Karácsonyi kántáláskor erőset vagy töményet is kínálnak a kántálónak, ami kis mértékben orvosság, de nagy mértékben fejbeveri az embert.

Ez az alapige egy ilyen tömény evangélium. Az egész prológus a János írása szerint való evangéliumban egy logikus felépítésű, rövid tőmondatokból álló szöveg, de mégis miután elolvassuk, az az érzésünk lehet, hogy fejbevertek, a mondatokat értjük, de magát a teljes mondanivalót nem. Ige, fény, világosság, sötétség, élet, befogadás, elutasítás, születés, kegyelem, igazság. Egyszerű szavak, mégis súlyos, nehéz teológiai fogalmak, mindegyikről külön órákat lehetne beszélni.

A Teológia megépítésekor került ide a szószék felé ez a felirat latinul, Verbum caro factum est. Gaál György tanár úr szerint, Szász Domokos püspök külön kérésére, hiszen ezzel is azt akarta üzenni azoknak, akik ellenezték a Teológia Nagyenyedről Kolozsvárra való költöztetését, hogy lám, az álom megvalósult, testet öltött és alig egy év alatt felépült ez az impozáns épület.

Igen, lehet a Szentírás igéit úgy idézni és magyarázni, hogy azzal a magunk kis emberi igazságait támasztjuk alá. Aztán csodás módon, mégis az evangélium szólal meg ezekből az igékből és eltörpülnek a mi kis igazságaink. Úgy, ahogy Reményik Sándor is versében, noha az aktuális történelmi helyzetben idézi ezt az igét, fejem fölött te drága felirat hányszor álltam fénybetűid alatt, lehajtott fejjel és fölemelt fővel, szemben az alattomosan kúszó idővel, de a verset ezzel a gondolattal zárja, Uram ne engedd, hogy elbízzuk magunkat sem fegyverben, sem észben, sem erőben, sem akaratban, sem csalfa időben, csak abban ami örökkévaló, Te Igédben, mindenkit üdvözítőben.

A magyar ige több a szónál, a logosz az nemcsak egy szó, ami elszáll, hanem az maga Isten szava, ami elvégzi az ő munkáját a mi életünkben és visszatér Istenhez. Ézs 55,11: Az én beszédem nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok. Úgy értjük meg igazán, ezt az ézsaiási igét, ha Jézus Krisztusra gondolunk. A Karácsony örömüzenete az, hogy a fenséges, titokzatos, érthetetlen Isten, az az ember számára érthetővé tette magát, testet öltött, emberi formát vett fel. A tartalom, a lényeg, a logosz keretet kapott, hogy az ember megérthesse, láthassa azt, akit önerőből képtelen elérni, megérteni. Ez a Karácsony isteni sorrendje.

Mi sokszor felcseréljük ezt a sorrendet, emberi igyekezetünkben szeretnénk az Istennel való kapcsolatunkat megélni, és megteremtjük az emberi feltételeket, kereteket az ünnepléshez, az Istennel való közösségünk megünnepléséhez és mégis sokszor ezek a keretek tartalom nélkül maradnak. Már egy hónapja karácsonyi dalok szólnak mindenhonnan, karácsonyi fények világítanak mindenfele, a szeretet és a család ünnepéről beszél mindenki és közben azt érezzük, hogy ezek a keretek, üresek maradnak. Kívül csillognak a fények, belül sötétség van, a szeretetről beszélünk, de belül a gyűlölet gyilkos gondolatai pusztítanak bennünk. Csak az ünnep keretei vannak meg és hiányzik belőlük a lényeg. A máz van meg, amivel le van öntve az egész Karácsony és alatta nincs semmi, ami arra emlékeztetne, hogy Isten, Jézus Krisztusban, egy kisgyermek testében közel jött hozzánk.

Fokozottabban oda kell figyeljünk arra, hogy nem elég csak a tömlővel foglalkozni, hanem a bor minősége is fontos, amit bele töltünk, ami végülis a bibliai időben a tömlőben erjedt meg. Vannak templomaink, intézményeink, de hol vannak belőle a pezsgő közösségek?
Van egy szép Teológiai épületünk, felújított bentlakással, Díszteremmel, tantermekkel és hivatalokkal, de hol van benne a pezsgő élet, a forrásban levő közösség?

Isten úgy lett emberré az első Karácsonykor, hogy forma és tartalom egyformán fontos volt számára. Nem az történt, hogy az isteni lélek egy emberi testbe zárva jött a világra, hanem Isten emberként született meg, így vállalva közösséget az emberrel. A vasárnapi igehirdetéshez visszacsatolva, Keresztelő János hangként szólt a pusztában. Az emberi testből prófétai hang szakadt fel és megtérésre hívta az Istentől elszakadt embereket. Karácsonykor, Isten beszéde, cselekvő gondolata, emberi testet öltve hirdette az evangéliumot, örömüzenetet az Istent kereső és az Istentől elforduló emberek számára egyaránt.

Isten közösséget vállalt az emberrel. Lakozék miközöttünk. Az eredeti szöveg szerint, felverte a sátrát. Beköltözött hozzánk. Nem csak az ünnepnapjainkba, hétvégi vendégként, hanem a hétköznapjainkba is. Mi szeretnénk sokszor Istent keretek közé szorítani. Akkor jöjjön, akkor szóljon, amikor mi hívjuk őt. Azt csinálja, amit mi mondunk, vagy amire mi kérjük őt. De nagy tévedésben vagyunk, mert ez a házi bálványok kategóriája, vagy a hűséges és szófogadó kutyáknak az ismertetője.

Isten hatalmasabb ennél. Ő király, dicsőséges király és hiába jött az ő fia álruhában, ádámkosztümben, egy segítségre szoruló újszülött kisgyermek formájában a földre, azok, akiknek erre szemeik nyitottak voltak, látták az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. Az egyszülött fiú ma is felbecsülhetetlen érték, hát még abban az időben, amikor ezek a sorok íródtak. Az ószövetségben tudjuk, hogy Istent megpillantani az egyet jelentett a halállal. Ezért lehetett csak levetett saruval és lehajtott fővel megállni Isten előtt. János evangélista azt mondja, hogy láttuk az ő dicsőségét.

Látták-szemlélték. A pásztorok, a bölcsek, Simeon és Anna, a tanítványok, a vak, a sánta, mindazok, akiket meggyógyított, megérintett, de látta Pál apostol is és látták sokan, akik a földi életében nem találkoztak vele, de lelki szemeikkel látták, érezték az ő bátorító jelenlétét. Látták az ő dicsőségét, aki tele volt kegyelemmel és igazsággal. És hol marad a szeretet? A Karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem a kegyelem és igazság ünnepe? Jár hozzám egy pár, akiknek abban próbálok segíteni, hogy a köztük levő feszültséget ne a kisgyermekükön vezessék le. A Biblia szavaival élve megkevesült a szeretet bennük egymás iránt, és eljutottak a teljes bizalomvesztés állapotába, nem tudnak már bízni egymásban. És mégis az asszony kérése Karácsonyra készülve az volt, hogy egy kicsit szeressék egymást a szeretet ünnepén. Emberileg lehetetlen vállalkozás. De Istennél minden lehetséges. Mert a karácsony nem az emberi, hanem az isteni szeretet ünnepe.

A szeretet a kegyelem és az igazság között van, az isteni szeretet az a kötőszó, ami összeköti e kettőt. Milyen érdekes a sorrend is, előbb a kegyelem és utána az igazság. Nem az van, hogy Isten fejünkre olvassa a bűneinket és utána megkegyelmez nekünk, mint ahogy néhány megtérésre buzdító igehirdető teszi, hanem megkegyelmez nekünk és utána tárja fel az igazságot. Igazság szerint mireánk, az Istentől elfordult emberekre az várna, ami Keresztelő János ítéletes beszédében elhangzott. De Isten megkegyelmezett nekünk, elküldte szent Fiát, hogy ő meghaljon a mi bűneinkért. Karácsonykor ebből még nagyon kevés látszik, de mi, akik tudjuk a történet folytatását, tudjuk, hogy valóban nemcsak egy gyermek született az első Karácsonykor, hanem a Megváltó, akinek köszönhetően mi is újrakezdhetjük életünket már itt a Földön.

Ahogy Isten igéje testté lett Jézus Krisztusban, úgy öltött testet Jézus beszéde a Szentírásban. Olvassuk így a Szentírást, legyen az a jászolbölcső számunkra, amiben megtalálhatjuk Jézust, nem a kisgyermeket, hanem a hatalmas, kegyelmes és igazságos Jézus Krisztust, akiben Isten leereszkedett hozzánk és Reményik szavaival élve mi is, itt is, és mindenhol ahol az ő nevében összegyűlnek, érezhetjük az Úristen e helyt ránkhajoltát, aki Kisgyermekként eljött, Megváltóként elment, Királyként visszajön újra! Ámen