Egy magára valamit is adó filmsorozat ma úgy kezdődik a tévében, hogy néhány jelenetet bemutat az előző rész tartalmából. Az elhívás a szolgálatra igehirdetési sorozat első részében Jeremiás kapcsán arról hallhattunk, hogy az ember, amikor meghallja a prófétai szót, akkor válik tanítvánnyá, akkor vagyunk tanítványok, ha azt mondjuk, ami ránk bízatott és akkor kezdődik a küldetésünk, amikor felvállaljuk a feladatot, amit Isten ránk bízott.

Egy legációs kibocsátó alkalmával azt mondtam, hogy szeretném a beszédemet úgy elmondani, hogy azt egyfajta hamuba sült pogácsaként magatokkal vigyétek, tápláljon benneteket, ha megéheztek. Nem kalács, nem is kenyér, csak egy pogácsa, de az is valami.

Néhány héttel ezelőtt egy nagyáruházban voltunk a feleségemmel, ez a teológiás póló volt rajtam, és míg a feleségem a ruhás részlegen keresett magának valamilyen blúzt én egykedvűen álldogáltam a folyosón, de azt is mondhatnám, ahogy Brian mondaná, túláradó boldogságtól sugárzott az arcom. De ezt nem láthatta az az ember, aki hátulról megérintett, mint Jézust a vérfolyásos asszony. Azt kérdezte tőlem, hogy tudnék-e segíteni neki. Milyen megható, villant át az agyamon, hogy ez az ember felismerte bennem a lelkészt és segítségemet kéri.

Játszódjunk el a gondolattal, hogy megírhatnák a cselekedeteinkről szóló könyvet. Vagy lektorálhatnánk azt, amit mások írnak rólunk. Nem húznánk ki belőle azt, ami rossz fényben tűntet fel minket és csak azt hagynánk meg benne, amivel dicsekedhetünk, aminek fényében megfürödhetünk? De, nagy valószínűséggel így tennénk. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv nem egy ilyen cenzúrázott könyv. Benne van az is, hogy milyenek voltak valójában az apostolok, a tanítványok, a Krisztust követő első keresztyének.

Ha azt mondom, hogy ajándék és megkérlek, hogy társítsatok egy ünnepet ehhez a szóhoz, akkor nagy valószínűséggel a többség a Karácsonyra szavazna. Karácsonykor hoz a kisjézus ajándékot, csomagot. Húsvétkor esetleg a nyuszi az, aki elrejti a tojásokat a fűben. Pedig Húsvétkor is kapunk ajándékot. Csak azt nem a nyuszi, nem a kisjézuska, hanem a nagy Jézus adja. Jézus Krisztus.

Nemrég láttam egy fényképet, amin egy orosz orvos, aki egy antarktiszi expedíció tagja volt, más orvos hiányában önmagán kellett életmentő vakbélműtétet végrehajtania. A mai alkalommal mi is egy ilyen eseményen, egy szívműtéten vehetünk részt, nem sebész főorvosként, nem páciensként, hanem csak megfigyelőként.

Szerelmes atyámfiai, így szól e fejezet végén Pál apostol. Mennyi gyöngédség és érzelem van ebben a megszólításban. A 15. fejezet egy hosszú teológiai fejtegetés a halálról, életről, feltámadásról, teleszőve Pál apostol személyes bizonyságtételével.
Valami hasonlóra vállalkozom én is most, szeretett testvéreim. Esetleg az arányok lesznek fordítva, személyes vallomásomat szövöm át egy kis teológiai fejtegetéssel.

Hiszem, ha látom – mondja Tamás. Aztán mégsem hisz a szemének és Jézus odahívja, hogy tapintsa meg a sebek helyét. Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr – olvashatjuk a 34. zsoltárban. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. (Róm 10,17) Hála Istennek aki az ő ismeretének illatját megjelenti miáltalunk. (2Kor 2,14) Amit érzékszerveinkkel észlelünk, azt tudjuk valódiként értelmezni. És van amikor mind az öt érzékszervünk csődöt mond, cserben hagy. Azt mondják, hogy van néhány embernek egy hatodik érzékszerve, a megérzés, az intuíció.