Tavaszy-napok

Dr. Visky S. Béla (sz. 1961), a KPTI rendszeres teológia tanszékének professzora. Tizenkét évig gyülekezeti lelkész, 1996 óta tanít a BBTE-n, illetve 2013-tól a KPTI-ben. Tanulmányait és kutatásait Kolozsváron (lelkészképesítés, PhD phil.), Genfben, Bázelben, Budapesten (PhD theol.), Párizsban, Edinburghban, Debrecenben (habilitáció) végezte. Kutatási területei: a teodiceakérdés, V. Jankélévitch, Bonhoeffer, J. Moltmann, logoterápia, Radikális Ortodoxia, apologetikai kérdések. Műfordító – teológiai és filozófiai munkákat tolmácsol magyarra angolból, németből, franciából, románból. Nős, három gyermeke, két unokája van.

2024. március 20-21. között a KPTI Rendszeres Teológia tanszéke megszervezi a III. Tavaszy-napok konferenciát. A rendezvény keretében az előadások mellett külön figyelmet kap a protestáns és római katolikus egyházak által aláírt Közös nyilatkozat a megigazulásról (2017).

Ha március, akkor Tavaszy-napok a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Igaz, még csak második születésnapját ünnepelte a 135 éve született filozófus-teológus nevét viselő rendszeres teológiai konferencia, mégis úgy tűnhetett, mintha egy jól bejáratott gyorsvonatra ülve, már-már az időutazás határát súrolva barangoltunk volna ismert – és főként ismeretlen – tájakon.

Dacă este martie, atunci Zilele Tavaszy (Zilele Primăverii) la Institutul Teologic Protestant din Cluj-Napoca. Este adevărat, era doar a doua aniversare a unei conferințe teologice care poartă numele filosofului-teolog născut acum 135 de ani, dar parcă am fost într-un tren expres bine călătorit, aproape la limita călătoriei în timp, rătăcind prin peisaje familiare - și mai ales necunoscute.

If March, then Tavaszy-days (Spring Days) at the Protestant Theological Institute in Cluj-Napoca. True, it was only the second birthday of a theological conference bearing the name of the philosopher-theologian born 135 years ago, but it was as if we were on a well-travelled express train, almost bordering on time travel, wandering through familiar - and especially unfamiliar - landscapes.

Az alig egy éve megtartott I. Kolozsvári Tavaszy Napok eseményének sok szép és tartalmas pillanata bizonyára még elevenen él bennünk, és íme, Isten kegyelméből, már e rendezvény második mérföldkövéhez érkeztünk. Ment-e azóta – kérdezhetjük Vörösmartyval – a világ elébb? A külső szemlélő a földkerekségen közelben-távolban zajló események és a statisztikák láttán aligha dőlhet hátra, hogy aztán derűs igennel válaszoljon a költői kérdésre.

2022. március 24-25. között a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Doktorok Kollégiuma Rendszeres Teológiai Szekciójának szervezésében került sor a első Kolozsvári Tavaszy Napokra, amely a továbbiakra nézve egy konferencia sorozatot szeretne elindítani rendszeres teológiai témakörben.

A 400 éve indult erdélyi protestáns teológiai oktatás évfordulójának jegyében nemzetközi konferenciát szerveznek 2022. március 24-25-én a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben.

Subscribe to Tavaszy-napok