A mindenség elmélete, avagy Stephen Hawking útja a talán-tól a tagadásig
Minden tudomány szükségképpen eljut a maga határáig, a horizontnak addig a vonaláig, ahol összeér a föld az éggel. A fizikai valóság vizsgálata metafizikai kérdésekbe torkollik. Aki például asztrofizikusként az ősrobbanással foglalkozik, óhatatlanul is beleütközik az olyan jellegű kérdésekbe, melyeket a szoros értelemben vett tudomány aligha válaszolhat meg. Mi okozta magának a Big Bangnek a szinguláris eseményét? Miféle idő és miféle tér képzelhető el a téridő keletkezése előtt? Működhetnek-e ott törvények, ahol még egyetlen atom, egyetlen elektron sem létezik? Miért fordul egyáltalán létbe a nemlét, valamibe a semmi? Tudatos tervező akarata és döntése folytán történik-e mindez, vagy a vak-véletlennek köszönhetően? Az időben visszafelé haladva a nulla pillanat felé, vajon mikor, melyik időtöredékben kell letennie az asztrofizikusnak a maga műszerét, hogy átadja a tovább már nem kutatható terepet a filozófia bölcseinek és a vallás avatott papjainak?