Adorjáni Zoltán

Lekció: 5 Mózes 7:11-20

Kárpát-medencei református gyülekezetek közössége három évvel ezelőtt, 2009. május 22-én nyilvánította ki újra az egykor szétszakított Magyar Református Egyház szervezeti egységét. Erdélyből sokan részt vettünk akkor, a Debrecenben megszervezett, igazán felemelő és ünnepi alkalmon. A mai napot a Kárpát-medencei 10 református egyházkerület elnökségei a magyar református egység vasárnapjaként jelölték meg, és ajánlatukra ugyanazok az igerészek és énekek hangzanak el gyülekezeteinkben.

Milyen távoliak azok a csodálatos, régmúlt idők, amikor Betlehem határában örömet hirdető angyal jelent meg a pásztoroknak, s nyomában a mennyei seregek hatalmas kórusa zengett félelmetesen szép dicsőítő éneket Istennek! Ha ez igaz is volt, azok az angyalok hirtelen eltűntek, s azóta többé, így nem szálltak alá a földre!

Lekció: Zsoltárok 34:2-11

Néhány évvel ezelőtt falunapot szervezett az gyülekezet, amelyben lelkipásztori pályafutásomat kezdetem, s ahol először éltem át az igehirdetői szolgálat örömeit és nehézségeit. A falunapra engem is meghívtak, akárcsak azok a lelkipásztorokat, akik ott töltött éveim előtt vagy után szolgáltak abban a gyülekezetben. Ezen az alkalmon olyan jelenetnek voltam részese, amely számomra mind a mai napig megható.

Az 52 vasárnapra tagolt Heidelbergi káté vezérfonalát követve hétről hétre, ma a XXII. vasárnap két kérdés-feleletéhez érkeztünk. Ezek az Apostoli hitvallás 3. hit-ágazatának utolsó mondatát magyarázzák: hiszem… a feltámadást és az örök életet. Ma tehát e két hitvallási cikkelyhez igazodik a textusválasztás és az igehirdetés.

Pages

Subscribe to Adorjáni Zoltán