Vechiul Testament

A Deut 32,24-et nagyon gyakran úgy tekintik, mint az izraeli vallásban továbbélő, politeista elemek monoteizmus előtti vallástörténeti kövületét. Ennek megfelelően a 24. versben előforduló „dögvész” és „járvány” kifejezéseket a kánaáni Resef és Qeteb istenségek vagy természetfeletti erők (görög eredetű szóval démonok) megtestesítőinek tartják. Feltűnő azonban, hogy a két említett főnév a Deut 32,24–25-ben JHVH hét nyila között jelenik meg, ahol öt minden kétséget kizáróan megszemélyesített jelenség, és nem démon vagy istennév.

Das alttestamentliche Weltbild und seine Rezeption bei Calvin

A tanulmány a Dániel könyvében fellelhető feltámadás gondolatát teszi vizsgálat tárgyává. Az Ószövetség-tudományban általánosan elterjedt az a vélemény, mely szerint a személyes feltámadás gondolata először a Dániel könyvének apokaliptikus szakaszában jelenik meg. A konszenzus szerint tehát Dániel könyve Izrael túlvilághitének gyökeres változásáról tanúskodik.

In den modernen westlichen Kulturen wird Rache mit Selbstgerechtigkeit, mit Zorn und Gewalt assoziiert. Davon unterscheidet sich das alttestamentliche נקם, das zunächst ein rechtlicher Ausdruck ist und für die gerechte, dem Verbrechen entsprechende Bestrafung steht. Jedoch kennt das AT für die Wiederherstellung der Gerechtigkeit zahlreiche Verben, sodass die Frage entsteht, ob das Verb נקם einen besonderen Nebenklang hat. Dieser Artikel versucht die Nuancen der Wurzel aufzuzeigen und ihre Bedeutung von anderen Verben abzugrenzen.

A Dávid és Góliát-elbeszélés ókori szövegtanúi között nagy eltérések vannak, ti. a Codex Vaticanus (LXXB) egy jóval rövidebb tudósítást tartalmaz Góliát legyőzéséről. A 12–31; 41; 48b; 50; 55–58 versek hiányoznak a LXXB 17. fejezetéből, melyeket csak a masszoréta szöveg (MSZ) tartalmaz: . Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés: melyik a régebbi olvasat? Hogyan és miért jön létre ekkora eltérés? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ, és közöl egy új magyarázati lehetőséget.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulást illetően a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik. Az újszövetségi szövegek révén közvetett formában kanonizált, ugyanakkor a reformátorok (és a nyugati teológia) által megkérdőjelezett tekintélyű Septuaginta, illetve a mérvadónak tekintett héber szöveg egymásmellettisége, továbbá a scriptura sacra sui ipsius interpres és a hebraica veritas kanonikus hermeneutikai elvei komoly paradoxonokhoz vezetnek.

This article argues that Isaiah's so-called ‘refrain poem’ (Kehrvergedicht) in Isa. 9.7–20 is a composite text, going back to two early prophecies with different concerns. Isaiah 9.7–17* focused originally on the arrogant refusal of the divine word, while Isa. 9.18–20* reflected on the chaotic social circumstances in Samaria in the eighth century. The refrains in vv. 9,11cd, 16ef and 20cd were added to these two already connected prophecies at a later stage. The theological summary in v. 12 is yet another addition, closely affiliated with 5.24–25. Unlike v.

Pages

Subscribe to Vechiul Testament