Nemrég láttam egy fényképet, amin egy orosz orvos, aki egy antarktiszi expedíció tagja volt, más orvos hiányában önmagán kellett életmentő vakbélműtétet végrehajtania. A mai alkalommal mi is egy ilyen eseményen, egy szívműtéten vehetünk részt, nem sebész főorvosként, nem páciensként, hanem csak megfigyelőként.

Egy szívműtétnek kb. ezek a stációi, amit alapigénkből is kiolvasunk. Van egy diagnózis, van egy fájdalmas műtét és van egy gyógyulási, lábadozási időszak. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a diagnózist megelőzően van egy olyan időszak, amikor már látható jelei vannak a betegségnek, fáradékony az ember, már néhány lépcső is kifárasztja, ekkor még sokszor nem is tudja az ember, hogy ő beteg, de ezekből a jelekből és a vizsgálatokból az orvos megállapítja, hogy műtétre van szükség. Ha olyan súlyos a helyzet, akkor egyenesen új szívre. És akkor felkerül az ember egy várólistára és vár egy alkalmas donorra, akinek a szíve megmentheti az ő életét.

Egy alkalommal azt a véresen komoly játékot játszottuk néhányan, hogy szívátültetésre váró pácienseket kellett rangsoroljunk. Egyáltalán nem volt könnyű a döntés. És érveltünk és vitáztunk egymással és tudtuk, hogy minden emberi élet fontos és értékes és nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó döntést hoztunk. Emlékszem, hogy mindegyik csoport nekiugrott a feladatnak és mindenki a maga elképzelését próbálta keresztülvinni, meggyőzni a maga igazáról a többieket. Egy se volt közülünk, aki azt mondta volna, hogy egy ilyen komoly döntést nem lehet meghozni Isten segítsége nélkül, kezdjük imádsággal, az ő segítségül hívásával a tanácskozásunkat. Kicsit a bábeli toronyépítőket idézte a mi akkori tanácskozásunk, amikor emberek mondták egymásnak, nosza építsünk tornyot, nosza döntsünk okosan élet és halál között és csak nagy erőlködés lett a vége. Mondják azt, hogy a bábeli történet ellenpólusa a pünkösdi nyelvcsoda, amikor különböző népek mindannyian értették Péter apostol prédikációját. Mai alapigénk is tulajdonképpen így kezdődik, és lőn az Úr beszéde. Ezért bízhatunk abban, hogyha a prédikáció nem is, de az operáció sikeres lesz.

Alapigénket megelőzően a diagnózisban arról szól Isten szava, hogy az az önpusztító életmód, amit Izráel népe folytatott, vezetett oda, hogy megkövesedett a szívük. A keveredés, az asszimiláció a pogány népekkel oda vezetett, hogy elhajlottak az Úrtól. Már nem érte dobogott szívük, már megkövesedett rítusuk és megkövesedett szívük. A gyógyulás felé tett első lépés az, hogy szakítani kell a korábbi káros életformával. Ez önerőből nem megy. Épp ezért maga az Úr az, aki kihozza népét a pogányok közül. Mi vagy ki a pogányság? Nem az, aki másképp imádja Istent, aki keresztet vet vagy sem, hanem aki mást imád Isten helyett. Lehet, hogy mi is időnként pogányok vagyunk. Vagy a pogányok közé keveredve átvettük teljesen az ő mentalitásukat, lelkületüket.

Szép lassan azt vesszük észre, hogy a független megfigyelő szerepéből, akik ezt a szívműtétet kívülről szeretnék megfigyelni, ott találjuk magunkat a műtőasztalon, a szívbeteg páciens szerepében. Mert amit itt az Úr megállapít Izráelről, az ránk is érvényes, akár közösségként, akár egyénenként hallgatjuk azt. A pogánysággal való keveredés, a szívzavar az érvényes népünk, egyházunk életére és egyéni életünkre nézve is. Vallásszociológusok kimutatták, hogy a spiritualitás iránti igény egyre inkább növekedik a társadalomban. A maga módján keresi az Istennel való kapcsolatot, a maga módján hisz Istenben. Csak ez lehet, hogy egy zsákutca, vagy egy a pogánysághoz visszavezető sikátor.

Az Úr úgy hozza ki népét a pogányok közül, hogy közben egybegyűjti, összegyűjti őket, a saját földjükön. Itt az eredeti szóban a kibbuc héber szót fedezzük fel, és tudjuk, hogy ez azt jelenti, hogy közösségben együtt élnek emberek.

A pünkösd ünnepe arra figyelmeztet, hogy fontos az egyéni útkeresés, fontos az egyéni kegyesség, fontos a belső szoba, de a hitet közösségben kell megélni. Beteg az a keresztyén élet, mely csak az Istennel való kapcsolat fontosságát hangsúlyozza. Mert csak önmagát akarja megtermékenyíteni. De ugyanígy beteg az az irányzat is, mely csak a közösségi élmény fontosságát hangsúlyozza és Isten szava kiszorul ebből a közösségből. Miután az Úr kihozza népét és összegyűjti, felkészíti a műtétre, fertőtleníti a testet, megtisztítja azt. Ez a megtisztulás látszólag a külsőségekre vonatkozik, de tudjuk azt, hogy ami belülről jön ki, az fertőzteti meg az embert, így óhatatlanul szükséges a belső megtisztulás is. A külső mosakodást egy belső megváltozás kíséri, nem követi, mert nincs időrendbeli különbség. Az új borhoz, új tömlő kell.

A vízhintés a papok dolga volt a rituális tisztálkodásnál. Lehet, hogy itt kellene beszélnünk a magunk felelősségéről, hogy a papság nem végzi jól ezt a szolgálatot, ezért Isten maga veszi kézbe a vizet és az ügyet. A megtisztulás ügyét. Nem port hint, nem kápráztat, nem hamut hint, nem siratja a népet, hanem vizet hint, hogy megtisztuljon a nép. Eszünkbe jut a Zsid 9,14 verse, ahol arról olvashatunk, hogy Krisztus vére által meghintetvén, Ő megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. És ezen előkészületek után jöhet maga a műtét. Nincs várakozási lista, nincs etikai bizottság, nincs rangsorolás, hiszen az új szívet maga Isten adja. Az új szívet és az új lelket.

Pünkösd ünnepének másik nagy üzenete talán éppen ez, hogy van új élet, van reménység az újrakezdésre. Nem a szerelem az egyetlen lélekdonor, hanem itt Ezékiel szerint Isten az, aki a Lélekdonor, aki a lelkét adja. Egy dolgot kér, vesz el cserébe, a kőszívet. És mindazt, amit ez jelképez. Mindazt, ami elvesztette rugalmasságát és már nem tudja betölteni feladatát életünkben. A megkövesedett rítusunkat, a megkövesedett kapcsolatainkat, a begyepesedett szólamainkat, a megüresedett hitelveinket. De a helyette adott hússzív új, friss vért tud pumpálni ebbe a kiüresedett érrendszerbe. Egy szívműtét után, az orvosok tudatosan gyengítik az immunrendszert, hogy az idegen szervet ne lökje ki magából az emberi test. Isten más módszert alkalmaz. Ő a népet, benne az egyént, az embert megerősíti a szövetség által. Ez hozza el a teljes gyógyulást, a megerősödést, a lábra állást. Nemcsak emberi közösségre hív el, nemcsak új életet, új szívet és új lelket ajándékoz, hanem az új szövetség által végigkíséri lábadozásunkat, gyógyulásunkat, életünket. Azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. Megőrizni és betölteni. Nem elég a hagyományok ápolása, élni kell az életet, megélni a hitet. Nem állapodhatunk meg, nem dőlhetünk kényelmesen hátra a megváltottak karosszékében, hanem járnunk kell az Ő útján, másokat is bátorítva, segítve, hirdetve az új élet lehetőségét. Ámen