A 2008-ban világméretűvé vált és minden korábbi mértéket felülmúló pénzügyi-gazdasági válság szükségessé teszi nem csak a gazdaságpolitikák és szabályozások szerepének az átértelmezését, hanem a gazdasági és emberi célok viszonyának újragondolását is. Ily módon elengedhetetlenül szükséges a filozófia, a humán- és társadalomtudományok, illetve a világi és vallásos álláspontok képviselőinek aktív szellemi együttműködése a válság eredetének, arányainak és a lehetséges kiutaknak az elgondolásában és megvitatásában.
Cluj-Napoca
A 16. századi reformáció fél évezredes évfordulóján nemcsak annak századokon át tartó történeti-kulturális hatásait érdemes kutatnunk, hanem az Írásokhoz történő kortárs visszatéréseket is, a szekuláris és posztszekuláris re-formáció éppen aktuális kísérleteiként.
Három amerikai szerző 1997-ben megjelent, a megbocsátás fenomenológiájával foglalkozó könyvének ezt a beszédes címet adta: To Forgive Is Human: How to Put Your Past in the Past. Túry Ferenc, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke így értékeli ezt a megközelítést: „A szerzők beemelik a megbocsátást az emberi kapcsolatokkal foglalkozó tudományok hiteles fogalmai közé, áttekintik jelentését a történelmi példáktól a vallásokban megmutatkozó szerepéig, a párterápiás helyzetektől a társadalmi színtérig.” Nem egyedülálló vállalkozásról van itt szó.
Vladimir Jankélévitch személyében és gondolkodásában annak a három nagy tradíciófolyamnak az ötvözetét jeleníti meg, amely két évezreden keresztül meghatározta Európa szellemi identitását: a zsidó, a görög és a keresztény örökség szerves egységet alkot gondolatvilágában. Nemzedéktársaival – Emmanuel Lévinasszal, Paul Ricoeurrel és másokkal – a 20.
Amikor 1999-ben a Radikális Ortodoxia című tanulmánykötet a Routledge kiadónál Londonban és New Yorkban megjelent, a tekintélyes kanadai filozófus és társadalomtudós, Charles Taylor lelkesen üdvözölte. Ajánlásában megállapítja: „A Radikális Ortodoxia egy rendkívül ösztönző gyűjtemény.
Amikor 1999-ben a Radikális Ortodoxia című tanulmánykötet a Routledge kiadónál Londonban és New Yorkban megjelent, a tekintélyes kanadai filozófus és társadalomtudós, Charles Taylor lelkesen üdvözölte. Ajánlásában megállapítja: „A Radikális Ortodoxia egy rendkívül ösztönző gyűjtemény.