Csendesnapok 2020. február 14-15.
diákélet
A Protestáns Teológiai Intézet 2020. februári csendesnapjai áhítattal kezdődtek. Sógor Árpád ifjúsági lelkész a teológusok mindennapjaira reflektálva beszélt a teológusi és lelkészi szolgálat örömeiről és nehézségeiről, az ennek kapcsán bennünk felmerülő kérdésekről. Hogyan lehet az igehirdetésen keresztül az evangéliumot a hagyományos keretek között megszólíthatatlan emberekhez is eljuttatni? Mintegy jótanácsként és célkitűzésként megfogalmazta, hogy teológus közösségünknek el kellene indulnia a változás útján avégett, hogy ne legyünk olyanok, mint egy átlagos közösség.
A 2018-2019 akadémiai év második féléve a régi hagyománnyal rendelkező csendesnapokkal vette kezdetét, pénteken és szombaton, azaz február 15-16-án. Az Intézet hallgatói több meghívott lelkipásztor, szakember előadása, szakmai beszámolója révén nyerhettek betekintést különböző témákba, amelyek vezérvonala a gyülekezetépítés volt.
A 2017-2018-as akadémiai év második féléve a hagyományos csendesnapokkal kezdődött. A református, evangélikus és unitárius hallgatókat több külső meghívott szakember előadása, szakmai beszámolója segítette a lelkipásztori szolgálatra való készülésben.
Az Erdélyi Napló írt cikket a Protestáns Teológiai Intézet diákjainak missziós szolgálatairól. Kádár Hanga írása teljes terjedelemben elolvasható az alábbi linken: https://erdelyinaplo.ro/csendes-ora/serultekert-idosekert-hontalanokert
„Adj már csendességet”- csendült fel az ének a díszteremben, s ezzel kezdetét vette a 2016-2017. második félévének csendesnapi programja, amelyre igazán szükségünk volt az elmúlt hetek izgalmai, éjt nappallá tévő fáradtságos időszaka után. Jó volt kissé elcsendesedni, az Úrra tekinteni, s hálát adni a mögöttünk álló vizsgaidőszak és pótvizsgaidőszak véget éréséért, bármilyen is legyen annak kimenetele.
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet minden ősszel – a viszonylag csendes nyarak után – megtelik hangokkal. A 2016-2017-es tanévkezdést két új "frekvencia" is meghatározta.
A Frățean család három éve került az utcára, amikor albérleti lakásuk új tulajdonosa kilakoltatta őket. Történetük szemünk előtt lassan – amint a bizalom is –, csak lépésről lépésre bontakozott ki.
Pages
