Egészen hétköznapi kérdést hoz elő a mai ige: a dicsekvés problémáját. Nagyon hozzánőtt ez a mi világunkhoz, jelen van az akadémia világában, a feltuningolt CVk-ben, kimaxolt egyetemi rangsorolásokban. És nyilván messze azon túl is. A modern médiafelületek (Facebook, Instagram) ebből élnek, hogy minden társadalmi rétegben táplálják az önmagunk utáni mérhetetlen éhséget. Nem kielégítik, mert ezt nem lehet kielégíteni.

Új teremtés
Énekek: 348,1.3-4; 8,1.3-4-5; 414,1-2.4-5-6; 394,1-4; 313,1-4; 361,1.6.8
L.: 5Móz 6,1-25
T.: Ézs 65,16-25
Ha az új teremtés gondolatáról hallunk, szinte önkéntelenül az Apokalipszis könyvéből ismert megfogalmazást idézzük: „új ég, új Föld (föld), mennyei Jeruzsálem...”. Talán mindannyiunk lelke mélyén ott lappang a kérdés: vajon milyen lesz?

Prófétai ima:
Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Hálával állunk meg előtted. Te vagy a teremtő szó, a megváltó tett és a megszentelő eszme, minden, ami érték és jó, és amiért élni és küzdeni érdemes. Köszönjük, hogy eléd jöhetünk, hogy hajlékod sziklahasadékában, ha csak úgy a fonákjából is, de megláthatjuk dicsőségedet. Király vagy, mi szolgáid, hálával adózunk neked. Mennyei tróntermed angyaloktól hangos, mégis a mi imánk is füledbe veszed.

Ott vannak a Bibliában azok a próféták és apostolok, akik mindig készséggel rendelkezésre állnak. Mint Ézsaiás, aki még azt sem tudja, hogy mi lenne a nagy küldetés, de már előre jelentkezik: „Uram, itt vagyok. Mondd, mit kell csinálni?” (Ézs 6) Annyira lázba hozta az, amit látott, akit látott, annyira mélyen érinti az Istennel való találkozása, hogy úgy gondolja: mindegy mibe kerül, mit kell majd mondani, én ennek az Úrnak a küldöttje akarok lenni. Vagy ott van András, akinek azt mondja a korábbi mestere, Keresztelő János, hogy „odanézz, András, ő az, akiről beszéltem nektek”.

Egy évkezdő Erasmus napon, az egyik informatikus előadó azt mondta, hogy mostmár elképzelhető az, hogyha megmondjuk, hogy melyik a legjobb 100 prédikáció, akkor azok alapján egy olyan programot írnak, hogyha tetszőlegesen beírunk bármilyen bibliai igehelyet, akkor az egy gombnyomásra kidob egy prédikációt arra a textusra írodva.

Mennybemenetel vagy áldozócsütörtök? Melyik a helyes? Egy szerény kis hétköznapi egyházi ünnep, ami meghúzódik a nagy piros betűs sátoros ünnepek árnyékában, de amelyiknek jelentősége, teológiai mondanivalója több odafigyelést érdemelne.

Várták, hogy végre összeérjen „ez a világ” és az „eljövendő világ”, vagy ahogyan ők mondották, az „olám hazzeh” és az „olám habbá”. Várták, hogy végre trónralépjen a megígért Messiás-király, Dávid Fia, és végre elkezdje dicsőséges uralkodását...

Ünnepek előtt, sokszor kapok szépen felcímkézve, borítékban, húsvéti üdvözlőlapot, amin gondosan kiválasztott bibliai versek kíséretében, ünnepi jókívánságok állnak. Mindig jó lélekkel fogadom ezeket, tisztességesen meg is köszönöm, és be kell vallanom, jól esik, hogy ebben az e-világban még akadnak olyanok, akik e “régimódi” stílusban gondolnak felebarátaikra.

Az egyik izgalmas kérdés számomra a lelkipásztori szolgálatban az, hogy hogyan tudom elsősorban a magam számára lefordítani és átváltani az Ige üzenetét úgy, hogy az hasznos legyen. Heidelbergi Káténk nyelvhasználata úgy érzem, hogy feljogosít erre, amikor több kérdést is ezzel indít, hogy mi hasznod van abból, hogy tudod ezt vagy azt a hitigazságot.

A kommunikáció világában élünk, naponta több millió üzenet kering a nagyvilágban, emailek és hangüzenetek, reklámok és motivációs kisfilmek sokasága jön szembe velünk a világhálón, találnak meg személyes üzenetben, pont nekünk címezve.
Csak felületesen érintenek ezek az üzenetek, vagy a mélyre hatolnak? Egy-egy hatásos üzenet átadásánál egy-egy komoly csapat áll az egyszerűnek tűnő üzenet mögött, hogy abban minden szó és kép a helyén legyen, hasson az érzelmekre és az értelemre egyaránt, megérintsen az üzenet mondanivalója.

Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. (ApCsel 2,4)

A szűk tanítványi sereg a Szentlélek kitöltése után kiment a térre és szóltak az ottlévőkhöz. És mindenki a saját nyelvén értette őket. Odamentek, ahol a legtöbben voltak. Odamentek, ahol emberekkel találkozhattak és megvallhatták hitüket.

Áldozócsütörtökön, Urunk mennybemenetelének ünnepén, Húsvét után 40 nappal, Jézus Krisztus főpapi imájából szól hozzánk az Ige. 40 nap. A karantén szó is ebből ered. A kolera és pestisjárványok idején 40 napig kellett a hajók vesztegeljenek a velencei kikötőkben és csak utána szállhatott partra a legénység.

Talán sokan ismeritek Andersennek azt a meséjét, amely „A császár új ruhája” címet viseli. A mese szerint volt réges-régen egy császár, aki nem törődött semmi egyébbel, csak a pompásabbnál pompásabb ruhákkal. Hiúságának hódolva újabbnál újabb öltözékeket csináltatott, és azokban tetszelgett magának. Történt azután, hogy két csaló takács jött fel az udvarba, akik azt állították, hogy olyan kelmét tudnak szőni, amely mindamellett, hogy páratlanul szép és díszes, egy olyan tulajdonsággal is rendelkezik, hogy a tisztségére méltatlan vagy ostoba emberek számára láthatatlan.

Koronás példázat
– elhangzott a marosvásárhelyi rádióban, 2020. áprilisában –