ermeneutică

A II. Helvét Hitvallás előszava szerint a szerzők más hasonló jellegű irathoz hasonlóan abból a célból fogalmazták meg, hogy igazhitűségűket tisztázzák azok előtt, akik ezt esetleg kérdőre vonták volna. A tisztázás során elsősorban bibliai, de emellett mérvadó egyházi szövegekre is hivatkoznak. A kortárs hermeneutika egyik fontos felismerése az, hogy a szövegértelmezés folyamatát és eredményét különböző szubjektív tényezők is befolyásolják, s ez alól a bibliai szövegek értelmezése és a reformáció korának olvasata sem képez kivételt.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulást illetően a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik. Az újszövetségi szövegek révén közvetett formában kanonizált, ugyanakkor a reformátorok (és a nyugati teológia) által megkérdőjelezett tekintélyű Septuaginta, illetve a mérvadónak tekintett héber szöveg egymásmellettisége, továbbá a scriptura sacra sui ipsius interpres és a hebraica veritas kanonikus hermeneutikai elvei komoly paradoxonokhoz vezetnek.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulást illetően a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik. Az újszövetségi szövegek révén közvetett formában kanonizált, ugyanakkor a reformátorok (és a nyugati teológia) által megkérdőjelezett tekintélyű Septuaginta, illetve a mérvadónak tekintett héber szöveg egymásmellettisége, továbbá a scriptura sacra sui ipsius interpres és a hebraica veritas kanonikus hermeneutikai elvei komoly paradoxonokhoz vezetnek.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulást illetően a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik. Az újszövetségi szövegek révén közvetett formában kanonizált, ugyanakkor a reformátorok (és a nyugati teológia) által megkérdőjelezett tekintélyű Septuaginta, illetve a mérvadónak tekintett héber szöveg egymásmellettisége, továbbá a scriptura sacra sui ipsius interpres és a hebraica veritas kanonikus hermeneutikai elvei komoly paradoxonokhoz vezetnek.

Amikor az Ószövetséget a feltámadás kérdése kapcsán a keresztyén teológia és hermeneutika összefüggésében vizsgáljuk, akkor ezt kétféle szempontból tehetjük. Egyrészt tudatában kell lennünk annak, hogy a keresztyénség és a zsidóság többsége számára magától értetődő volt, hogy az Ószövetség beszél az ember feltámadásáról, tehát a jelenség mint olyan létezik. Másrészt a keresztyén igehirdetés számára az Ószövetség az a forrás is volt, ahol nemcsak általában a feltámadás, hanem konkrétan a Krisztus feltámadása is meg van írva.

A II. Helvét Hitvallás előszava szerint a szerzők más hasonló jellegű irathoz hasonlóan abból a célból fogalmazták meg, hogy igazhitűségűket tisztázzák azok előtt, akik ezt esetleg kérdőre vonták volna. A tisztázás során elsősorban bibliai, de emellett mérvadó egyházi szövegekre is hivatkoznak. A kortárs hermeneutika egyik fontos felismerése az, hogy a szövegértelmezés folyamatát és eredményét különböző szubjektív tényezők is befolyásolják, s ez alól a bibliai szövegek értelmezése és a reformáció korának olvasata sem képez kivételt.

How to speak about God in a society for which the basic questions are no longer God-related questions? Can a church built on Bible be pluralistic? We are talking about hermeneutics. Invited speaker: Dr. Zsolt Geréb, prof. emeritus of the PTI.

How to speak about God in a society for which the basic questions are no longer God-related questions? Can a church built on Bible be pluralistic? We are talking about hermeneutics. Invited speaker: Dr. Zsolt Geréb, prof. emeritus of the PTI.

Pages

Subscribe to ermeneutică