Egy legációs kibocsátó alkalmával azt mondtam, hogy szeretném a beszédemet úgy elmondani, hogy azt egyfajta hamuba sült pogácsaként magatokkal vigyétek, tápláljon benneteket, ha megéheztek. Nem kalács, nem is kenyér, csak egy pogácsa, de az is valami.

A mai első reggeli áhítatra készülve az jutott eszembe, hogy akkor ez a mai beszédem lehetne egyfajta welcome drink. Ne csak együnk, igyunk is. Persze ez nem az a tömény ital, vagy bor, vagy sör lesz, amit egy esküvőn elfogyasztanak a vendégek, hanem csak egy kis pezsgő, amivel fogadnak az érkezéskor.
Miért is szolgálják fel ezt a welcome drinket (Isten hozott kortyot) egy-egy összejövetelen, mulatságon? Úgy tudom azért, hogy egyrészt hozza meg a jókedvet, a hangulatot, másrészt a vendéglátó ezzel fejezi ki elismerését, örömét, hogy a vendég megtisztelte jelenlétével.

Én örülök nektek, annak, hogy kezdődik egy újabb tanév. Kérdezte egy lelkészkollega a folyosón a beiratkozáskor, hogy jönnek az új hallgatók? Mondtam neki, hogy igen és nagyon örülünk nekik, reménykedünk abban, hogy mindannyian megújultan, új erőkkel, álmokkal, tervekkel vágunk neki ennek a tanévnek.

És mi a helyzet a hangulattal? Az bizony nyomott. Évekkel ezelőtt egy teológus azt írta ki a fecebookra, hogy juhéé Kolozsvár, még két nap és jövök, most ez a teológus azt omndta beiratkozáskor, hogy tele van a hócipője az egész Teológiával. Mi a probléma, hova tűnt a lelkesedés, mi vagyunk, mint Intézmény lelkesedés-gyilkosok? Lehet, hogy 10 welcome drink sem hozza meg a remélt hatást. Kb. 30 évnyi rálátásom van az egyházban és a Teológián élők életére. Egyre nehezebben vesszük fel a harcot azzal a korjelenséggel, hogy emberek visszavonulnak, csak a maguk dolgával törődnek, a hatalmi pozíciókban levők kiszorítják a kritikus hangokat és egy jóindulatú kritikát is támadásként fognak fel. Az egyházmegyei választásokon, szinte 100 %-os bizalmat kaptak a jelenlévőktől a különböző tisztségre pályázók. De közben nem is volt megadva a választás lehetősége, mert a legtöbb tisztségre egy személy volt jelölve. Azt hallom, hogy a frissen végzett teológusok szépen belesimulnak a tájba és nem merik a véleményüket vállalni, mert akkor lehet, hogy elesnek egy támogatástól vagy pályázati lehetőségtől. Pedig teológusként nagyon jól látták az elődök hibáit.

Jó a hangulat az egyházban? Szerintem nem. Jó a hangulat a Teológián? Sajnos nem. Volna mit javítani rajta. De lehet, hogy nem is a hangulatot kell keresnünk a közösségünkben, hanem az indulatot. Nem azt, amitől ökölbe rándul a kéz, hanem azt az indulatot, ami elindít egymás felé. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt. Aki megüresítette önmagát. Aki emberekhez hasonlóvá lett és magatartásában is embernek bizonyult. Ez a mi feladatunk, munkánk is. Emberré lenni és emberként viselkedni.

De nemcsak egyénenként vagyunk itt, hanem mint közösség is. A felolvasott igéből csak egy szót ragadnék ki, mit jelent az, hogy kitartóan részt vettek az apostolok a tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Kitartóan részt vettek. Foglalatosak voltak (Károli) Az eredeti görög szó azt is jelenti, hogy hűségesen, folyamatosan, állhatatosan figyel, készenlétben áll. Úgy értelmezem ezt, hogy az apostolság, a tanítványi létforma, a teológusi mivolt, a lelkészi szolgálat az nem mindig fenékig tejfel, vannak időszakok, rövidebb vagy hosszabb periódusok, amikor úgy tűnik, talán könnyebb volna az egészet abbahagyni és visszamenni halászni, vagy pizzafutárnak állni. De éppen ezekben a helyzetekben fontos, lényeges, hogy legyen közösségünk is, amelyért időnként megküzdünk, de amely a kritikus helyzetekben megtart. Könnyű hűségesnek lennem a feleségemhez, amikor szeretem őt, de amikor haragszom rá, akkor nehezebb. De felelősséget vállaltam érte, kapcsolatunkért és ez átsegít a nehéz időkön.

A teológus közösség nem olyan, mint egy házasság, habár nyilván itt is a baráti kapcsolatok elmélyülhetnek és akár házasság is lehet egy férfi és egy nő között. Maradjunk most ennyiben a népszavazás előtt. De az azonos neműek közötti barátság is lehet olyan mély, őszinte, hogy innen kikerülve, akár több száz kilométerre egymástól, különböző gyülekezetekben szolgálva megtartó erő az, hogy tudom, van egy lelki testvérem, aki gondol rám, aki imádkozik értem, akivel ténylegesen közösségben voltam néhány évet itt a Teológián.

Szeretném elmesélni a barátságnak egy mai példáját, ami egészen meghatott. A bentlakási helyeket osztottam és tudjátok elég nagy a harc így is, hogy jóllehet előre lehet tudni, hogy mindenkinek jut hely. A fennmaradó helyekre nem teológusok pályáztak és első körben valaki kimaradt és a barátja bejutott. És amikor felhívtam, hogy akkor melyik szobát választaná, akkor azt mondta, hogy ő inkább lemondana a barátja javára, mert neki nagyobb szüksége van arra, hogy bejusson a bentlakásba. Innen is emelem kalapom e fiú előtt.

Egy pszichológus mondta azt, hogy a mi oktatási rendszerünknek az az egyik hibája, hogy minden szinten egy következő szintre készülünk, és nem tudunk ténylegesen ott lenni, megélni azt az élethelyzetet, amelyben éppen vagyunk. Az óvodában az iskolára készülnek a gyerekek, az elemi iskolában a gimnáziumba, a gimnáziumban az egyetemre, az egyetemen a nagybetűs életre. Nyilván fontos ez az előretekintés is, ezért is változott az oktatás a Teológián is, hogy a hatodév a gyülekezeti gyakorlatban tudja hasznosítani a Teológián tanultakat és így épüljön be a tanítás, tapasztalat és gyakorlat a diákok életébe. De ne feledkezzetek meg arról, hogy ti nemcsak jövendőbeli lelkészek vagytok, hanem jelenlegi teológiai hallgatók, akik egy nagy lehetőséget kaptok arra, hogy a közösséget egymással gyakoroljuk, hogy kitartóan részt vegyetek a közösségi életben, ha csekélynek találjátok azt, munkálkodjatok érte.

Néhány verssel később, a Szentírás, amikor ezt a közösségi együttlétet említi, azt a szófordulatot használja, hogy a tanítványok szívvel-lélekkel együtt voltak. Próbáltam utánanézni ennek, hogy mit is jelent ez és úgy értelmezem, hogy noha a tanítványok nem voltak mindenben egy véleményen, különböző gondolataik voltak, de az ügy érdekében, az evangélium hirdetésének az érdekében felül tudtak emelkedni a köztük levő különbségeken. Nemcsak elszenvedték egymást, hanem kitartóan ápolták az egymással való közösséget. Hangot mertek adni a véleményüknek és nemcsak elszenvedték egymást szeretetben, hanem megdolgoztak azért a közösségért, amelynek saját és Isten akaratából tagjai lettek.

A nyáron a Válts irányt fesztiválon Gundel Takács Gábor arról beszélt, amikor a sikerről kérdezték, hogy a siker az nem lehet cél az életünkben, a siker az hosszú, kitartó és következetes munka gyümölcse. Úgy gondolom, hogy mindez a mi közösségünkre is érvényes. Ha kitartóan részt veszünk a tanításban, tanulásban, a közösség gyakorlásában, az istentiszteleti közösség megélésében, az imádkozásban, akkor a mi egyéni és közösségi életünket is csodák és jelek fogják követni. Ámen