Ha azt mondom, hogy ajándék és megkérlek, hogy társítsatok egy ünnepet ehhez a szóhoz, akkor nagy valószínűséggel a többség a Karácsonyra szavazna. Karácsonykor hoz a kisjézus ajándékot, csomagot. Húsvétkor esetleg a nyuszi az, aki elrejti a tojásokat a fűben. Pedig Húsvétkor is kapunk ajándékot. Csak azt nem a nyuszi, nem a kisjézuska, hanem a nagy Jézus adja. Jézus Krisztus.

Mi is a helyzet ezzel az ajándékkal? A 6. versben azt olvassuk, hogy gerjeszd fel Isten kegyelmi ajándékát, a 14. versben meg azt olvassuk, hogy a rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.
Gerjeszteni és megőrizni. Mindkettő nagyon fontos feladat. Nem elég csak megőrizni a hitünket, magyarságunkat, emberi mivoltunkat, hanem időnként, mint a szerelmet, fel kell újra gerjeszteni, a szó eredeti jelentése szerint, izzítani, lángra lobbantani.

Az igazán jó ajándék az személyes és hasznos. Istentől ilyen ajándékot kapunk. Nem a félelemnek lelkét, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét kaptuk. Ha úgy érezzük, hogy ez mind hiányzik életünkből, akkor nagy valószínűséggel ezt az ajándékcsomagot még nem bontottuk ki.

Vannak olyan ajándékok, amelyeket számunkra kedves emberektől kapunk és annyira szeretjük az ajándékozót, hogy a rá emlékeztető ajándékot feltesszük a polcra, hogy szemünk előtt legyen az az ajándék. De viszont nem használjuk azt, csak gyönyörködünk benne. Így vagyok pl. egy-egy értékes palack borral, tartogatom valami jeles alkalomra és nem fogyasztom el.

Az Istentől kapott ajándéknak a halála az, ha csak gyönyörködünk benne és nem használjuk azt. Mire lehet használni az erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét? Például arra, hogy a kirendelt feladatot elvégezzük. Azt a feladatot, amit a 11. vers szerint hirdetőként, apostolként és tanítóként kell elvégeznünk.

A Heidelbergi Káténk 31. kérdésének mintájára megfogalmazhatunk egy kérdést, hogy te miért neveztetel legátusnak? A válasz: azért, hogy hirdetőként, apostolként és tanítóként szolgáljak. Miből áll a legátus e hármas tisztsége? Abból, először is, hogy mint hírnők, hírvivő a rám bízott drága hírt megosszam veletek, másodszor, hogy nemcsak az Intézet küldötte vagyok, püspöki megbízólevéllel, hanem az Úr követeként jöttem hozzátok, apostolként, küldöttként és végül, hogy tanítóként tanítsalak benneteket arra az igazságra, amit az evangéliumból megismertem.

Ezeket a feladatokat önerőből nem tudjuk elvégezni, csak úgy, ha az ajándékba kapott erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkével végezzük. Mert valóban a hirdetéshez nemcsak hangerő kell, és nemcsak testi erő, amikor egy nap több szolgálatot is el kell végezni, hanem lelki erő is, amivel akkor is tudjuk hirdetni az evangéliumot, amikor érezzük a félelmet körülöttünk és bennünk.

Egy félelemmel teli, erőtlen világban kell helytállnunk, amikor sokan azt mondják, hogy nem érdemes, semmi értelme, úgyis pusztulásra ítélt nép, egyház vagyunk. Amikor, ha egy kicsit jobban megismerjük népünket megrémülünk, hogy mennyi zavaros tudás, ezoterikus katyvasz kering s terjed az emberek fejében a feltámadással kapcsolatosan is. Ott van az emberekben nemcsak a haláltól való félelem, de magától az élettől való félelem is, amikor ifjak félnek az egymás iránti elköteleződéstől, a házasságtól, a gyermekvállalástól.
Ennél már sokszor csak a saját félelmünk nagyobb, vajon lesz-e elég erőm a szolgálathoz? Lesz-e elég erőm hirdetni az Úr igéjét?

Egy félelemmel teli, szeretethiányban szenvedő, szeretetéhes világban kell küldöttként, apostolként megjelennünk. A követ az mindig az Urát, megbízóját képviseli. És lehet, hogy fél, vagy szorong attól, hogy most idegenek között kell megszólaljon, de a szeretet hídja megteremti a kapcsolatot, a lehetőséget arra, hogy ne csak a parókiára vagy a templomba érkezzen meg az ünnep alkalmával, hanem az emberekhez is elérjen. Lényeges dolog ez, hogy emberekhez csak a szeretet lelkével lehet megérkezni. Egy olyan világban élünk, ahol az emberek sokkal inkább szeretik önmagukat, mint mást és mindenki azt nézi, hogy mi az, ami nekem jó, ami ínyemre van. Felborult az egyensúly az Isten, felebarát és önmagunk szeretése között. De tudnunk kell azt, hogy nem lehet utálattal vagy lenézően közeledni az emberekhez. Csakis akkor van esélyünk arra, hogy kopogásunkra ajtót nyissanak, ha szeretettel közelítünk hozzájuk. Ha arról tudunk beszélni nekik, hogy van Valaki, aki önmagánál is jobban szerette őket, aki életét adta őérettük. Nagyapám ezt az életbölcsességet hagyta utódaira: szeretni kell ezt a népet! Olyan amilyen, bűnös vagy kárhozatra méltó, de szeretettel szolgálni kell. Egyedül, önerőből ez nem megy, mert előbb-utóbb belekeseredünk, csakis az ajándékba kapott szeretet lelkével lehetséges.

Egy félelemmel teli, szellemileg zűrzavaros világban kell tanítanunk a józanság lelkével. Korábban talán tudatlan volt a nép, most annyiban más a helyzet, hogy sokan azt hiszik magukról, hogy nagyon sokat tudnak, de közben csak információk, adatok, különböző tanítások zúdulnak ránk és nagyon nehéz ezek között eligazodni a józanság lelke nélkül. Pedagógusok mondják, hogy milyen nehezen megy a tanítás, mert sokan csak tudni szeretnének (és még ez a jobbik eset), de tanulni már kevésbé. És a tanulás az egy hosszabb folyamat, amiben benne van az ismeretanyag olvasása, ismétlése, megértése, memorizálása, hogy az rögzüljön és egy előhívható tudássá alakuljon életünkben. Amit használni tudunk. Akárcsak az ajándékot. A józanság lelke segítségével van esélyünk arra, hogy ne csak tanítsunk, hanem neveljünk, ne csak neveljünk, hanem növeljünk is.

Mi az a tanítás, amit át kell adnunk ezen az ünnepen? A 10. versben van összefoglalva: Jézus Krisztus eltörölte a halált és világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot.

Hogy is van ez, hiszen még most is halnak meg emberek, hogy törölte el Krisztus a halált? Eltörölte a halált, vagy a szószerinti fordítás szerint működésképtelenné tette, kiszívta az erejét, megerőtlenítette, elvette az erejét. Vagyis még van, de olyan, mint egy fogatlan oroszlán, egy kivénhedt fenevad. Halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad? Másrészt a halál egy szükséges rossz maradt az örökkévalóság felé vezető úton, hiszen test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság sem örökölheti a romolhatatlanságot.

Itt a földön az Isten országának ígéretét kapjuk, illetve belekóstolhatunk abba, de teljes jogú állampolgárai Isten országának halálunk után válunk. Egy idegen ország törvényei szerint élünk, de közben Magyarország állampolgárai is lehetünk. Ez nem kényszer, hanem lehetőség. És teljes jogú állampolgárok akkor leszünk, amikor majd átalmegyünk a határon. Amikor Jézus átalvisz az Ő országába.

Addig is Isten országából világosságra hozta, felragyogtatta az elmúlhatatlan életet. Mintegy filmnek az előzetes beharangozója, nem tudjuk, hogy milyen lesz ott, de kapunk belőle egy kis ízelítőt. Egy filmben, egy színdarabban nagyon fontos szerepe van a világosítónak, ahogy a fény segítségével kiemel vagy éppenséggel a háttérben hagy dolgokat. Külön foglalkozás ez és a szakma nagy öregjei szerint ezt nem lehet könyvekből megtanulni, csak ellesni lehet. A halált nem tudjuk eltörölni, csak a Káté szavaival élve, ebben az életben a bűn és Sátán ellen szabad lelkiismerettel viaskodni tudunk. De Jézusnak a halhatatlan életet világosságra hozó munkáját elleshetjük és utánozhatjuk, az evangélium segítségével ráirányíthatjuk a figyelmet erre az ajándékra.

Bohumil Hrabal, Őfelsége pincére voltam című darabjában, a főszereplő Jan Díte mondja a monológjában, hogy az élet csak a halálra való rákérdezésnek tűnik…

És valóban, az ahogy gondolkodunk a halálunkról, és arról, hogy mi következik utána, a semmi vagy az örökkévalóság, az nagy mértékben meghatározza azt, ahogy viszonyulunk az élethez. Azért kell örüljünk ennek a földi életnek és ajándékként megélni minden percét, mert ez élet után még nagyobb ajándékot tartogat számunkra Isten.
Éljünk ezzel az ajándékkal, lehetőséggel, hiszen ennek az ajándéknak köszönhetően élhetünk már itt a Földön örvendező életet. Ámen