irányulnak, melyek egy valahai, illetve jövőbeni kulturális egyneműséget idéznek-ígérnek. Számára a vallásban az emberi lényeg mutatkozik meg, amely antropológiai sajátja minden halandónak, s úgy véli, az istenhit elegyítő vonzereje képes megszüntetni a kultúrfokok egyenetlenségeit.