Életünk és munkánk értelmessé, maradandóvá tételéért folytatott küzdelmeink közepette könnyen meglephet a kérdés: nem vagyunk-e mi, mai christianosok, némiképp korunk csodabogarai, a világ semmiféle természeti adottságából le nem vezethető rend lovagjai? Ám nem csupán a 21. századunk poszt-poszt közegében feszenghet ekképp a keresztyén: nem volt idegen ez a furcsa érzés már tarzuszi Páltól sem, aki egyenesen azt állítja az apostolosokról, hogy a kozmosz teátrumai lettek, spectaculum mundo, látványosság a világnak - mind angyalok, mind emberek előtt (1Kor 4,9). Arra hívattunk, hogy életünk koncentrált példázat legyen abban a világban, mely rendeltetése szerint nem más, mint theatrum gloriae Dei.