Csendesnap 2019

A 2018-2019 akadémiai év második féléve a régi hagyománnyal rendelkező csendesnapokkal vette kezdetét, pénteken és szombaton, azaz február 15-16-án. Az Intézet hallgatói több meghívott lelkipásztor, szakember előadása, szakmai beszámolója révén nyerhettek betekintést különböző témákba, amelyek vezérvonala a gyülekezetépítés volt.


A 2018-2019 akadémiai év második féléve a régi hagyománnyal rendelkező csendesnapokkal vette kezdetét, pénteken és szombaton, azaz február 15-16-án. Az Intézet hallgatói több meghívott lelkipásztor, szakember előadása, szakmai beszámolója révén nyerhettek betekintést különböző témákba, amelyek vezérvonala a gyülekezetépítés volt.

Az unitárius csoport a pénteki napra Tőkés-Bencze Zsuzsánnát hívta meg előadónak, aki a gyülekezetépítésről tartott előadást az ifjú lelkész szemszögéből. Péntek délután könyvbemutatón vettek részt az unitárius hallgatók a Vallásszabadság Házában, majd közös vacsorára került sor. Szombat délben Laczkó-Vass Róbert színművészt látták vendégül, aki „Nyitott szemmel” a színpad és a nagyvilág között címmel tartott előadást.

A református-evangélikus csoportban Sógor Árpád ifjúsági lelkipásztor áhítatával vette kezdetét a csendesnap, majd a Sárospatakról érkezett Dr. Barnóczki Anita teológiai tanár tartott előadást a konfliktuskezelésről. Ezt követően Kovács István, az EREK előadótanácsosa hirdette Isten Igéjét.

Szombat reggel kiscsoportos bibliaórákkal folytatódott a program a tanárok vezetésével. A csoportos bibliaórákat követően Kányádi György nagygalambfalvi református lelkipásztor és Vetési Nándor kántor tartottak nagyon színes és gazdag előadást, szakmai beszámolót. Élettörténetükből kiderült, hogy hogyan lett egy kovácsból lelkipásztor és egy színművészből kántor, valamint hogyan munkálkodnak együtt a gyülekezetépítésben.

A délutáni programban Sógor Csaba lelkipásztor, európai parlamenti képviselő tartott előadást Quo vadis, Europa? címmel. Az előadásban szó volt a képviselő munkásságáról, az Európában és a nagyvilágban zajló politikai folyamatokról, keresztyén szemszögből. Az előadáson közösen vettek részt az unitárius és a református-evangélikus csoport diákjai és tanárai. Az előadást a záró áhítat követte, amelyen Fehér Attila evangélikus-lutheránus esperes hirdette az igét. A csendesnapok a diákság által szervezett szeretetvendégséggel zárultak.

Bíró István
másodéves hallgató