Sok írnivalóm van nektek, de nem akartam papíron és tintával írni. Remélem azonban, hogy eljutok hozzátok, és személyesen beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen (2Jn 1,12).

Az öröm elsősorban belső történés, ami egy többnyire külső esemény hatására jön létre bennünk. Örülünk egy régen várt játéknak, ajándéknak, örülünk egy jó jegynek, egy sportsikernek, finom ételnek, szép ruhának, ékszernek. A lényeg, hogy az öröm nagyon gyakran egyszemélyes, valaki örül valaminek vagy valakinek.

A jánosi levélből való ige viszont arról beszél, hogy van egy másik öröm: a társ léte fölött érzett öröm, a társsal való beszélgetés lehetőségének öröme és a társsal valamilyen közös feladatot végzés öröm. Most ezt nézzük meg közelebbről, hogy mihez kezdünk ennek a típusú örömnek a lehetőségével? Fürkésszük ki, mi van a bennünk ébredő társas örömmel?

Bár próbálkozik a világ, az ember, a hívő ember is sokszor versengő helyzetben találja magát, ahelyett, hogy együttműködésben élné hétköznapjait, ahol mindenki boldogabb és elégedettebb lehetne a közösségben, a társaságban, mint egyedül. Ez oda vezet, hogy nem vagyunk hálásak a társért, nem tölt el elégedettséggel, hogy együttműködhetünk, inkább krónikus fáradtságra hivatkozunk, amit az esetleges vesztes helyzet vagy alkalmazkodási fáradtság okoz bennünk. Az öröm fogalma és tapasztalata sokszor semmilyen viszonyban nincs a társas kapcsolatainkkal, inkább próbának, tehernek, kihívásnak, kimerítő állapotnak éljük meg. A teremtésbeli „nem jó az embernek egyedül” kijelentés mára már a „sokkal jobban és gyorsabban boldogul az ember egyedül” emberi kijelentéssé alakult, hiszen az alkalmazkodás és a másikra figyelés csak elveszi az időt a gyors haladástól, legyen az társadalmi ranglétra, karrier vagy egyéni tervek. Döbbenetes azonban az a megfigyelés, hogy a kapcsolattalan vagy érdekkapcsolatban élő emberek talán gyorsabban valósítják meg a terveiket, de örömtelenek és boldogtalanok maradnak közben és utána. Leszűrhető, hogy az az út, amelyen most sokan járnak, járunk – hogy elhanyagoljuk az öröm felfedezését az életünkben, mert sietünk – biztosan a szomorú, magányos, elhagyatott, senki által figyelemre sem méltatott egyéni cél felé vezet.

János apostol arról vall, hogy értékes a távoli kommunikáció, mert több, mint a semmi, de a valódi üzenet akkor ér célba, ha személyesen találkozik és mondja el, amit fontosnak tart. A kézfogás, az ölelés, az együttlét és személyes egymásra figyelés élménye ágyaz meg igazán az evangéliumi mondanivalónak. A teljes öröm ott jön létre, ott történik meg, ahol létrejön a kapcsolat, ahol az üzenet híd két világ, két ember között, akikből így lesz ember-társ, „felebarát”, hogy a bibliai szóhasználatnál maradjunk. Az öröm tehát egy ívfény, egy felragyogó út két, vagy több, egymás számára embertárs között, amely teljességet hoz azoknak, akik nem sietnek el onnan. Az öröm társas lényegű és a kapcsolatban maradás illata, íze, dallama. Ott lapul két örömfürkész ember szája sarkában, hogy az első szóra felragyoghasson, kifejezhesse magát, felkapcsolja a belső napot és megláttassa egymás szeme tükrében saját magát. János ezzel vallomással arra vezet rá minket, hogy keressük az örömet a másik ember jelenléte által, a másik emberrel közös létben, beszélgetésekben, tervezésekben, cselekedetekben. A szembenézés összekapcsol, megnyit és hitelesít. Az evangélium immár eljuthat, igazán hatékonyan, Jánostól a levél címzettjeihez, vagy hozzánk, mai tanítványaihoz.

Szembenéző – kérdések magamhoz

Olvass velem!

Imádkozz velem!
Tégy engem, Uram, áldott örömfürkésszé, hogy minden életkörülményemben és minden közösségben, ahová belépek, fel tudjam fedezni az örömet. Adj szavakat a számra, hogy kifejezhessem őket, adj mosolyt az arcomra, hogy mindenki láthassa, hogy az örömöt látom meg mindenhol és szóvá is teszem. Hadd legyünk egyre többen hálás és örömteli, azt szívesen megosztó gyermekeid, Atyám! Segítsd meg az örömteleneket és örömrablókat egyaránt, hogy Benned, Igédben és embertársaikban áldott örömokokat és elmélyült örömteli állapotokat tapasztaljanak meg! Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket, adván a Te örömöd nekünk. Ámen.

(Illusztráció: Török-Buzdug Sándor)