Variat

Jelen könyv egy korszerű Csokonai-portré megrajzolására törekszik. Mint a szerző írja: "Csokonai megértéséhez a leghosszabb út látszik a legrövidebbnek: a költői világkép egészének a feltárása. . Három fő fejezet három alapvető szempont szerint kíséri végig Csokonai pályáját, költészetének vonulatait. Az elsőben a boldogság és az erkölcs összefüggéseire koncentrálunk, igyekezvén felmutatni a két fogalom közötti fokozatos hangsúlyváltást. A másodikban a nemzetről és kultúráról alkotott elképzelését, azok új minőséggé való összeforrását próbáljuk meg érzékeltetni.

A tárgy az első félévi irodalom kurzus anyagát folytatja (korban és térben), illetve mélyíti el. Általános célja az irodalom és a vallásosság szerves kapcsolatának szemléltetése. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a kultúra alapját alkotó szférák (vallás, irodalom, történelem, stb.) akkurátus megismerése csak úgy lehetséges, ha ezeket egy interdiszciplináris hálóban szemléljük és vizsgáljuk, hiszen gyakorlati megvalósulásukban is mindenképp komplementerek, szigorú elválasztásuk sem a megismerés, sem a továbbvitel szempontjából nem produktív.

Pages

Subscribe to Variat