Az Írás bűvöletében. Tanulmányok Adorjáni Zoltán 65. születésnapjára

A Radikális Ortodoxia kortárs keresztény teológiai és filozófiai irányzat. Általánosan elfogadott vélekedés szerint ez az alig három évtizede, Cambridge-i akadémiai körből indult szemléletmód a legmarkánsabb az utóbbi idők teológiai eseményeinek sorában. John Milbank 1990-ben megjelent Theology and Social Theory című nagyhatású munkája adta meg az alaphangot, ezt követte a Catherine Pickstock és Graham Ward szerzőtársakkal együtt kiadott tanulmánykötet, mely a mozgalom névadó munkája is egyben (Radical Orthodoxy: A New Theology, 1999).

Az ember az Istennel való együtt járásában létezik („létrejön”, pontosabban identitása ebben „jön létre”), következésképpen mind a lelkigondozó, mind a gondozottja identitása is, antropológiai értelemben (mint szerény kalauz / kísérő a klienssel való együtt-haladása sajátos történetében), e dinamikus reláció kontextusában valósul meg, azaz létezik, és abszolút értelemben ezt nevezhetjük terápiának, illetve bármilyen legitim lelkigondozói intervenció sajátos útjának és a lelki „egészség” teológiailag indokolt helyreállításának (azaz Istenképűségünk eszkatológiailag anticipált helyreállításán

Subscribe to Az Írás bűvöletében. Tanulmányok Adorjáni Zoltán 65. születésnapjára