karácsony

Karácsonyt elsősorban nem a kenyérkérdés fémjelzi. Legalábbis itt és most nem. Egy kicsit mindig inkább kalácskérdés volt. Az egyik bájos karácsonyi dal is ebbe az irányba tereli a karácsonyi gondolkodást. „Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom? Ha kisült, hát ide véle, hadd egyem meg melegébe'!” Aztán tovább fokozza az ínycsiklandozó hangulatot a „kisült malacka” illata. Ha ez is kisült, „ide véle, hogy (ezt is) egyem meg melegébe'!” És, hogy a nosztalgia teljes legyen, rákérdez az ének a „padláson lévő kolbászra” is.

Milyen távoliak azok a csodálatos, régmúlt idők, amikor Betlehem határában örömet hirdető angyal jelent meg a pásztoroknak, s nyomában a mennyei seregek hatalmas kórusa zengett félelmetesen szép dicsőítő éneket Istennek! Ha ez igaz is volt, azok az angyalok hirtelen eltűntek, s azóta többé, így nem szálltak alá a földre!

„Ha azt látnám az egyházban, amit a szószékről néha hallok, akkor nemcsak néhanapján mennék el a templomba.” Kritikusan fogalmazott ez az ünnepi keresztyén, de szükség van az ilyen felrázásokra, amíg még nem túl késő. Valóban, ha a szószék és az élet, az ünnepnapok és a hétköznapok közt szakadék tátong, egyre inkább eltávolodnak egymástól, akkor „minden hiábavaló.” (Préd 1, 2) „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában.” (Jak 2, 17) Ezen a hiábavalóságon, haldokláson változtatni, csak radikálisan lehet. Vissza tehát a gyökerekhez!

„Oly távol vagy tőlem és mégis közel, nem érthetlek Téged, s nem érhetlek el. Oly távol vagy tőlem és mégis közel, Te hallgatsz, s én érzem: a szívem felel.”

Az adventi időszakot a készülődés és várakozás tölti be. A keresztyén ember készülődik karácsonyt ünnepelni. Várja az ünnepet, a maga sok-sok áldásával, ajándékával, örömével. Ezt a készülődést és várakozást hasznos azzal a gondolattal kezdeni, melyet egy lelkipásztor-költő (Siklós József) fogalmazott meg: „Olyan szép ünnep a mai, készülök rá jó előre, / De, ha elmúlik az ünnep, vajon mi marad belőle?”

Oldalak

Subscribe to karácsony