Szabadulni ​az erőszaktól

Reuss András, Orosz Gábor Viktor (ed.): Szabadulni ​az erőszaktól. Budapest: Luther 2005. 212 pag. ISBN 9639571415

Az erőszakhoz való keresztény közelítésünk közös vezérgondolata: miképpen lelhetjük fel az erőszakkal szembeni aktivitáshoz utat nyitó cselekvési irányvonalakat. A „vele szemben” megfogalmazás azonban eleve megkérdőjelezhető. Nem az agresszió ellen kell ugyanis erőinket mozgósítani, hanem a benne rejlő erő átalakításának, az energiák átfordításának, megszelídítésének és elaborációjának módozatait szükséges felismernünk, alkalmaznunk, tanítanunk és általános „harcmodorként” a kultúra részévé tennünk. A kötet szerzői: Szabó Lajos, Bagdy Emőke, Tarr Zoltán, Buzogány Dezső, Szabóné Mátrai Marianna, Sárkány István, Réz-Nagy Zoltán, Fazakas Sándor. A tanulmányokon kívül a kötet számos, az erőszak leküzdése tárgyában megfogalmazott egyházi nyilatkozat szövegét is közli. (Megjelent az Evangélikus Hittudományi Egyetemen működő MTA-EHE Szociáletikai Kutatócsoport gondozásában indított „Eszmecsere” sorozat 1. köteteként.)

Utilizat ca bibliografie la aceste cursuri

Az alábbi kurzus órái bibliográfiai tételként hivatkoznak a fenti publikációra.